Kapu a végtelenbe, avagy rövid jegyzet a Magyar alváskönyv 2. margójára

A pihenés, jelesül az alvás nem a közbeszéd tárgya. Pedig egy átlag 80 évet élő ember életútja egyharmadát, legalább 26-27 évet ágyban, párnák közt tölt el. Ideális esetben alvással, de ez csak hozzávetőleg a 60 százaléknak sikerül. A maradék 40 százalék szuszog, horkol, forgolódik, rosszakat álmodik.

A méltatlanul elhallgatott, feltáratlan egyharmadnyi életpályát, az alvás világát kutatja, vizsgálja hiánypótlóként a Magyar alváskönyv 2. címet viselő 364 oldalnyi kötet. Hogy kinek szól a mű? Mindenkinek, akit érdekel a saját élete álmokkal telített része, az alvás. Azt is mondhatnám az érdekfeszítő kötet elolvasása hozzátartozik az általános műveltséghez. Már csak azért is, mert a jó alvás tudománya a jó testi és lelki egészség megalapozója. A jó alvás tanulható, a tanulás pedig egyenes út a műveltséghez.  A kötetben 19 szerző tanulmánya járja körül az alvás sokunk számára alig ismert világát. A szerzők – egyebek mellett – rávilágítanak az alvás és a holisztika, az alvás és a lélektan, az alvás és a táplálkozás, az alvás és a fogazatunk állapota, vagyis a szájhigiénia eddig alig közismert összefüggéseire. A szerzők közül külön említésre méltó G. Németh György főszerkesztő, a Magyar Alvás Szövetség alapító elnöke, valamint a Galenus és a Semmelweis kiadó. Kiváló összmunka.

A kötet egy sajátos szociológiai műnek is értelmezhető, hiszen alvási szokásaink, alvási-pihenési kultúránk, foglalkozásunktól és társadalmi státuszunktól függően eltérő. A szociológiai eltérések ellenére, egy dologban egyek vagyunk. Álmaink során agyunkban leomlanak a racionalitás társadalmilag és biológiailag beléépített gátjai. 

Sok dolog adódik az életünkben, amikkel nem tudunk mit kezdeni, de a legnagyobb megoldhatatlan feladvány, életünk véges eszköztárával a végtelen értelmezése. Ez a feladvány szülte a hit, az istenek világát, ahol nem bizonyítani, csak hinni kell. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs utunk a végtelenhez. Ahogy Sigmund Freud az Álomfejtésben leírta, a végtelenhez vagy a végtelenbe vezető út a tudatalattinkon keresztül vezet. A kérdés az, hogyan férünk a tudatalattinkhoz? Sokféleképpen. A keleti kultúrákban a meditáció, a mantrázás az út. A nyugati világban ilyen út lehet a zene, Bach, Beethoven és a többiek. Az ő zenéjüket nem a rációval, nem a tudatunkkal, hanem az érzelemvilágunk eszközeivel, a racionalitáson túl értelmezzük. Végső soron az alkohol- és a kábítószerfogyasztók is lelkük mélyén a végtelenhez vezető utat keresik. 

Hogy mi köze mindezeknek az álmainkhoz? Csak annyi, hogy normális ember számára a lehetséges út a tudatalattijához való hozzáférésre az álmok világa. Hogy mi szükségünk lehet a tudatalattinkra? A kérdésre a leghitelesebb választ Sellye János professzor adja meg Az álomtól a felfedezésig című, a tudósgondolkodást elemző-részletező munkájában. Leírja, hogy sok tudós, gondolkozó ember este papírt és ceruzát készít az éjjeliszekrényére. Erre írja azokat az ébredés pillanataiban napvilágot látott gondolatait, amik az teljes ébrenlét állapotában irracionálisak, elvetendők. Ilyenkor, félálomban még nem működnek a racionalitás merev gátjai. Sok Nobel díjas gondolat született hajnali pillanatokban, intuitív gondolatok termékeként. Hogy honnan a tudás a tudatalattinkban? Hogyan tud valaki műtéti altatásban folyékonyan németül beszélni, amikor sohasem tanult németül? A fene tudja! Nincs bizonyosság, csak feltételezés. Ha elfogadjuk a Darwin-féle fejlődéselmélet tanait, miszerint a legfejlettebb főemlős évmilliók során az első egysejtűből a törzsfejlődés során vált emberré, a törzsfejlődés évmillióit össze kell vetnünk az egyed fejlődésének kilenc hónapjával. Kilenc hónap alatt lerövidítve – a zigóta állapottól a megszületésig – megismétlődik a komplett törzsfejlődés. 1872-ben egy Weismann nevű osztrák zoológus felállította csíraplazma tanát. Az elmélet szerint a csíraplazma, az egysejtű sok-sok, szinte végtelen generációkon keresztül tulajdonságaink informatív hordozója. Azért végtelen a generációkon való átöröklések száma, mert az egysejtűek általános iskolai tanulmányaink szerint nem halnak meg, hanem osztódással szaporodnak. Ez is egy lehetséges értelmezése a végtelennek. Ha elfogadjuk a törzsfejlődés és az egyedfejlődés közötti hasonlatosságot, valamint Weismann csíraplazma elméletét, akkor azt is feltételezhetjük, hogy a törzsfejlődés évmillióinak genetikailag megörökölt tapasztalatsora részben kilenc hónap alatt az egyénben is átöröklődik.

Ez a feltételezhetően átörökölt tudás bizonyosan a tudatalattinkban rejtőzik. Ha a mi magyar kultúránkban a tudatalattinkhoz a legtöbb esetben az álmainkon keresztül vezet az út, akkor a pihenéssel, alvással eltöltött nyolc óra más jelentéstartalmakat kaphat és alaposan felértékelődik.

Ha valaki egészséges egyensúlyt akar teremteni a munka, a pihenés és a szórakozás hármassága között, amely ma a munka és a szórakozás javára billen el, akkor olvassa ezt a könyvet. Ha valaki megfogadja a Delphoi Jósda bejárati feliratát, miszerint „Ember, ismerd meg önmagad, ennél többet nem adhatok”, vagy megfogadja Szent Ágoston tanácsát, „Ha közelebb akarsz kerülni Istenhez, kerülj közelebb magadhoz”, olvassa el bátran a Magyar alváskönyv 2. címűt. Garantálom, olyan utat nyit meg ez a könyv előtte, ami segít feltárni életének az eddig alig ismert és a pihenésen túl sok tudást is rejtegető mély kútját.