Kopaszokkal védi meg a Fidesz a Balatont is a magyar családoktól?

HírKlikk 2020. augusztus 4. 12:28 2020. aug. 4. 12:28

Az MSZP által a Balaton védelmében indított népszavazási kezdeményezés célja, hogy a Fidesz ne tudja „gyarmatosítani" a magyar nép nemzeti örökségét – mondta az MSZP sajtófőnöke keddi online sajtótájékoztatóján.

Nyakó István a természetes tavak védelmében kezdeményezett MSZP-s népszavazást azzal indokolta: mára a Balaton minden ötödik kilométerére „egy fideszes mágnás" beruházása jut, a tihanyi hegyet lassan eldózerolják a jobb kilátás érdekében, a szabadstrandok fizetőssé váltak, több mint 60 milliárd forintot kaptak az „újburzsujok" szállodaépítésre a járvány időszakában, Keszthelyt pedig „bevette a Fidesz" – az lett a balatoni főhadiszállása.

Nekik a profitról szól ez a történet, az MSZP-nek viszont a gyermekkorról, a fiatalokról és a családokról – hangsúlyozta Nyakó István, hozzátéve: az MSZP nem hagyja, hogy „nemzeti örökségünket a Fidesz gyarmatosítsa".

Az MSZP sajtófőnöke – aki a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt beszélt – felidézte: négy évvel ezelőtt az MSZP a vasárnapi boltzár ellen kezdeményezett népszavazást, de a hatalom akkor „menekülőre fogta", inkább visszavonta ezt a „népnevelési diktátumot", és „gyávaságból" nem engedte, hogy az emberek népszavazáson mondjanak véleményt.

Megjegyezte: az elmúlt tíz évben csak olyan népszavazás volt Magyarországon, amelyet a kormány rendelt meg, mert a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak többsége „Fidesz-katona", így nem lehet olyan referendumot tartani, amely kellemetlen a hatalomnak.

Hangsúlyozta: négy éve a hatalom „kopaszok képében jelent meg", és próbálta megakadályozni a népszavazási kezdeményezést, így az MSZP most kíváncsian várja, hogy amikor a Balaton megvédéséről van szó, akkor vajon kiket küld a Fidesz.

„Újra kopaszokat, vagy most öltönyösök jönnek, akik elmagyarázzák, hogy miért kell oligarcháknak odaadni a Balatont, miért nem lehet a gyerekeké, a fiataloké és a családoké?" – tette fel a kérdést.

Nyakó István szerint, húsz napon belül megtudják a választ, de az biztos, az MSZP most sem hagyja, hogy „kiforgassák a magyar népet nemzeti örökségéből, a Balaton ingyenes használatából".

Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, illetve elidegenítési tilalomról. A Nemzeti Választási Bizottság a benyújtástól számított 30 napon belül dönt a kérdések hitelesítéséről.

Forrás: MTI