Vissza, tekintés – A színész, akit felzsidóztak
13 évvel ezelőtt, 2012. május első napjaiban derült ki, hogy Székhelyi Józsefet az egri önkormányzat kulturális bizottságának ülésén lezsidózták. Székhelyi zseniálisan reagálta le a felháborító esetet, és közölte: számára ez megtiszteltetés, mert úgy érzi, hogy őt felzsidózták.
Nem haragszik az egriekre, mondta az azóta elhunyt Székhelyi. A Jászai Mari-díjas színész szerint ugyanis nem őt sértették meg, hanem a hazát. És hogy őt nem lezsidózták, hanem felzsidózták, „Én most sárga csillaggal járok az utcán, amelyet büszkén viselek” – mondta.
Ilyen lett a világ. Persze, még nem teljesen ilyen, csak éppen ilyennek látszik. Az egriek sem olyanok, mint amilyennek az akkoriban a Fidesz által vezetett önkormányzatuk és a kormánypárti túlsúllyal rendelkező kulturális bizottságuk alapján gondolnánk őket. Az egriek éppen olyanok, mint a budapestiek, a békéscsabaiak, a székesfehérváriak. Vannak közöttük jók és rosszak, kövérek és soványak, hívők és ateisták. Sokfélék vagyunk, hál’ istennek.
Az egriekről az eset után az lett a közvélekedés, hogy ez egy antiszemita város. Ahol listázzák a fellépő művészeket, és származás, felekezet, világnézet alapján döntik el, hogy ki léphet fel Egerben, és ki nem.
Székhelyi József az akkori állás szerint nemkívánatos személy lett Egerben. Pedig kiváló színész volt, még ellenlábasai is elismerték, hogy „Villonban például nagyon jó.” De hiába, hogy Villonban jó, Egerben mégsem kellett, merthogy ő egy „SZDSZ-es büdös zsidó”.
Így hangzott el az önkormányzat kulturális bizottságának egyik összejövetelén, és nem tiltakozás volt a válasz, hanem hangos nevetés.
Ezzel együtt hiba volna azt gondolni, hogy az egriek rosszabbak lennének, mint mások. Arról sincs szó, hogy meggondolatlanabbul, elővigyázatlanabbul választottak volna, mint a többi helyen. Budapesten, Békéscsabán, vagy teszem azt, Székesfehérváron.
Mint ahogyan a gyömrőiek mind büszkék arra, hogy a korábban a szabadságról elnevezett tér egy ideje Horthy Miklós nevét viseli. Vélhetően sok gyömrői szégyelli magát emiatt, megint mások örülnek, a legtöbben talán nem is foglalkoznak ezzel. Utóbbiakat, akiknek mindegy, hogy mi történik körülöttük, nem volna szabad felmenteni. Mert az nem érv, hogy a félelem miatt hallgatnak sokan. Lehet félni, sőt, kell is. Félni muszáj. Emberi tulajdonság a félelem, normális ember, ha félteni valója van, nem tehet mást, mint fél. Félti magát, a hozzátartozóit, vagyonát, pénzét, egzisztenciáját. Félti az életét.
De: csak azért, mert fél az ember, még nem hallgathat. Ha soha nem szól senki, akkor mindenkinek mindig lesz félni valója. Ha hallgatunk, mindig lesznek, akik következmények nélkül felzsidózhatják Székhelyi Józsefet, politikai és más szempontok alapján listázhatnak művészeket, tudósokat, teret nevezhetnek el Horthyról, és még sok minden más gazemberséget elkövethetnek.
Szólni kell, amíg még lehet. Szólni kell, mert csak így múlhat el az a világ, amitől félni kell.