Weltner János: az állam nem szereti, ha a szakszervezetek szűkítik a mozgásterét
Az állam, mint munkáltató a szakszervezetek gyengítésével a saját útjából próbálja az akadályokat elhárítani – véli Weltner János orvos. A közéleti kérdésekről is gyakran nyilatkozó professzor úgy véli, ha a szakszervezetek összefognak, a munkavállalók pedig lesznek olyan bölcsek és belépnek a szakszervezetbe, mert tudják, hogy az akkor lesz reprezentatív, ha sok tagja van, akkor a szakszervezetnek lesz valódi hatása.
Azt mondják a szakszervezetek, hogy régóta érzik az állam nyomását magukon, és ez a folyamat 2010 óta még föl is erősödött. Mi ennek az oka?
Azt, hogy régen mi volt az oka, nem tudom, de az biztos, hogy az állam mozgásterét a civil szervezetek – és ide tartoznak a szakszervezetek is – mindig szűkítik, és az állam ezt nem szereti. Ha a parlamenti képviselők és a miniszteri rendeleteket előkészítő minisztériumi vezetők erősek, és kevésbé törekszenek együttműködésre a társadalommal, inkább irányítani akarják azt, akkor ez egy természetes reakció az állam részéről. Azt akár pszichológusok is megerősíthetik: aki vezető pozícióban van, az vagy nagyon együttműködő, a társadalom közös érdekeit szem előtt tartó vezető lesz, vagy hajlamos a diktatórikus vezetésre. Ezért fontos, hogy négyévente új választások legyenek, különben eluralkodna a vezetőknek az a hajlama, hogy ők uralkodni akarnak, és nem vezetni.
És az újabb időkben?
Az újabb időkben pedig, ahogy az állam egyre inkább bevonul a piacra, a saját irányítása alá veszi a dolgokat. A legutóbbi példa, amit megemlítenék, azok a kórházak, amiket az állam az önkormányzatoktól szíveskedett központosítani és államosítani – és feni a fogát a szakrendelőkre is –, így ő maga is munkáltatói szerepkört kap. Attól a pillanattól kezdve, pedig természetes ellenfele lesz a szakszervezeteknek.
2010 után először jogi alapon próbálták ellehetetleníteni a szakszervezeteket, többek közt az új Munka törvénykönyvvel, a sztrájkjog kiüresítésével, a kollektív szerződéssel, egyébbel. Ám most eljutottunk oda, hogy gazdasági alapon is támadja kormány a szakszervezeteket azzal, hogy megtiltaná a központi tagdíjátutalást a közalkalmazotti szférában…
Ez nem anyagi kérdés. Az állam pontosan tudja, ha nekem havonta kell egy befizetést teljesítenem, akkor azt idáig megtehettem úgy, hogy a munkáltatóra bíztam a feladatot. Ha havonta kell foglalkozom a tagdíjfizetéssel, akkor az más helyzet.
Igen, de nem mindenki fogja befizetni, vagy mert nem tudja online utalni, vagy csak nem megy el föladni a szakszervezetnek a tagdíjat csekken, így gyakorlatilag előbb-utóbb kiesik magából a szakszervezetből…
Hát igen, de azért elvben adhatna a bankjának egy havi fizetési megbízást. Én például – ha ez a törvény sajnos átmegy –, ezt fogom csinálni. Ahogy a villanyszámlámat, az újság előfizetésemet is a bank utalja át anélkül, hogy nekem akárhová le kéne perkálnom a pénzt, ugyanúgy a szakszervezeti díjat is meg tudom oldani banki átutalással.
Az is tény, attól, hogy a szakszervezeti levonásokról a listák a munkáltatók rendelkezésére álltak, pontosan tudták a taglétszámot, meg azt is, hogy kik a tagok…
Az nem baj. Az, hogy hány szakszervezeti tag van, az a szakszervezetek és a munkavállalók felelőssége. A reprezentativitás fegyver a szakszervezetek kezében, de ha a munkavállalóknak ez nem kell, akkor nem kell. Az ellen nincs apelláta. Ugyanúgy, ahogy más civil szervezetbe sem kötelező minden érdekelt polgárnak belépni.
