Visszavonta a kormány a vendéglátósok szakképesítését előíró rendeletet

HírKlikk 2021. október 13. 11:41 2021. okt. 13. 11:41

Mégsem kell minden büfésnek szakképesítés. Az innovációs tárca ugyanis gyorsan reagált a tiltakozásokra.

Pár napja derült ki a cukrászok és vendéglátósok számára, hogy egy – már szeptember 1-je óta érvényes – miniszteri rendelet szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését és felszolgálását kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti. Ezt a szakma 90 százaléka betarthatatlannak mondta – írja a hvg.hu.

Kedden késő este a Magyar Közlönyben aztán megjelent a rendelet módosítása. Eszerint cukrászati készítményeket, süteményeket, fagylaltot, valamint meleg és hideg ételeket, italokat „nem önálló tevékenységként” szakképesítés nélkül is lehet készíteni. Egyáltalán nem vonatkozik a képesítési előírás a következőkre: „a forgalmazás helyén előállított grillezett húsok, frissen sültek, sült és főtt kolbász, hurka, virsli, füstölt vagy sült hal, lángos-, palacsintafélék, meleg és hideg szendvicsfélék, valamint az ezek fogyasztásához közvetlenül kapcsolódó termékek, és gyárilag előre csomagolt élelmiszerek, valamint az italok” készítése és kiszolgálása.

Ezen kívül minden, más területekre is vonatkozó és újonnan elrendelt szakképesítési előírásnak is csak 2023 végéig kell megfelelni.

Forrás: hvg.hu