Vigyázó szemeinket ma Varsóra kell vessük

HírKlikk 2020. július 12. 09:41 2020. júl. 12. 09:41

Izgalmas nap elé néz ma Lengyelország: az elnökválasztás második fordulójában el fog ugyanis dőlni, hogy továbbra is teljhatalommal rendelkezik-e az Orbán-szövetséges Jarosław Kaczyński pártja, a PiS, vagy ha nem is teljes ellensúlyként, de ellenpontként a nacionalista, Európa-ellenes folyamatokat legalább némileg tompítani képes erő kap szerepet a lengyel politikában. Az első forduló 11 jelöltje közül a PiS által támogatott jelenlegi elnök, Andrzej Duda és a regnáló varsói főpolgármester, Rafal Trzaskowski jutott tovább, az ő mai összecsapásuk adja meg a választ fenti kérdésre. A felmérések hibahatáron belüli, kiegyenlített küzdelmet jeleznek előre.

A két politikus közül az első fordulóban Duda nyert 43,5 százalékkal, Trzaskowski 30,5 százalékot kapott, de – ahogy Gordon István Lengyelország-szakértő a Hírklikknek a június 28-i megmérettetés után kifejtette: nem lehet tudni, hogy ki mellé fognak állni annak a további négy – számottevő szavazóbázissal rendelkező – pártnak a hívei, amelyeknek jelöltjei nem jutottak be a második fordulóba. Mintegy 30 millió szavazati joggal rendelkező állampolgár járulhat ma az urnákhoz, hogy eldöntse, a két 48 éves politikus közül melyik nyerje el az elnöki posztot az elkövetkező öt éves ciklusra.

A felmérések – ahogy arról az Index beszámolt – fej fej melletti küzdelmet ígérnek. Duda eddig hajszállal jobban állt, ám az IBRIS kutatóintézet legutóbbi felmérése szerint Trzaskowski átvette a vezetést: jelenleg 47, Duda pedig 46 százalékon áll. Varsó liberális polgármestere előtt ugyanakkor összetett kihívás áll: saját szavazóin felül egy széles ideológiai spektrumon mozgó ellenzéki tábort kell aktivizálnia.

A Euronews elemzése szerint, ha Dudát újraválasztják, akkor a PiS továbbra is teljes kontroll alatt, kézben fogja tartani az ország kulcsfontosságú hatalmi intézményeit – ahogy ezt Magyarországon teszi Orbán és a pártja. Minimum három évig eltarthat ez a fajta hatalom – 2023-ra van ugyanis ütemezve a következő országgyűlési választás.

Ha Trzaskowski nyer, az egyértelmű jele lesz annak, hogy a társadalom megelégelte, ahogy a dolgok mennek az országban, és értékalapú politikára vágyik. Vele egy Európa-párti politikus kerülne komoly pozícióba, egy olyan, aki ismeri és érti is az EU-t, már csak azért is, mert korábban európai parlamenti képviselő volt. 

Gordon István emlékeztetett arra, hogy májusig lefutott ügynek tűnt a választás. Minden ott változott meg, hogy a május 10-i első forduló kényszerű elmaradása után, az ellenzék vezető ereje, a Polgári Platform (PO) elnökjelöltet cserélt. Korábbi jelöltje öt százalékos eredménnyel látszott kijönni a megmérettetésből, s a helyére jelölt varsói főpolgármester ugyan a nulláról indult, de most a szavazatok valamivel több mint 30 százalékát elvitte. Rafal Trzaskowski pozíciója sok tekintetben hasonlít Karácsony Gergelyére – magyarázza Gordon István –, őt is sokat támadja a kormány, őt is megpróbálják ellehetetleníteni, s ő is talpon állva vívja a maga harcát, „bár a helyzete könnyebb, mint a budapesti főpolgármesteré, mivel ott mások a sajtóviszonyok”. (A szerk. megj.: a két főpolgármester viszonya nem véletlenül kiváló, Karácsony a választás előtt Facebook posztban is jelezte: nagyon szurkol Trzaskowskinak, akit a barátjának nevezett.)