A külső finanszírozásra szoruló magyar gazdaság

Túl a kamatemelésen

Amikor július 7-én az MNB bejelentette, hogy két százalékponttal megtolja a jegybanki kamatot – ami a tavaly nyáron megindított kamatemelési ciklusban a legnagyobb emelést jelentette –, a forint árfolyama szinte csak percekig erősödött, majd visszatért a romló pályára. Noha a kamatemelés a forint erősödését, vonzóbbá tételét szolgálta (volna). Az ezzel ellentétes történés egyértelműen arra utalt, hogy a kamatemeléssel a jegybank képtelen a forint gyengülését feltartóztatni, a magyar valuta iránti keresletet/kínálatot ezen kívül más mozgatja. Mégpedig az, hogy a befektetők olyan kormányzati üzenetet vártak (és várnak), ami megnyugtatja őket afelől, hogy a magyar gazdaság nem fogja elveszteni fizetőképességét, papírjai nem értéktelenednek el.

A befektetők ugyanis látják azt, amit a kormány a nagyközönség előtt nem ver nagydobra, hogy 2018 óta újra deficites a fizetési mérleg (euróban számítva a külföldre történő kifizetések meghaladják a bejövő pénzeket), és a hiány egyre duzzad. Ez önmagában nem lenne baj, ha

• a deficiten keresztül bevont külső források olyan beruházásokat finanszíroznának, amelyek növelik az ország versenyképességét;
   
• többlettőke beáramlása finanszírozná a mérleghiányt, azaz nem romlana az ország külső finanszírozási képessége.

Ám momentán nálunk nem ez a helyzet.

A finanszírozási igény felturbósodása

A zömében hitelből finanszírozott válságelhárítás 2021 második felétől elsősorban a fogyasztást pörgette föl, s ehhez jöttek a választások megnyerése érdekében kiszórt, ugyancsak a fogyasztási keresletet duzzasztó pénzek, amik szétfeszítették az idei költségvetést. Így állt elő az ikerdeficit, ami a külső (fizetési) és a belső (költségvetési) mérlegek egymással is összefüggő, egyidejű hiányát jelentik. Ráadásul a GDP-arányos költségvetési hiány mérséklődése mellett, a folyó fizetési mérleg deficitje már tavaly megduplázódott és idén ez kétszereződik tovább – a bruttó hazai termékhez mérten.

A fő baj azonban az, hogy a folyó mérleg kifizetési többletét finanszírozó tőkebeáramlás elapadt, és emiatt már tavaly negatívba fordult az ország külső finanszírozási képességét jelző mutató, ami idén az MNB szerint a négyszeresére emelkedik, de a Pénzügyminisztérium az ötszöröződését prognosztizálja – ugyancsak a GDP-hez viszonyítva. A forint árfolyamát befolyásoló befektetők látják ezt az egyre nagyobbra tátongó lyukat, ami főként azért keletkezett, mert elmaradtak a várt uniós pénzek. De látják azt is, hogy a magyar kormány éppen harmadik éve emeli meg eredetileg előirányzott devizahitel-felvételi tervét. Idén megkétszerezte a tervezett keretet, 5,1 milliárd euróra növelve azt, majd ezt követően két nap múlva fel is vett a piacokon 3,5 milliárd eurónak megfelelő kölcsönt. És a piaci szereplők látják azt is, hogy az unió normál kötvényhozamainál jóval drágábban tudta csak az Állami Adósságkezelő eladni a papírjait, ami nemcsak megugró kamatpályát jelent, de azt is, hogy az államadósságon belül tovább emelkedik a devizahányad, aminek következtében növekszik az ország külső kitettsége, sérülékenysége, és ebből még magasabb kamatszolgálat következik.