Vannak, akik azt mondják, hogy a közalkalmazotti szférában a központi tagdíjátutalás megtiltásával a szakszervezeteket akarják tovább gyengíteni. Az ok pedig a jóval alacsonyabb bérért ideszerződtetett külföldi munkavállalók esetleges szakszervezeti beszervezése. De valójában mi áll a szakszervezetek elleni támadás hátterében?
A külföldi vendégmunkásokat nagy valószínűséggel munkaerő-közvetítő cégek hozzák be, és még az sem biztos, hogy ezek magyarországi bejegyzésűek. Tehát bármilyen bérben megállapodhatnak azokkal a távol-keleti munkavállalókkal, akiket idehoznak. Arra itthon tulajdonképpen senkinek semmilyen befolyása nincs, mindaddig, amíg ezek a beérkező munkások be nem lépnek a szakszervezetbe. De azt tudjuk jól, hogy a Távol-Keleten egész más a munkavállalói érdekképviseletek kultúrája. Vagyis nem annyira rózsás a helyzet, mint amilyennek lennie kellene.
De akkor valójában mi áll a szakszervezetek elleni támadások hátterében?
Az, hogy az összes civil szervezet mindenféle befolyását gyengíteni, vagy megszüntetni akarják, különösen azért, mert az állam maga is mint munkáltató jelent meg ezen a piacon. Tehát a saját útjából próbálja az akadályokat elhárítani.
Mit tehetnek a szakszervezetek?
Ha a szakszervezetek összefognak, az emberek, a munkavállalók pedig lesznek olyan bölcsek és belépnek a szakszervezetbe, mert tudják, hogy az akkor lesz reprezentatív, ha sok tagja van, akkor a szakszervezetnek lehet valódi hatása. Ha az emberek nem tagjai a szakszervezetnek, akkor kicsi a taglétszám és a szakszervezetek nulla ellenállást tudnak kifejteni a munkáltatókkal szembeni tárgyalásokban, ideértve az államot is, amelyik a legnagyobb munkáltató.
Ha kicsi, és egyre fogy a taglétszám, az a szakszervezetek megszűnéséhez vezethet?
Az nem valószínű, hogy az összes szakszervezet megszűnik. De lehet, lesz néhány olyan, amelynek annyira lecsökken a taglétszáma, hogy nem lesz képes önmagát fenntartani. Ez a legrosszabb forgatókönyv, de nincs kizárva.
|
A szakszervezeti összefogás szép példája, hogy öt szakszervezeti konföderáció, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF közös nyilatkozatot adott ki azzal a címmel, hogy „ne diszkrimináljon az állam egyes szakszervezeteket!” A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, anélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna. Az aláíró konföderációk megállapítják, hogy a törvénytervezet azon fejezetei, amelyek a közszféra több ágazati jogszabályából törlik a munkáltatói kötelezettséget a tagdíjak levonása kapcsán, diszkriminatívak az állam által alkalmazottakat képviselő szakszervezetekkel szemben és ellentétesek a szociális partnerség gyakorlása során elvárható együttműködési szándékkal. „Ezért követeljük a tervezet azonnali visszavonását és érdemi, lehetőleg az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keretei között történő tárgyalás elindítását azzal kapcsolatban, hogy a kormány miért nem kívánja saját munkáltatói feladatát oly módon ellátni a szakszervezetekkel történő egyeztetés során, ahogy azt a versenyszféra munkáltatóitól – jogosan – elvárja! Az egyes ágazatok esetében a tagdíj-levonások kötelező jellege helyett „választható” megoldássá csökkentése – a beterjesztett törvényjavaslat címével ellentétben – nem csökkent semmilyen adminisztrációs terhet. Ugyanakkor annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a közszféra területén működő egyes munkáltatók megtagadhatják a tagdíjak automatikus levonását, jelentős többlet adminisztrációt generál a közszféra szakszervezetei számára. Az államnak álláspontunk szerint nem az a dolga, hogy lehetővé tegye a különbségtételt a munkáltató számára az egyes szakszervezetekkel történő tárgyalások kapcsán, hanem az, hogy egyenlő, méltányos és transzparens szabályokat biztosítson a munkavállalói és a munkaadói érdekegyeztetés területén.” A nyilatkozatot Antmann Katalin. az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek, Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nevében írta alá. |
