A NER-közeli kultúrosok csak Vidnyánszkyért aggódtak
November 4-én egy súlyos baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása, mert a társulat két színművésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mintegy négy méter magas díszletről a mélybe zuhant. Mindketten súlyosan megsérültek, felépülésük több hónapot vesz igénybe. Noha a Nemzeti Színház vezetője – egyben az ominózus előadás rendezője –, Vidnyánszky Attila hajlandónak látszott emiatt távozni, igazgató társai maradásra szólították fel őt. Közülük egyedül Káel Csaba, a Müpa vezetője említette meg egy félmondatban, hogy „jobbulást és gyors felépülést kívánt a két művésznek.”
A sort Fekete Péter nyitotta meg. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója egy belső üzenetben egyebek közt arról írt, hogy „több igazgatótársammal egyeztetve kérjük a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait, hogy e nehéz helyzetben biztosítsuk támogatásunkról tagtársunkat, nemzeti kulturális életünk megkerülhetetlen és kiemelkedő személyiségét, aki pótolhatatlan értékteremtő munkát folytat első színházunk élén.” Fekete Péter nem érte be ennyivel, cselekvésre is bíztatta kollégáit, és arra szólította fel őket, hogy „közös fellépéssel kérjük a minisztert arra, hogy vezérigazgató úr lemondását ne fogadja el”.
A főcirkuszművész nem sokkal ezután Vidnyánszky Attilának is küldött egy nyílt levelet. „Példaértékű döntés. Most mégis arra kérlek, vizsgáld felül elhatározásodat. Csák János Miniszter Urat pedig arra fogom kérni, ne fogadja el lemondásodat! Szükségünk van Rád! A társulatnak, a színháznak, a hamarosan felépülő színészeknek és a magyar, valamint a nemzetközi színházi világ egészének. Veled vagyunk a bajban!”
Vagyis, nemcsak a magyar színházi életnek, valamint a nemzetközi színházi világ egészének van szüksége Vidnyánszkyra, hanem a „hamarosan felépülő színészeknek is”. Utóbbi kijelentés azért is figyelemre méltó, mert ezek szerint Fekete úr azon nagyon kevesek közé tartozik, akik tudják, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedtek és várhatóan mikorra épülnek fel a balesetet szenvedett művészek.
Ókovács Szilveszter sem várt sokáig a megszólalással. Az Operaház igazgatója a Facebookon a következőképpen nyilvánult meg: „Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott. Az OPERA kiáll a Nemzeti mellett. Szükség van rá – és Rád!” Ókovács a jövőbe lát: a baleset körülményeinek vizsgálata, a felelősök megtalálása jószerivel még el sem kezdődött, ám ő már tudja, hogy a traumán átvezetni egyedül Vidnyánszky képes a társulatot.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, Demeter Szilárd „bízik benne, hogy Csák János nem fogadja el a felajánlott lemondást,” míg a Thália Színházat vezető Kálomista Gábor szerint Vidnyánszky kiesése „hatalmas károkat jelentene a szakmának, nélküle nehezen elképzelhető a magyar színház”. Kálomista nem szólította fel a döntéshozókat, hogy ne fogadják el Vidnyánszky lemondását, szerényen és visszafogottan mindössze arra kérte őket, hogy „az ügy alapos kivizsgálása után mérlegeljék a helyzetet”.
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója úgy gondolja, hogy ebben a nehéz helyzetben éppen most van szükség olyan vezetőre, mint Vidnyánszky Attila. Hogy ez a mondat mit jelent, azt meg sem próbáljuk megfejteni, Káel becsületére legyen mondva, hogy ha csak egy fél mondatban is, de ő legalább jobbulást és gyors felépülést kívánt a munkahelyi balesetben megsérült színművészeknek.
Csák János miniszternek most alaposan fel van adva a lecke. A kulturális élet NER-közeli hatalmasai egy emberként kiálltak Vidnyánszky mellett, ugyanakkor még nem nyilvános, hogy Orbán Viktornak mi a véleménye a történtekről. Csák miniszter helyzetét nehezíti, hogy még sem Dúró Dóra, sem a Mi Hazánk más politikusa nem szólalt meg Vidnyánszky Attila érdekében. Pedig, L. Simon László esetében láthattuk, hogy az ő véleményük jelentős mértékben megkönnyítette a Nemzeti Múzeum főigazgatójának kirúgását.