Az MTI megóvja a magyarokat a kellemetlen hírektől
A magyar adófizetők pénzéből működő és ezért őket magas szakmai színvonalon, valamint pártatlanul kiszolgálni köteles Magyar Távirati Iroda (továbbiakban: MTI) úgy ügyel a magyar emberek mentális egészségére, mint gondos szülő a gyerekére. Megkímél bennünket a rossz hírektől, ha ilyenről értesül, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Ennek korábban is számos jelét tapasztaltuk, legutóbb például éppen most, amikor – a hétfő délelőtti állapot szerint – egyetlen szót sem pazaroltak a pápai időközi választásra.
Pedig lett volna rá igény. Pápán ugyanis az történt, hogy Grőber Attila polgármester, aki a júniusi önkormányzati választáson egyéni képviselőként is bejutott a testületbe, lemondott utóbbi titulusáról. Tette mindezt azért, mert bár a tavalyi választáson ily módon két mandátumot is szerzett, a főispán döntése alapján (!) ez csak egy szavazatot ért. Márpedig Pápán éppen ez az egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy a város működőképes lehessen, és a tavaly DK-s színekben, de a többi ellenzéki párt által is támogatott győztes polgármester ne kisebbségben legyen kénytelen vezetni a várost.
Ettől az információtól óvta meg az MTI a híreire támaszkodó sajtótermékeket, és rajtuk keresztül az ország lakosságának nem kis hányadát. Ha az MTI nem próbál kibújni a tisztességes tájékoztatás kötelezettsége alól, akkor közölte volna a nyilvánossággal, hogy a most vasárnapi pápai időközi választáson a Grőber Attila helyére lépett Kerti Györgyi – a Közösen Pápáért jelöltje – 75,4 százalékot kapott, miközben a fideszes Heizer Zoltánné csak a szavazatok 24,6 százalékát szerezte meg. Azt is illett volna megírniuk, hogy a részvétel kifejezetten magas volt, valamint, ahogyan fentebb már jeleztük, hogy a Veszprém vármegyei városban azért tartottak időközi választást, mert a polgármester lemondott az egyéniben szerzett mandátumáról.
Pápa nem csupán Kövér László és Gyurcsány Ferenc szülővárosa, a mostani időközi választásnak más miatt volt jelentősége. Egy magára adó, szakmaiságára és hitelessége ügyelő távirati irodának azért is kötelessége lett volna tájékoztatni az embereket a választás eredményéről, mert a rendszerváltozás óta először választottak baloldali polgármestert a pápaiak és első alkalommal veszítette el többségét a Fidesz az önkormányzatban. És meg lehetett volna írni azt is, hogy Pápa azért sem csupán egy a magyarországi városok között, mert e város azon kevés helyek egyike, ahol rögtön a rendszerváltás utáni első országgyűlési választáson a Fidesz nyerni tudott. Akkor a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjeként induló Kövér Lászlót választották a pápai választókerület képviselőjének, polgármesternek pedig a Fidesz helyi szervezetének egy másik alapító tagját, Kovács Zoltánt. (A nemzetközi kormányszóvivő névrokona 2011-ig minden polgármester-választást megnyert, és 1998 óta egyben a térség országgyűlési képviselője is.)
Mindennek azonban nyoma sincs az MTI hírei között, legalábbis a hétfő délelőtti állapot szerint. Amiről nem írunk, az nincs, azok a magyar emberek pedig, akik nem a miniszterelnök által súlyosan megfenyegetett és elhallgatásra ítélt független, hanem a kormányhoz közeli médiából tájékozódnak, nem tudhatják meg, hogy bár Orbán Viktor pártja országosan még tartja magát, a hagyományosan fideszes fellegvárnak Pápán azonban már megtört az emberemlékezet óta tartó egyeduralma.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 25-i adása itt nézhető meg: