Von der Leyen: az ellenvámintézkedések hatályába lépésének idejét módosítottuk, de ez nem változtat a hatásán

HírKlikk 2025. március 21. 09:20 2025. márc. 21. 09:20

Folyamatos tárgyalásokat folytatunk az amerikai kormányzattal ebben a kérdésben, és megerősíthetem, hogy az első ellen-vámintézkedések hatályba lépésének időzítését módosítottuk, ez azonban nem változtat az intézkedéseink hatásán – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök éjszaka Brüsszelben.

Az EU-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón a testület elnöke kiemelte, hogy az EU elvben ellenez mindenféle vámot. „A vámok olyanok, mint az adók: rosszak a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt, az Atlanti-óceán mindkét oldalán" – fogalmazott.

Von der Leyen szerint a szükséges ellenintézkedések nagyon fontosak, mert az Egyesült Államok vámjainak lehetséges hatása akár 28 milliárd dollár is lehet, míg az Európai Unió 26 milliárd euró értékű ellenintézkedéssel válaszol.

Mint mondta, az ellenintézkedések halasztásának az a célja, hogy megtalálják a megfelelő termékegyensúlyt, amely tükrözi a termelők, az exportőrök és fogyasztók érdekeit, és természetesen minimalizálja a negatív hatásokat az európai gazdaságra nézve.

Forrás: MTI