Orbán üzent a fideszes árulóknak
Sok különös mondat elhangzott Orbán Viktor kötcsei beszédében, de amit a végén hallhattunk, az kifejezetten szürreálisnak mondható. Az megszokott, hogy egy pártvezér megpróbálja egyben tartani a tábort és lelkesíti az övéit, de hogy mintegy motívációként, meg is fenyegesse őket, ráadásul a nyilvánosság előtt, ilyennel idáig nemigen találkozhattunk. Márpedig Orbán ezt tette, amikor a beszéde végén félreérthetetlenül óvta közönségét az árulástól.
„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.” Ezt közölte a jelenlévőkkel Orbán és mindenki tudta, hogy bár ezzel elsősorban a korábban közéjük tartozó, ám azóta a Fidesz ellen fordult Magyar Péternek üzent, az intés mindenki másra is vonatkozott. Mindenkire, aki áruló. Márpedig fideszes árulókkal teli a padlás, Tiszát lehetne velük rekeszteni. Más kérdés, hogy Magyar, vagy éppen Ruszin-Szendi Romulusz „csak” a Fideszt árulta el, míg Orbánnak, Szijjártónak ennél nagyobb a bűne, amikor hazájukat löknék az oroszok ölelő karjaiba.
Orbán tehát azt állítja, hogy ő nem olyan ember, aki fenyegetőzik és durvul. Erről Simicska Lajos, az egykori barát, harcos- és üzlettárs sokat tudna mesélni. Simicska az emlékezetes G-napon szakított nyilvánosan Orbánnal. Az oroszokat nem igen kedvelő nagyvállalkozónak akkor lett igazán elege a pártelnök-miniszterelnökből, amikor az azt fejtegette neki, hogy megvetetné az RTL-t a Roszatommal. Ezután hangzott el Simicska szájából a sokszor emlegetett minősítés (O1G) és ettől kezdve kellett azt tapasztalnia, hogy vállalkozásai lejtmenetbe kezdtek. Végül az egykori barátok kiegyeztek: Orbán nem törte ki (teljesen) Simicska nyakát, szabad elvonulást ígért neki, aki így, birtokai egy kisebb részének meghagyásával távozhatott a közéletből.
Az Orbán magánrepülős utazásait feltáró és mostanában főként a hatvanpusztai uradalom lelkes kutatójaként ismert Hadházy Ákos is a Fideszből jött, ám mióta szembefordult a miniszterelnökkel, kapott hideget-meleget. Orbán, aki nem restelli ellenfeleit állati hasonlattal jellemezni – Magyar Pétert korábban lepoloskázta, most Kötcsén pedig kiskakasként emlegette – két évvel ezelőtt az Országház folyosóján Hadházynak is kiosztott egy állati jelzőt.: „Mindig hazudik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy szőrét hullató, rossz vidéki róka” – mondta Magyarország miniszterelnöke a független képviselőnek.
Említhetnénk Homlok Zsolt esetét is. Az ő a nevét bizonyára kevesebben ismerik, pedig egy időben jól menő vállalkozó volt, nem mellesleg Mészáros Lőrinc kisebbik lányának a férje. A házaspár 2023 elején elvált, s az addig sikeres vállalkozást ezután kerülték a megrendelések, sőt, a Homlok-Csoport két vállalkozására összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Verseny Hivatal.
Hosszan sorolhatnánk a NER kegyei közül ilyen-olyan módon kiesett, vagy kilépett személyek nevét, akik közül a jelen legfénylőbb csillaga – egyúttal Orbán és társai rossz álmainak okozója – kétségkívül Magyar Péter. De nemcsak neki üzent a Fidesz elnöke Kötcsén, hanem azoknak a neves és névtelen fideszeseknek is, akiknek netán hasonló gondolatok járnának a fejükben, mint a kegyelmi botrány után a politika színpadára lépett Magyarnak. Ne próbáljanak szembeszegülni a regnáló hatalmasságokkal, mert sokan tanúsíthatják, hogy Orbánnal és társaival nem tanácsos ujjat húzni.
Itt már nem csak arról van szó, hogy „aki nem lop egyszerre, nem kap rétest estére” - a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Orbán – állítása szerint – nem durvul, de aki készül valamire, jó, ha tudja, hogy „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.