A szélkakas jó irányba fordult, de néha még nyikorog
Ahogy nőtt a feszültség az egymással azóta hadban álló Oroszország és Ukrajna között, érezhető volt, hogy Orbán Viktor és a magyar kormány gyakorlatilag megoldhatatlan feladat előtt áll. Egyszerre kellett volna két urat szolgálni. Egyfelől ott volt Orbán „örök és megbonthatatlan barátsága” Putyin iránt – a magyar miniszterelnök már egy igen kiélezett helyzetben, február elsején Moszkvában tárgyalt. (Ahogy a rá jellemző szerénységgel fogalmazott – békemissziót teljesített.) A másik oldalon pedig ott van az Orbán számára nem feltétlenül örömteli tény, miszerint Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja.
Ezt a két lovat kellett volna Orbánnak egy fenékkel megülnie, és ebben a helyzetben a korábban sokszor alkalmazott pávatánc hatástalannak bizonyult. Előbb-utóbb állást kellett foglalni: vagy megfelelni Putyin elvárásainak, vagy teljesíteni a NATO és az EU iránt vállalt kötelezettségeket. Arról nem is szólva, hogy alig több mint egy hónap múlva országgyűlési választás lesz Magyarországon, s a háborús helyzetet össze kell hangolni a hazai kampánnyal. Orbánék ezt úgy oldották meg, hogy erős államot és biztonságot ígérnek a magyar választóknak, valamint azt, hogy mi nem keveredünk bele a háborúba, mert a kormány számára mindennél fontosabb a magyar emberek biztonsága. Ezen gondolat mentén lehet ekézni az ellenzéket, amely – a Fidesz szerint - nem csupán háborúba sodorná az országot, hanem a gázellátás és a rezsicsökkentés vívmányait is veszélyeztetné. Ez a kormányzati mantra, ezt fújják ezerrel, éjjel, nappal, minden hullámhosszon.
Sok ez így egyszerre, nem is ment zökkenőmentesen. Szijjártó Péter például külügyminiszterként még néhány héttel ezelőtt is arról beszélt, hogy nem fogunk segíteni az ukránoknak, mert az elmúlt években több gesztust tettünk feléjük, de ők nem viszonozták a nagyvonalúságunkat. A Fidesz megmondóemberei, Bencsik, Bayer és a többiek pedig még néhány nappal az orosz invázió előtt is azt harsogták, hogy Orbán és Szijjártó akadályozta meg a háború kitörését. Ezek a hangok azóta sem csendesedtek, nagyon úgy tűnik, hogy a kormány sajtóját „elfelejtették” értesíteni arról, hogy már más szelek fújnak, nem kell, és nem is helyes az orosz propagandát nyomatni.
Mára Orbánék odáig jutottak, hogy az ukrán helyzetet illetően gyakorlatilag mindenben együttműködnek a NATO-val és az Európai Unióval. Nem vétózzák meg a közösen hozott intézkedéseket, nem blokkolják az oroszok elleni szankciókat. Hogy ezzel Orbán miként számol el Putyin felé, az legyen az ő problémája, biztosan megoldja valahogy. Még a máskor hallgatag Áder János is megszólalt az ügyben, az amúgy súlytalan, színtelen, szagtalan államfő elítélte az oroszok agresszióját.
Orbán színeváltozására nem lehetett nem reagálni. „A szélkakas most jó irányba fordult, soha ne menjen vissza Putyinhoz” mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Partizánnak adott interjúban. Amiből világosan látszik, hogy az oroszok Ukrajna elleni háborújának vannak hazai vonatkozásai is. Nemcsak azért, mert ez a konfliktus egy Magyarországgal határos országban zajlik, hanem mert a választás közeledtével a kormánynak arra is figyelnie kell, hogy választók – még a fideszesek többsége is – az ukránok pártján állnak ebben a konfliktusban, és az oroszokat tartják agresszornak. Orbán tehát nemcsak a NATO és az EU, de a hazai viszonyok miatt sem tehetné meg, hogy Putyint támogatja. A Fidesz már a választásra figyel, ezért is mondja, hogy nekünk ki kell maradnunk ebből a háborúból. Így aztán az Ukrajnából elmenekült embereket példamutatóan segítik, nyoma sincs az évekkel ezelőtt kezdődött és azóta is csúcsra járatott menekültellenes retorikának. Épp ellenkezőleg: a mi kormányunk most megmutatja, hogyha akar, emberséges is tud lenni. És most éppen olyanja van, ezért segít a bajba jutottakon. Nemcsak az Ukrajnából menekülő magyaroknak, de mindenkinek, aki ott nem volna biztonságban.
A szélkakas most tehát jó irányba fordult. Néha kicsit nyikorog, de ez legyen a legnagyobb baj vele. A lényeg, hogy felismerte, honnan fúj a szél, és – jelen állás szerint legalábbis – nincs abban a helyzetben, hogy szembeforduljon az uralkodó széljárással.