A lebegtetett uniós források

Az árfolyam-alakító külső befektetők tehát arra várnak, hogy a keletkezett külső finanszírozási lyukat az uniós források tömjék be. Ezek két csatornán jöhetnének, egyrészt a Helyreállítási alapból (momentán 9,6 milliárd euró hitel és 5,7 milliárd euró vissza nem térítendő forrás) és partneri megállapodás alapján, a 2021-2027-es rendes költségvetésből (22,5 milliárd euró). Ez idő szerint azonban egyik sincs, mert nincs aláírt szerződésünk az unióval.

Annak ellenére, hogy Magyarország az elsők közt nyújtotta be tavaly tavasszal a Helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó programot (nem mellesleg 2020 novemberétől dolgoztak rajta), az unió egyetlen tagállamaként a mai napig nem sikerült megállapodni róla. A kormány részéről újabb és újabb dátumok hangzanak el a szerződés várható időpontjáról; a hitegetés tavaly május óta tart. Legutóbb ez év őszére valószínűsítették a megegyezést.

A befektetők árgus szemekkel figyelik a híreket, s nem véletlen, hogy Gulyás Gergely július 7-i bejelentését követően – miután a kormányfő is megszólalt –, a forint árfolyama fél napon belül számottevően javult. A miniszterelnökséget vezető miniszter ekkor fedte fel ugyanis, hogy az unióval folyó tárgyalásokon négy pontban is engedett a kormány a korábbi álláspontjából, jelezve, hogy készek vagyunk a kompromisszumra. Ezt néhány órával később Orbán Viktor már úgy kommentálta, hogy minden technikai akadály elhárult a megállapodás létrejötte elől. A nagyközönség ekkor tudhatta meg, hogy mégis csak voltak Brüsszelnek előírt folyósítási követelményei. (Naná, hogy voltak!) Addig ugyanis a „gyermekvédelmi törvényre” hivatkozáson túl (a kormány illetékesei azt állították, hogy e törvény miatt nem kapunk pénzt; az új tárgyalópartner, Navracsics Tibor azonban tagadta, hogy összevarrták volna a brüsszeliek ezt a törvényt a folyósítás feltételeivel), csak arról értesítettek bennünket, hogy azért nincs megállapodás, mert Brüsszel nem mondja meg, milyen elvárásai vannak, ami színtiszta hazugság volt a kormány (Varga Judit) részéről.

De a nagyközönség félrevezetése az is, hogy a bemutatott négy pontos magyar javaslattal minden megoldódott, teljesítettük az unió ránk szabott speciális elvárásait, és ezek után a brüsszeli térfélen pattog a labda. Vagyis, ha nem kapunk pénzt, akkor megint Brüsszelt lehet szidni, és mellékszálként persze a gyenge/gyengülő forintért is.

Hát nem!

Az uniónak jóval több követelése volt annál, mint amit Gulyás Gergely kifecsegett (tette ezt végső megoldásként a forintárfolyam-romlás megakasztására, a pénzbefektetők megnyugtatása érdekében), többek közt például, hogy a jogállamisági kritériumnak való megfelelésen túl, hosszabbítsa meg a kormány az álláskeresési járadék időtartamát, javítsa a szociális helyzetet és az oktatási rendszert, erősítse a romák integrációját. Az utóbbiak terén semmiféle előrehaladás nem érzékelhető, sőt, hátrafelé megyünk, nem pedig előre. De annak a követelménynek sem felelünk meg, hogy a jövő évi költségvetésben képezzenek olyan tartalékokat, amelyek segítségül szolgálhatnak a váratlan esetek megoldására. Ezzel szemben, a 2023-as költségvetés beterjesztett változatában nemhogy nincs szabad tartalék, de olyan nagy mértékű túlelosztást tartalmaz, ami miatt az – ha csak nem lesz a vártnál jóval nagyobb az infláció – komoly korrekcióra szorul majd. (A vártnál nagyobb infláció a magasabb bevételek révén jól jön a költségvetésnek, és a magasabb, forintban számított GDP-n keresztül is, mert az meg javítja a deficitnek és az adósságnak a rátáját.) A 2023. évi költségvetési tervezet irreális feltételezésekre épült: a háborúnak még idén vége lesz, az energiaárak visszarendeződnek, a globalizáció kezd helyre állni, a külső konjunktúra javul, az infláció öt százalékra esik, s valamennyi uniós forráshoz hozzájutunk (az idei keretekhez is!).

