Volt, akinek több száz kilométert kellett utazni a Pfizerért

HírKlikk 2021. május 16. 20:30 2021. máj. 16. 20:30

Sokan csak úgy tudtak regisztrálni a Pfizer-vakcinára, hogy a lakóhelyüktől távoli oltópontra foglaltak időpontot.

Nemhogy a környéken, még Pest megyében sincs oltópont, ahova tudnék menni a rendszer szerint. Így budapesti lakosként Békés megyébe kaptam csak időpontot – írta a Telexnek az egyik olvasója, egy másik, pedig arról számolt be, hogy a SMS után egyből bekapcsolta számítógépét, de nem volt már időpont Budapestre a mostani három napos időablakban, így megnézte Pest megyét, de csak Nagykőrösön mehetett volna oltakozni. Végül körbenézett Fehér és Komárom megyében, így végül Dunaújvárosban foglalt vasárnapra.

Volt, akinek budapestiként Cegléden jutott időpont, ahol megtudta, nem ő járt így egyedül fővárosiként. Olyanokról is beszámoltak az olvasók, hogy Dabason, Visegrádon és Gödöllőn találtak már csak szabad időpontot az SMS megérkezése után.

Az AstraZenecás kampány idején, a március eleji hétvége előtt is sokan kaptak távoli oltópontra behívást – emlékeztet a portál.