A focisiker ellenére, még tanulhatunk az angoloktól

Csak a futballisták voltak ünneprontók. Igaz, ők nem az ünnepségsorozat keretében léptek pályára Budapesten, de őfelsége bizonyára örült volna, ha győznek. Így viszont az angol labdarúgó válogatott mintegy keretbe foglalta II. Erzsébet uralkodásának hetven évét, hiszen nem sokkal megkoronázása után történelmi vereséget szenvedtek a magyaroktól a Wembleyben (6-3), most pedig újra kikaptak tőlük (1-0).   

Ünnepi hét volt az előző. Az angolok négy napon át a legkülönfélébb programokkal köszöntötték szeretett királynőjüket, aki ezek közül – 96 éve dacára – néhányon legalább pár percig meg is jelent. De még a platinajubileum előtt Budapesten is megemlékeztek egy nevezetes dátumról. Szentmisét is tartottak Orbán Viktor 59. születésnapja tiszteletére. És ha úgy nézzük, néhány nappal később a focisták is hozzájárultak az ünnep fényének emeléséhez, hiszen a vezér kedvenc sportágában arattak történelminek nevezett diadalt. Ami egyébként még a Holdról is látszik – amint azt Magyarország miniszterelnöke igen találóan megjegyezte.

Mindezek után talán joggal merül fel a kérdés, miért fogadták sokan fanyalogva a budapesti szentmise hírét és tényét, miközben ugyanezek a minden kákán csomót keresők egy szót sem szóltak az angliai ünnepléshez. Pedig ott aztán bevetettek apait-anyait, volt minden, amit el lehet képzelni és még talán olyan is, amit nem. És ne szépítsük a dolgot: az angol királynőt olyan személyi kultusz övezi, amiről a magyar miniszterelnök még csak nem is álmodhat. Nem csupán az évszázados hagyományok miatt egyébként, hanem személyéből és uralkodásának módjából következően is.

A Buckingham palota előtt valóságos dicshimnuszok hangzottak el. Károly herceg, az első számú trónörökös is méltatta „őfelsége és mami” érdemeit, az ő fia, Vilmos herceg – a második számú trónörökös – sem szűkölködött a jelzőkben. Többszörös katonai parádék, felvonulások, ünnepi lóverseny is színesítették a programot, amelyet világsztárok koncertje tett emlékezetessé. A kivetítőkön időről-időre láthatók voltak epizódok a királynő életéből, amikor pedig személyesen jelent meg az erkélyen, olyan ováció fogadta, amit nem lehet kikényszeríteni. Az ilyesmi vagy szívből jön, vagy sehogy.

És nem volt az ünnepségeknek egyetlen pillanatuk sem, amikor bárki kínosan érezhette magát az uralkodót övező „személyi kultusz” újabb és újabb megnyilvánulásai miatt. Ebben a királyságban olyan demokrácia van, amitől mi, magyarok évtizedekkel vagyunk lemaradva. A nemzeti együttműködés jelenlegi rendszerében – amely csak szavakban demokrácia, megnyilvánulásaiban pedig nem gyakran hasonlít rá – egyelőre pusztán reménykedhetünk, hogy egyszer majd utolérhetjük őket.

A világ bármely uralkodója – és nemcsak a koronás fők – példát vehetnek II. Erzsébetről, aki 96 évesen még arra is hajlandó volt, hogy kigúnyolja magát. Hiszen a szombati koncert nyitánya egy kisfilm volt, amelyben a királynő a brit gyermekirodalom egyik leghíresebb és legnépszerűbb hősével, a Michael Bond író által kitalált Paddington medvével teázott a palotában. A mackó pedig – szokása szerint – faragatlan, és miután tönkreteszi az ünnepi tortát is, felajánl egy lekváros szendvicset az uralkodónak. Aki azonban nem kéri, hiszen a retiküljében – amelyet mindig magánál hord – állandóan tart egy hasonlót, ha éppen szükség lenne rá.

Nemcsak az a jelenet, hanem a négy napos ünnepségsorozat is jelzi, van még mit tanulnunk az angoloktól. Még ha fociban néha le is győzzük őket.