Vajda Zoltán: Orbán Viktor kiszolgáltatja Magyarországot a Keletnek

Németh-Kállai Szilvia 2024. szeptember 12. 07:00 2024. szept. 12. 07:00

A piacgazdaságban jól működő, megbecsült helyzet kialakítása helyett Orbán Viktor a nyugati szövetségeseinkkel összeveszett, a keletiekkel pedig végtelenül kiszolgáltatott, egyoldalú és hazánk érdekeit nem szolgáló megállapodásokat köt. Így reagált Vajda Zoltán a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke, közgazdász a miniszterelnök kötcsei kijelentéseire. „A kínai hitel, a dubaji beruházás, az orosz kémbank nem azt mutatja, hogy a miniszterelnök gazdasági semlegességre törekszik, bár azt nem árulta el, hogy mit is ért ez alatt” – mondta a szakember.

Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – jelentette ki a miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva.

„Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba. Olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk” – ezt már Orbán Viktor közösségi oldalán olvashatjuk. A miniszterelnök ír a bérdinamikáról és a gyerekek után járó adókedvezmények megkétszerezéséről is.

A miniszterelnök posztjában arra utal, hogy Nagy Márton és Varga Mihály új szerepkört kap, mert a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot össze akarja vonni. Így egyikőjükből lesz a Magyar Nemzeti Bank új elnöke, a másikból pedig gazdasági csúcsminiszter. Talányosan fogalmaz, de megfejthető, hogy Varga Mihály lenne a jegybank következő elnöke, Nagy Márton pedig a felelőse mindannak, ami a gazdasághoz tartozik – mondta Vajda Zoltán. „Abból, amit a kormányfő elmondott, viszont nem derül ki, hogy mit jelent a gazdasági semlegesség fogalma” – mutatott rá a közgazdász.

Előfordulhat, hogy először mindenki Svájcra asszociál. Arra, hogy milyen sikeres ország, mert politikailag és gazdaságilag semleges. De ezzel a recepttel, amit Orbán Viktor ki akar főzni, Magyarországból nem Svájcot csinál, hanem például Észak-Koreát, amely gazdaságilag valóban semleges, hiszen alig van szövetségese, teljesen magára maradt és elszigetelődött. Ilyen Fehéroroszország és Oroszország is egyre jobban, mert utóbbinak egyre kevesebb gazdasági szövetségese akad – magyarázta a költségvetési bizottság MSZP-s elnöke.

„Orbán Viktor összeveszett a politikai és gazdasági hagyományos szövetségeseinkkel, az Európai Unió lényegében minden tagországával. Belülről bomlaszt egy olyan szervezetet, amelynek tagjai vagyunk és gazdasági értelemben is harcban áll az EU tagországaival. De „harcol” a NATO-val is, amikor tudatosan blokkolja háborús időszakban a NATO bővítését, ami szintén elszigetel minket. Vagy megpróbál beleavatkozni az amerikai elnökválasztásba, és egyértelműen megmondja, hogy kit akar elnöknek. Ezt gondolhatja gazdasági semlegességnek” – elemzi a kialakult helyzetet Vajda Zoltán. 

Ezzel viszont ellentétes Orbán Viktor rögtönzött kötcsei sajtótájékoztatóján elhangzott azon kijelentése, hogy „a mostani állapotunk jól mutatja", időben megéreztük, hogy a blokkosodás helyett inkább egy egységes világgazdaság minden fontos szereplőjével ápolt jó kapcsolat adhat megoldást a magyar gazdaságnak.

Ehhez képest a hagyományos gazdasági szövetségeseinkkel, akikkel kölcsönösen együtt tudna működni, tudatosan harcol, provokálja, támadja őket – vélte Vajda Zoltán. Emellett olyan előnytelen kapcsolatokat létesít, mint például, amikor a kínaiaktól felveszünk olyan hitelt, amelynek nem tudjuk a célját, a futam idejét, a kamatát, a kondícióit. Vagy Dubai-jal létesít olyan gazdasági együttműködést, amelyben Budapest legértékesebb telkét ingyen odaadja, amit magáncélra hasznosíthat a beruházó, sőt még állami forrásokat is ad hozzá Orbán Viktor. De az oroszok kémbankját, amelyet külpolitikai nyomásra „kipateroltunk” Magyarországról, most beengedi. Tehát Kínával, Dubai befektetővel, és az oroszokkal is számunkra előnytelen szerződéseket köt – sorolta a közgazdász.

„A 3-5 százalékos gazdasági növekedés, amit erre az évre terveztek és amiért Nagy Márton volt a felelős, kudarcot vallott. Már mindenki az általam jelzett 1,5 százalékot sem elérő gazdasági növekedésről beszél, ami nem pesszimizmus a részemről, hanem realizmus. A pénzügyi-, költségvetési stabilitást, amit Orbán Viktor is fontosnak gondol, már negyedik éve nem sikerül teljesíteni. 2022-’23-’24 és már előre láthatóan ’25 és a 2026-os év is a teljes költségvetési fegyelmezetlenség és a hatalmas hiányok időszaka. Túlzott deficit eljárás alá kerültünk” – hívta fel a figyelmet az MSZP-s politikus.

Majd hozzátette, mindeközben a miniszterelnök két olyan minisztert sztárol a Facebook-oldalán, akik külön-külön is a totális kudarc jelképei.  Varga Mihály nem tudott pénzügyi stabilitást teremteni, ehelyett szétverte a költségvetést. Nagy Márton pedig a gazdaság fejlesztése helyett a gazdaság visszafejlesztésének lett a minisztere. És az egyikőjükből akar Orbán Viktor jegybankelnököt, a másikukból gazdasági csúcsminisztert. Ez így együtt rossz recept, az biztos – szögezte le Vajda Zoltán. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom