Üzenet „a jachtozó, magánrepülőző, helikopterező, urizáló fideszes elitnek"

HírKlikk 2021. október 19. 05:30 2021. okt. 19. 05:30

Magyarország újjászületik, és 854 ezer választópolgár döntött úgy az elmúlt hetekben, hogy ennek az újjászületésnek részese akar lenni – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, frakcióvezetője a Parlamentben, napirend előtt hétfőn.

Történelmi eseménynek nevezte az országgyűlési választások előtti első ellenzéki előválasztást, mely „egy újabb lépéssel közelebb viszi Magyarországot a fideszes uralom alóli szabaduláshoz”, és „egy szabad, igazságos, szolidáris és zöld ország megteremtéséhez járul hozzá”.

Köszönetet mondott a „rengeteg szavazónak”, a demokrata ellenzéki szövetség pártjainak, mozgalmainak, a civileknek, az aktivistáknak és az önkénteseknek, akik részt vettek vagy segítettek a lebonyolításban.

Kiemelte: köztük voltak a liberális, konzervatív szavazók és az MSZP-t támogató baloldali és szociáldemokrata szavazók is, akik „üzenetet küldtek a jachtozó, magánrepülőző, helikopterező, urizáló fideszes elitnek. Azt üzenték, hogy elég volt, lejárt az idő!”

Mint mondta, az előválasztás megmutatta, hogy napról-napra egyre több embernek van elege a Fideszből. Ezt mutatja az is, hogy a második fordulóban 220 ezer új szavazó vett részt. „Többségében fiatalok, lelkesek, és nagyon dühösek a Fideszre. Mert féltik a jövőjüket!”.

„Látják, hogy a fideszes elit Marbellára költözik, luxusban dőzsöl, addig nekik nem biztos, hogy meglesz az önálló lakásuk. Bizonytalanok abban, hogy el tudják-e kezdeni az önálló életet. Nem tudják, hogy lesz-e nyugdíjuk, vagy éppen el kell-e hagyniuk a hazájukat egy jobb élet reményében. A Fidesz pedig láthatóan megijedt ettől a jelenségtől” – mondta.

Szégyennek nevezte, hogy „a közös pénzünkből fenntartott közmédia” be sem számolt az előválasztásról: „nincs az a propaganda, ami az elégedetlenek hangját el tudná nyomni, de azért kísérletet tettek rá”.

A Fidesz egymás után betonozza be saját embereit különböző pozíciókba, mert „elkezdett félni. (...) Mert ők is tudják, hogy 2022-ben a Fidesz meg fog bukni!” – jelentette ki.

„Mi, a demokrata ellenzéki szövetség pártjai, civil mozgalmak és a változást akaró emberek, pedig készen fogunk állni erre a pillanatra! Mert az előválasztás bebizonyította, hogy végső soron mindig az emberek döntenek!” – tette hozzá.

Kijelentette: a demokrata ellenzéki szövetségen belüli versengés véget ért. Mint mondta, a Magyar Szocialista Párt támogatja az előválasztáson megválasztott miniszterelnök-jelöltet, és ezt várja el a demokrata ellenzéki szövetség többi pártjától is.

A megválasztott miniszterelnök-jelölttől az MSZP azt várja el: „hallja meg a fiatalok és a nélkülözők hangját”.

Rámutatott: ma a 18 és 34 év közötti fiatalok 62 százaléka a szüleivel él és tízezrek várnak bérlakásra, de a jelenlegi lakásépítési támogatások nagyon keveseknek adnak lehetőséget az otthonteremtésre.

Az MSZP ezért ragaszkodik ahhoz, hogy 2022 után évente 15 ezer bérlakás épüljön fiataloknak és nélkülözőknek a helyi önkormányzatok bevonásával, és a felújításra szoruló 1,4 millió Kádár-kocka, valamint 1,4 millió panel- és társasházi lakás közül évente 200 ezer lakás felújítása valósuljon meg fűtés-korszerűsítéssel, épületszigeteléssel és nyílászárócserével.

„Erre kell az EU-s forrásokat felhasználni, nem Mészáros Lőrinc hoteljének felújítására!” – jelentette ki.

Ezek a programok kezelik a lakhatási válságot, erősítik a helyi gazdaságot; környezetvédelmi szempontból is fontosak, hisz' csökkentik a széndioxid-kibocsátást, ezen kívül csökkentik a fűtésszámlákat és növelik az emberek vagyonát – fejtette ki.

„Ez az új szociáldemokrata és zöld politika, amit képviselünk. Mi ehhez ragaszkodunk!” – erősítette meg.