Újra változhat a KRESZ

HírKlikk 2020. július 8. 05:00 2020. júl. 8. 05:00

Bánki Erik, a bizottság elnöke levélben tett javaslatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, Mosóczi Lászlónak arra, hogy a gyalogos átkelőhelyek szabályozását felül kell vizsgálni, az ehhez szükséges jogalkotást és a rendeletek összehangolását el kell kezdeni.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő még tavaly decemberben határozati javaslatban kezdeményezte egy eseti bizottság létrehozását, illetve az év elején – szintén egy országgyűlési határozati javaslatban – tett javaslatot az úgynevezett zebraminimum megalkotására, ami többek között a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, a KRESZ módosítását is tartalmazza – olvasható az Infostart oldalán.

Tavaly 984 baleset történt gyalogátkelőhelyen, ennek fele a fővárosban. A gyalogátkelőhelyek szabályozását több mint 30 éves törvény szabályozza, így az mára elavult. Erre a megállapításra jutott az Országgyűlés gazdasági bizottságának közlekedési albizottsága is, amely megtárgyalta Székely Sándor zebraminimum javaslatát. Ennek eredményeként, a bizottság úgy döntött, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogalkotását támogatja és az ügyben tájékoztatást kér a tárcától.