Orbán maga alá poloskázott
„Edzőtábor. Csakis poloskamentesen.” Ezzel a felütéssel osztott meg egy videót Orbán Viktor a Facebookon. A felvétel egy sátoraljaújhelyi hotelben készült, a Harcosok Klubja „edzőtáborában”. Ott készítették fel a Fidesz analóg katonáit a nagy ütközetre, amelyen le kell számolni a belső ellenséggel. A rövid klipben a miniszterelnök mellett egy nő, Kaminsky Fanni kommunikációs tanácsadó is feltűnik, ő adja Orbán kezébe a seprűnek kinevezett partvist.
Az szabad szemmel is jól látható, hogy Orbán nem lazsál, s miközben becsülettel irtja a hotel erkélyének plafonján tanyázó poloskákat, kommentálja, amit csinál. Borzalmas, hogy milyen sokan vannak, mondja, ám megnyugtatásul azt is közli, hogy szorgalmasnak kell lenni. Mindenki sorra kerül, foglalja végül keretbe a történetet a miniszterelnök.
Nem szeretnénk poloska lenni, vagy annak látszani.
Most azon ne akadjunk fel, hogy milyen fapados hotelbe szállásolták el Magyarország miniszterelnökét. Ha az ő erkélye tele van poloskákkal – tegyünk úgy, mintha elhinnénk, hogy ez nem csak a szokásos parasztvakítás –, akkor képzeljük el, milyen szobákat kaphattak a többiek. Milyen hotel az, ahol a vendég érkezése előtt nem takarítanak? Ilyen hotel nincs Magyarországon, vagy ha mégis, nem sok sót eszik meg, mert az ilyennek híre megy, és hamar le kell húzni a rolót.
Ne akadjunk fenn ezen az apróságon, mert ezúttal nem ez a lényeg, hanem az, hogy Orbán a márciusi „ünnepi” poloskázás után megint irtásra adta a fejét. Emlékszünk még, március 15-én a nemzeti ünnepen jutott eszébe az a magvas gondolat, hogy a poloskák átteleltek, de sebaj, jön majd a tavaszi nagytakarítás.
Most ősz van, s a miniszterelnök maga takarít. Nincs személyzet, megbízható emberek híján, mindent neki kell csinálnia, ő a felelős mindenért. Ha győznek, övé a dicsőség, ha elbuknak... nos ebbe nem szeretnek belegondolni a fideszes hölgyek és urak.
Orbán és társai nem ma kezdték, régóta gyakorolják a poloskázást. Amikor az első kétharmad elvette a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezer milliárd forintot, a hatalom örömmel észlelte, hogy akiknek nem volt pénzük valamelyik magánnyugdíj-pénztárban, hallgattak. Miért is ugráltak volna? Amikor belerúgtak az egyenruhásokba, szinte mindenki más csöndben maradt, mert azt hitték, hogy ha befogják a szájukat, s behúzzák a fülüket, farkukat, megúszhatják. Aztán megalázták a pedagógusokat, de a többség egy szót sem szólt. Nem vagyok tanár, gondolták magukban sokan, s azt remélték, hogy kimaradnak a rosszból. A hatalom vérszemet kapott: belegázoltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe, s akik azt gondolták, hogy ez nem az ő ügyük, lapultak, mint dinnye a fűben.
Kétharmad elvtársék ezen felbátorodva, agyagba döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket. Kismamákat, nagymamákat. Amikor beletapostak a diákokba, csak kevesen érezték, hogy mondaniuk kellene valamit. Nem vagyok diák, gondolták sokan, az ő bajuk nem az én bajom.
A cinikus, sunyi hatalom megérezte a szerzés ízét, s nem állt meg félúton: lebontotta a jogállamot, szétlopta az országot. Ezek itt, gondolta magában a cinikus, sunyi hatalom, úgysem veszik észre. Vagy ha mégis, nem fáj nekik. Ezeknek -– ezek az ezek mi vagyunk – így is jó.
Ideje volna megtanulnunk a leckét. Hogy ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek lenni sem jó. Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak, öregnek, fiatalnak.
Zsidónak, arabnak, romának, románnak. Magyarnak.
Fideszesnek, tiszásnak, dékásnak.
Ha ezt nem fogjuk fel, az lesz, amit a sátoraljaújhelyi hotel erkélyén láttunk: jön Orbán a seprűnek kinevezett partvissal és leveri a poloskákat.
Hogy ki a poloska, azt ő mondja meg.
