Variációk a háború végződésére
Nem kizárt, hogy Ukrajna rég várt – talán már elkezdődött – ellenoffenzívája ugyanolyan sikertelen lesz, mint Oroszország téli offenzívája, mert az árokhadviselésben a védőknek jobbak az esélyeik, mint a támadóknak, az orosz hadseregnek pedig volt ideje beásnia magát. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy az ukránok áttöréseket érnek el, s ezek elérhető közelségbe hozzák a háború idei végét. De akkor mi lesz? Hogyan kellene végződnie? Ezzel foglalkozik a The New York Times írása.
A cikk azzal kezdi, hogyan nem kellene végződnie a háborúnak. Emmanuel Macron francia elnök tavaly azt mondta, nem szabad megalázni Oroszországot – ez annyit tesz, hogy meg kell hagyni Moszkvának a megszerzett területeket – idézi a cikk, amely szerint azonban ez tévedés: ugyanis ahhoz, hogy véget lehessen vetni Putyin imperialista ambícióinak, éppen, hogy romboló és félreérthetetlen vereséget kell rá mérni. Nem szabad elfelejteni, hogy ez Putyinnak már nem az első hódító háborúja: az első például Grúziában volt 2008-ban, aztán 2014-ban következett a Krím annektálása. És akkor még szó sem esett az Észtország elleni kiberháborúról, a Nagy-Britannia területén végrehajtott merényletekről, a Malaysia Airlines 17. sz. járatának lelövéséről, vagy Groznij megsemmisítéséről – sorolja a példákat a The New York Times.
Az agressziók mindegyike büntetlen maradt, és a következő agresszióra csábította Oroszországot. Ha az ukrajnai háború azzal végződik, hogy Putyin legalább a céljai egy részét eléri, és a rezsimje nem szenved el helyrehozhatatlan következményeket, akkor ez aranykeretes meghívó lesz a következő agresszióra – hívja fel a figyelmet az írás.
Ha az ukrán erők törnek át az orosz vonalakon olyan módon, hogy ez Putyint a megegyezés keresésére indítsa – valószínűleg kínai közvetítéssel –, akkor lesznek olyanok, akik azzal érvelnek, hogy a koreai modell szerinti tűzszünet jobb lenne, mint a drámai eszkaláció kockázata. A Kreml bátoríthatja is ezt a gondolkodást az eddiginél zajosabb nukleáris kardcsörtetéssel. Miközben azonban soha nem szabad teljesen leírni a nukleáris veszélyt, a közelebbi vizsgálat alapján ez a fenyegetés jelenleg üresnek látszik – állítja a szerző.
Putyin ebben a háborúban eddig nem azért nem vetett be taktikai nukleáris fegyvereket, mintha erkölcsi skrupulusai lennének, hanem azért, mert nincs értelme bevetni ezeket az eredetileg nagy mennyiségű páncélozott eszköz megsemmisítésére tervezett fegyvereket ott, ahol alig van valami a csatatéren. És azért sem, mert a Biden-kormány e fegyverek bevetése esetére „katasztrofális következményeket” helyezett kilátásba, amelyek akár az orosz Fekete-tengeri Flotta elsüllyesztését, vagy valamilyen kinetikus, de nem nukleáris NATO-válasz lehetőségét is jelenthetik.
A tűzszünet-modellel az a nagyobb gond, hogy befagyasztja a konfliktust, mégpedig olyan módon, ami lehetővé teszi Moszkva számára, hogy újra kezdje azt, amint eleget nyalogatta a sebeit, és új erőre tett szert. Ukrajnának pedig garnizon-állammá kellene válnia, noha a háború megnyomorította a gazdaságát. Két dolgot hagynak figyelmen kívül azok, akik a dél-koreai analógiát hozzák fel – mutat tehát rá a cikk. Egyrészt azt, hogy Oroszország hatalma jóval nagyobb, mint Észak-Koreáé. Másrészt a Koreai-félsziget békéjét a 70 év tartós amerikai katonai jelenlét őrizte meg, viszonylag kevés amerikai szeretné ezt megismételni Ukrajnában.
A másik alternatíva a megérdemelt ukrán győzelem, ezt akarja a túlnyomó többség, és ezt is követelik a politikai vezetéstől. A cél elérését egyben akadályozta és segítette is Joe Biden amerikai elnök változó készsége, hogy biztosítsa Kijevnek a győzelemhez szükséges eszközöket. Akadályozta az is, hogy maga sem biztos abban, valójában milyen végeredményt akar, azon kívül, hogy Oroszország ne győzzön, és a végeredményig vezető úton ne robbanjon fel a világ.
A győzelem két változatban lehetséges. Az első – és kockázatosabb – az, hogy biztosítják Kijev számára a szükséges fegyvereket (főleg a nagy hatósugarú irányított rakétákat, több páncélost, Predator drónokat és F-16-os repülőgépeket), hogy ne csak arra legyen képes hogy kiszorítsa az oroszokat az ebben a háborúban elfoglalt területekről, hanem arra is, hogy visszafoglalja a Krímet és a keleti szakadár „köztársaságokat”. Ez az, amit az ukránok akarnak, és amihez erkölcsi és jogi értelemben joguk van. Ám a Krím visszafoglalása nehéz lesz, és vesztességekkel is jár, legelső sorban a lakosságban, amely nem feltétlenül szeretné, hogy Kijev felszabadítsa.
A második változat: segíteni Ukrajnát a 2022. február előtti határok visszaállításában, de csak abban. Ezt EU-tagsággal lehetne kompenzálni, s azzal, hogy az Egyesült Államok és Izrael közötti biztonsági együttműködés mintájára kétoldalú amerikai-ukrán biztonsági szerződést kötnek. Ez nem növelné, hanem csökkentené az Egyesült Államoknak az esetleges orosz agressziónak való kitettségét, ugyanazon okból, amiért Putyin nem merte megtámadni a NATO-tagállam balti államokat, de kétszer is megtámadta Ukrajnát: a diktátorok nem az erőseket, hanem a gyengéket nézik ki áldozatul.
Ráadásul ez egyben kielégítené Ukrajna biztonsági szükségleteit is, miután garantáltan hozzáférhet az európai piacokhoz és az amerikai fegyverekhez. Ugyanakkor a lehető legjobb módon megalázná Putyint azzal, hogy megmutatja neki és a többi despotának, hogy a demokráciák elleni agresszió soha nem fizetődik ki – írta elemzésében a lap.
