Vissza, tekintés – Orbán elzarándokolt a rendőrei által agyonvert cigányember sírjához

Kellene még sok filozófus Orbán Viktor mellé. Mindegyik mondhatna neki valami okosságot, írhatna hozzá nyílt levelet. Lám, a Gazsi néven ismert Tamás Gáspár Miklósnak is milyen jól bejött. Írt egy levelet Orbánnak a Magyar Nemzetben, hogy figyelj Viktor, itt van ez az ember, illetve, csak volt, a Bara József, akit a te rendőreid agyonvertek, majd holtában még föl is jelentettek, nincs ez így jól, menj el a sírjához, vigyél valami virágot, legalább ennyi. Orbán pedig megköszönte a tanácsot, elment Szatmárnémetibe Bara József sírjához, megállt előtte, és látszott rajta a megrendülés.

Ne firtassuk a részleteket. Hogy nem egyedül ment, hanem a tőle megszokott módon, a nép egyszerű gyermekének álcázva magát. Valaki operatőr filmre vette, amikor megérkezett a temetőbe, magától ugye nem került volna megörökítésre a megható jelent. Orbán az autóban sem egyedül utazott – odabent is volt valami mozgás. Sofőr talán, aki egész úton vezetett, s csak az utolsó néhány métereken engedte át a volánt gazdájának. Esetleg testőr, aki vigyázta a biztonságát – nem tudjuk meg soha.

Azt viszont tudjuk, mert világgá lett kürtölve, hogy válaszlevél is íródott TGM-nek, Netuddki aláírással. Orbán írta a levelet álnéven, amelyben megköszönte Tamás Gáspár Miklósnak, hogy figyelmeztette a mulasztására és egyben kötelességére. Hogy illő lenne lerónia a kegyeletét Bara József sírjánál, akit a rendőrei agyonvertek. Kedves Gazsinak nevezte a filozófust Orbán a Netuddki aláírású levelében, kávéra is invitálta, kedélyes kvaterkázásra. 

Nem tudni, összejött-e a beszélgetés, a filozófusok, tudjuk, nagyon elfoglaltak.

De az ügynek vannak tanulságai. Elsősorban az, hogy becsüljük meg a filozófusokat, mert sokkal fontosabbak ők nekünk, mint hinnénk. Már Horn Gyulának is baja lett abból, hogy összerúgta a port a filozófusokkal, amikor egy nem túl szerencsés pillanatában azt találta mondani, hogy túlságosan sok a filozófus az országban. Amiben egyébként lehet valami. Nekem ugyan nem tűnt fel korábban, de miután a Gyula miniszterelnök ezt mondta, jobban odafigyeltem, és tényleg: eldob az ember egy követ, és biztosan filozófust talál. Nem volt rosszindulat abban, amit a Gyula miniszterelnök mondott, csupán meggondolatlanság és némi tájékozatlanság.

Orbán már szervezetten támadt a filozófusokra. Hű csatlósa, a mindenre kész és mindenre kapható Magyar Nemzet többrészes cikksorozatban leplezte le a magyar filozófustársadalom elvetemültségét. Akik, ahelyett, hogy Platon, Hegel és Kant munkásságában gyönyörködnének, inkább azon ügyködnek, hogyan tudnának minél több pénzt lenyúlni. Ezért ülnek a szobáikban, s bámulják a köldöküket napestig.

Amikor kiderült, hogy az egészből egyetlen szó sem igaz, azt már nem verte nagydobra a Magyar Nemzet. Piciny, szabad szemmel szinte láthatatlan cikkecskékkel emlékeztek meg a hazugságaikról.

Vonneguttal szólva: így megy ez.

Az ügy pozitívuma: kiderült, hogy milyen kevés filozófus van az országban. Ahhoz képest, amennyire szükség lenne. Mert ha valaki, ők tudnak hatni a miniszterelnökre. Írnak neki egy nyílt levelet, aztán abbahagyja az ország számára csak bajt és szégyent hozó szabadságharcot. Még egy levél és Orbán befejezi a jogállam lebontását, a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztását. Ha pedig egy filozófus azt kéri tőle, kérjen bocsánatot, amiért kormánya – nyereségvágyból kifolyólag – elengedte a baltás gyilkost, Orbán elzarándokol Örményországba. Vagy, ha valamelyik gondolkodó azt kéri tőle, fogja vissza csókosait az össznépi mutyiban, Orbán már hívja is a stábot, akik filmre veszik, amint telefont ragad, és azonnal intézkedik.

Kellene egy filozófus a miniszterelnök mellé a sajtószabadságra, egy másik, aki a lerombolt oktatást építtetné újra vele, egy harmadik, aki bocsánatot kérne a leharcolt egészségügyért. 

Sok-sok filozófus kellene Orbán stábjába, olyanok, akikre hallgat a miniszterelnök.