Áprilisban kiderül, hogy ki kxrta el

Biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet, egy valamirevaló, magát demokratikusnak tekintő országban nem lehetne az országos hálózatra ráengedni. Igen, persze, az Elkxrtuk című moziról van szó, amelynek kapcsán, már a producere is előzetes botrányt kavart; igyekezett elhitetni, hogy Budapesten megakadályozzák a produkció vetítését, legalábbis a plázák közelébe sem akarják engedni. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz. Engedjük meg a producernek, Kálomista Gábornak, hogy ért ahhoz, miként kell az érdeklődést, a leendő közönséget növelni. Egy kis politikai botrány egyáltalán nem árt, nyilván a Fidesz-hívők boldogan elhiszik, hogy egy olyan országban, ahol egyébként mindent Orbán Viktor ural, pont a fővárosi plázák lesznek azok, amelyek büszkén ellenállnak a miniszterelnöknek.

Márpedig ezt a művet – korrekt vagyok: nem teszem a művet idézőjelbe, pedig oda való – éppen a kormányfő megrendelésére, vagy kedvére készítették el, csodák csodájára éppen az október 23-a előtti napokra. Hogy miért gondolom, hogy az elkészítéshez van köze a fő producernek, azaz Orbán Viktornak, azt nagyon szépen visszaigazolja, ahogy kampányol mellette. Idős embereket kérdez arról, hogy vajon milyennek látták a filmet – mert ő sajnos még nem tudta megnézni (elhisszük?) – és sugárzó arccal veszi tudomásul, hogy rajongói levonták a megfelelő következtetést: Gyurcsány Ferenc patás ördög. 

Nem én leszek, aki kioktatja az ország első emberét, hogy vajon illik-e lesüllyedni erre a szintre, hogy bármennyire is utálja 2006 óta Gyurcsányt, olyannyira, hogy ezt az Elkxrtukat is kiengedte, mégis: ott, ebben a közegben legalább látszólag figyelmeztetni kellett volna az embereket, így nem beszélünk a politikai szereplőkről. Orbán azonban nem figyelmeztetett senkit, sőt, tényleg nagyon boldog volt attól, amit hallott. Mint ahogy az sem zavarta – hisz' az országot járva látnia kellett –, hogy tele van minden település a film plakátjával, Gyurcsány sziluettjével és az Elkxrtuk szóval. Ami már csak abból a szempontból is érdekes, hogy ez a kormány beszél gyermekvédelemről, takarítja, vagy takargattatja el a szerinte gyerekellenes műveket, még a kirakatokból is, ebben az esetben azonban egy cseppet sem zavarja, hogy már a hat évesek is rákérdezhetnek: mit is jelent az „elkúrtuk” szó.

De nem ez az oka, hogy ennek a filmnek nem szabadott volna még csak elkészülnie sem, nem, hogy ekkora hátszelet kapnia a hatalomtól. Félreértés ne essék, nem az a baj vele, hogy aktuálpolitikai eseményt dolgoz fel. Még csak az sem, hogy ezt az egészet egy politikai krimi bőrébe bújtatja. Sokkal inkább az, hogy úgy tesz, mintha hiteles krónikása lenne a 2006-os eseményeknek. A producer maga, vagy a film promoterei teszik egyértelművé, hogy a fiktív szereplők milyen valós személyeket takarnak, de ami a vászonra került, az köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ismétlem: ez is belefér, ha nem akarták volna éppen az ünnep előestéjén bemutatni, feltétlenül összekapcsolni a mostani megemlékezés fő irányával, ha nem a hatalom érdekeit szolgálta volna szinte minden egyes kocka. Jó, kicsi tévedés belefért, úgy gondolták, hogy Dobrev Klára nyeri majd az előválasztást, ezért aztán ő lett a 2006-os események fő gonosza; Márki-Zay már sehogy sem fért bele az időkeretbe, már nem lehetett átvágni a filmet, vagy új szereplőket belevonni.

A híveket persze egy cseppet sem érdekli a sok-sok hazugság, ők azt kapják a filmtől, amit várnak: egy jó adag gyűlöletet. Hogy aztán a kirendelt iskolások – ez a hír: sok helyen tették kötelezővé a megtekintést – mit szűrnek le ebből a legócskább, legsematikusabb krimivé öltöztetett csaknem két órából, azt nem tudom, de majd a történelem órán segítenek nekik a tanárok. Már, aki vállalja. 

Amúgy: cáfolom önmagam. Mégis csak jó, hogy lett ez a film; megmutatja nekünk, hogy merre is megy a mai magyar politikai kultúra. Mi az, ami a miniszterelnöknek tetszik, mi az, amire pénzt ad, amit maga is, személyesen reklámoz, és mi is lesz akár a politikával, akár a kultúrával és együtt a kettővel, ha megmarad a rezsim. Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt Orbán arról beszélt, elérkezett az ideje a kultúra elfoglalásának. Másként: a művészet kormánypárti ízlésének érvényesítésére, Demeter Szilárdok helyzetbe hozására. A független művészvilág azt mondta akkor, és ezt hirdeti most is: ez lehetetlen vállalkozás; lesznek alkotók, akik behódolnak, de a többség inkább éhen hal. A miniszterelnököt az ilyen attitűd nem hatja meg; a pénz és a lehetőség azoknál landol, akik beállnak a sorba. 

Látjuk, sajnos, hogy erre nagyon sokan hajlandók, és ha ez a rezsim ott marad a helyén, nekik lesz igazuk. Pedig milyen szívesen mondanánk nekik: hát ezt elkúrtátok…