Az Orbán bejelentése utáni forinterősödés már másnap füstbe ment, mert a piaci szereplők is rájöttek a miniszterelnök blöffölésére, a brüsszeli pénzek még messze vannak, azokért még sokat kell kepeszkednie a kormánynak. Az eredeti terv szerint már tavaly meg kellett volna kapnunk a ránk kiszignált Helyreállítási alap 13 százalékát, ami – 355 forintos árfolyammal – 761 milliárd forintot jelentett volna. Idén ennek majdnem a kétszeresére számíthattunk (1313 milliárd forintra), jövőre pedig – szintén 355 forintos euróárfolyammal számolva – 1182 milliárdra. Az említett összegek beépültek 2022-es és a 2023-as költségvetésbe. A kormány számításai szerint az alap forrásainak igénybevétele 1,4 százalékponttal magasabb GDP-növekedési pályát eredményezett volna. Ez maradt el.

A labda nálunk pattog

Az unió szabályai szerint a Helyreállítási alap pénzeit 2023-ig ki kell osztani. Ha 2022 végéig nincs aláírt megállapodás, akkor a támogatási keret hetven százalékának búcsút lehet mondani. Van rá esélyünk. Pedig a recesszióba (?), stagflációba (?) keveredő magyar gazdaságban – ezekre szintén van esélyünk – lenne helye az uniós pénzeknek. Ám – ez idő szerint – Brüsszel nem ott és nem úgy felhasználva szeretné látni a közösség pénzét, mint ahogy Orbán gondolja – lényegében folytatandón a korábbi gyakorlatot.

A lassan másfél éve tartó huzavonának ez a tárgya, Brüsszel kétségkívül – és joggal – bekeményített. Az orbáni kompromisszumokról pedig annyit tudunk, amit első számú politikai tanácsadója, Orbán Balázs a minap kikotyogott: nem fogadhatnak el minden brüsszeli követelést, mert az az alkotmányos rend felszámolását jelentené. (Gondosan elhallgatva azt, hogy ezt a fajta „alkotmányos rendet” ők, a maguk pillanatnyi hatalmi igényeiknek megfelelően hozták létre, azaz a megváltoztatása is kizárólag őrajtuk áll…) A politikai főtanácsadó szavaiból kivehető, hogy pontosan látja: az Orbán Viktor által 12 év alatt kiépített rendszer borulna, és ez a NER kedvezményezettjeinek, keveseknek nem volna jó. Hát persze, hogy nem, ám tegyük hozzá, hogy a diszpreferált többségnek jól jönne a rendszer-visszaváltás, amiből – ha valódi piaci versenyben a mai NER preferáltak helyt tudnak állni – még ők is hasznot tudnának húzni.

Orbán Viktor még a „rezsicsökkentés” sérthetetlennek vallott szent tehenét is beáldozta, ami hozzájárulhat a költségvetés konszolidálásához, Brüsszel és a piaci szereplők megpuhításához. Csak ne kelljen gondosan kiépített és működtetett illiberális rendszerének tartópilléreit lebontania, ahol kétségkívül ő a mindent eldöntő és minden pénz felett uralkodó cigányvajda. Ám ha nem jön a money, mi lesz a hatalommal? Az árfolyam – ennek árnyékában – őt kevéssé érdekli, noha egyes elemzői vélemények szerint az elérheti a 450 forintot is.

Szép, új világ köszöntött ránk, és korántsem a háború, hanem az Orbán által 12 év alatt összehordott szemétdomb miatt, amelynek hatalmi támasztékai most már Brüsszelben is kiverték a biztosítékot. Az árfolyammozgató piaci befektetők pedig az unió döntésére várnak, ami elsősorban és kétségtelenül rajtunk múlik.