Vérfagyasztó programot hirdetett meg a kulturális miniszter
Miközben a kormány legjobbjai a brüsszeli csatatéren harcolnak, hogy megvédjék a magyar érdekeket, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter sem ül tétlenül a babérjain. Az üzleti világból érkezett miniszter új frontot nyitott a napokban, mégpedig azzal, hogy a kultúra felfogásának egy sajátos értelmezését hirdette meg. Szerinte a kulturális intézményeknek nem szabad állam bácsira várniuk, s mivel a háztartások nettó vagyona az elmúlt évtizedben három és félszeresére nőtt, jogos az elvárás, hogy a kultúrát ne az állam, hanem a fogyasztók tartsák el.
Nem vitatkoznánk az üzleti szférából a kultúra világába csöppent miniszterrel. Valóban vannak ugyanis olyan háztartások, amelyeknek a vagyona növekedett az elmúlt tíz évben, ráadásul nem is három és félszeresére, hanem ezerszeresére, így jöhetett ki a miniszter által számszerűsített átlagos gyarapodás. Ezen háztartások tulajdonosai többnyire a politikai elit egyes szereplőihez, valamint a NER által leginkább kedvezményezett üzleti körhöz köthetők. Csák miniszter szerint nemcsak a háztartások lettek gazdagabbak, de „2020-ig, a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya közel a felére esett vissza.” Sajátos statisztikából dolgozhat Csák János és csapata, akik ezek szerint nem érzékelik az Európában kiugróan magas, élenjáró inflációt, nem látják a meleg ételért sorban álló emberek sokaságát, s nyilván arról sem hallottak, hogy az uniós országok közül nálunk már csak a bolgárok élnek rosszabbul. Sok olyan család van ma Magyarországon, amelyek számára nem a kulturális intézmények eltartása az elsődleges, hanem, hogy ki tudják fizetni a sokszorosára emelt rezsiszámlát és tudjanak tizenöt deka trappista sajtot vásárolni.
Persze Csák miniszter kultúrafogyasztó célközönsége nem a trappista sajtra áhítozó rétegek közül kerül ki, róluk ugyanis a kormány már korábban lemondott, ők gyakorlatilag nem léteznek. „Eddig, ha a kulturális intézmények szorult helyzetbe kerültek, hívták állam bácsit, aki – ha tehette – segített. Eljött az idő, hogy igyekezzenek megtalálni a potenciális fogyasztóikat. Hiszünk a szubszidiaritásban, döntsék el az állampolgárok, hogy mire költik a jövedelmeiket” – fogalmazta meg krédóját a miniszter.
Szándékosan használtunk idegen kifejezést a hitvallás helyett, mert mi ebben is jók vagyunk. (Igaz, a szubszidiaritás kifejezés jelentésének utána kellett néznünk. Megtettük: a szubszidiaritás nagy vonalakban azt jelenti, hogy amely feladatot egy személy vagy közösség konkrét érintettség okán helyi szinten meg tud oldani, arról nem szabad magasabb szinten dönteni.)
Csák szerint továbbra is számítani fog a szakmai teljesítmény, de – és itt érdemes nagyon figyelni –, a politikai mércét sem lehet kizárni, hiszen a miniszter megfogalmazása szerint „a demokráciában értékeket közvetítő pártok versengenek, és amikor megnyerik a választást, azon értékek érvényesítésére kapnak mandátumot. Ez a tágasabb kultúraértelmezés – a mai kormány számára az Isten, haza, család – fontos tényező lesz.”
Nem szívesen idézzük Sztálin elvtárs kedvenc kultúrpolitikai jobbkezét, a minden tekintetben kiváló Andrej Alekszandrovics Zsdanov elvtársat, aki–- halála után 75 évvel – Csák János tolmácsolásában ismét azt hirdeti, hogy „Írók! Alkossatok remekműveket!”
Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de tényleg a segíteni akarás szándéka buzog bennünk, amikor megpróbáljuk gazdagítani a Csák miniszter által meghirdetett projektet. Azt üzenjük mindenkinek, de főleg a politikusoknak, hogy hazánk nem rés, hanem erős Bástya (elvtárs), ezért „hassatok, alkossatok, gyarapodjatok, s a haza fényre lesz derülve.”
