Ujhelyi: Orbán politikája egyre veszélyesebb az országnak

HírKlikk 2019. október 22. 11:33 2019. okt. 22. 11:33

„Magyarországnak meg kell tanulnia csapatban játszani. Magyarországnak el kell döntenie, hogy az EU valódi tagja akar-e lenni, és nem csak az EU pénzügyi támogatását akarja elfogadni, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az EU erős legyen” - ezt mondta az index tájékoztatása szerint Johann Wadephul, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezető-helyettese a német közszolgálati televízió (ZDF) vasárnapi adásában. Wadephul a Berlin direkt című műsorban ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a magyar kormány egy ideig blokkolta az EU elítélő nyilatkozatát a kurdok elleni török offenzíváról. Azt sürgetik, hogy „Magyarország most világosan pozicionálja magát, játsszon csapatban, vagy döntenie kell arról, hogy elhagyja az Európai Uniót”.

Az elhangzottakra reagálva Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában hangsúlyozta: a CDU/CSU-tól ilyen határozott figyelmeztetést még nem lehetett hallani. Ez már mindenkit érint, azokat is, akik nem támogatják Orbán Viktor Európa-ellenes politikáját. Ez nem kiszivárgott beszélgetés volt, hanem egy német állami televízióban elhangzott, végiggondolt mondat.

Ha viccelni akarna a helyzettel, azt mondaná: „addig jár a kipcsak korsó a kútra, amíg el nem törik”, Orbán addig feszegeti a húrt, amíg el nem szakad. Most, amikor az elmúlt évek egyik legsúlyosabb eseménysorát, Recep Tayyip Erdogan szíriai háborúját és a kurdok elleni népirtást tárgyalják, hihetetlen felháborodást szült, hogy Orbán ebben melyik oldalra áll.

Orbán Viktor a Türk tanács ülésén a diktátorok közt többes szám első személyben beszélt az Európai Unió magyar biztosának nevében, hogy „majd mi ezt és ezt tesszük”, hitetlenkedve hallgatták a nemzetközi sajtóban, hiszen az EU alapelve a biztosok teljes függetlensége a tagállamtól és a párttól is.

Ujhelyi szerint úgy tűnik, talajt vesztett a kormányfő, és bár egy ideig működött a hintapolitikája, most már egyre veszélyesebb az országnak. A műsort vezető Bolgár György megjegyezte: és ki jön a következő hetekben? Előbb Erdogan, aztán Vlagyimir Putyin, mintha már nem pávatánc lenne, csak az egyik oldallal táncolna a miniszterelnök.

Ujhelyi István azt mondta: Orbán nem tudná végigvinni az EU-kilépést, mert akármennyit költöttek is az Európa-ellenes propagandára, a lakosság nem fordult el az uniótól. A Brexit sem egy sikertörténet, London három év alatt nem tudott odáig eljutni, hogy összehozzanak egy végrehajtható megállapodást az EU-val.

A következő soros elnökök a horvátok lesznek, szerinte abban az időszakban nem halad majd sokat előre a 7-es cikkely szerinti eljárás, de utánuk a németek következnek, és, mint láttuk, a magyar kormánnyal szemben a legkeményebb hangot eddig ők ütötték meg.

Forrás: Klubrádió