Repülőrajt, utazósebesség, sprint

Nem egészen négy hete (április 4-én) a nemzet miniszterelnöke azzal hitegette híveit, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság növekedni fog 0,7-0,8 százalékkal. Ebből aztán semmi nem valósult meg. A kormányfő lázálma szerint a második negyedévben a növekedés föl fog menni 1,5 százalékra, a harmadik negyedévben el fogjuk érni a 3 százalékot, az év végén pedig el fogjuk érni a 3,5 százalékot. Ma már minden épeszű ember tudja, hogy az éves szintű – eredetileg kitűzött – 3,4 százalékos gyarapodás biztosan nem valósul meg (a korrigált érték: 2,5 %), de sokunk már nagyon örülne az 1,8 – 2,0 százalék körüli GDP növekedésnek is. Az inflációs kormányzati prognózis sem jött/jöhet be, a megálmodott 3,2 % irányszám, 4,5 százalékra módosult. A gazdaság tehát pillanatnyilag – jóindulatú megközelítéssel - stagnál, a pénzromlás üteme gyorsul, egyszóval: a STAGFLÁCIÓ réme fenyeget.

Eddig abban a hitben éltem, hogy csak a korlátozott jóstehetségű Nagy Márton képtelen az irányszámokat eltalálni, de most már az is látszik, hogy a nemzet „örökös” miniszterelnökének sincs fogalma a gazdaság reálfolyamatairól. Számtalanszor leírtam, hogy hazánkban az ipari termelés volumene 2023/2022 teljes év viszonylatában 5,5 százalékkal csökkent, 2024/2023 összehasonlításában további 4 százalékkal mérséklődött. Az ipari lejtmenet idén is folytatódott, a zuhanás drámai, de Nagy Mártont és a kormányfőt ez a szomorú trend egyáltalán nem befolyásolta a véleményalkotásban. A nemzetgazdasági miniszter teljesen érthetetlen módon még azzal is házalt, hogy „a belgazdaságban kedvező folyamatok azonosíthatók”.  Ilyen GDP-adatok mellett óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az Orbán-Nagy tandem tisztában van a gazdaság állapotával, vagy csak ócska betanult reklámszöveget ismételgetnek unos-untalan?

Azt is sokan papírra vetettük/elmondtuk, hogy az ipar a GDP 23-25 százalékát, az építőipar a GDP kb. 15 százalékát biztosítja. A két halódó nemzetgazdasági alág alapvetően befolyásolta az első negyedév kudarcát, tehát kódolva volt a sikertelenség, így aztán megint eltékozoltunk egy negyedévet. Számokkal még nem tudom alátámasztani, de vélhetően a száj – és körömfájás járvány is visszafogja majd az ország felemelkedését. Nagyon leegyszerűsítve: semmi meglepetés nincs, az történt, aminek – sajnos – történnie kellett. Vannak, akik folyamatosan hazug előjelzésekkel szédítik a választópolgárokat, és vannak a számok, amelyek könyörtelenül megmutatják, hogy hol tartunk.

A gazdasági kormányzat azzal súlyosítja a helyzetet, hogy politikai megfontolásból megint „beleturkált” a vállalati árképzésbe, most éppen az ún. árrés-stop intézkedéssel kísérleteznek. Rossz úton járnak, a hibás gyakorlat elbizonytalanítja az üzleti szektor szereplőit, a gazdasági jogalkotás körüli káosz kedvezőtlen irányba tolja a vállalkozói aktivitást. Félelem, óvatosság, visszafogottság – talán ezekkel a szavakkal lehet a legjobban leírni a profitszféra hangulatát, magatartását. Már mindenki kuncog a „repülőrajt, utazósebesség, sprint” hamis szentháromságon, az újabb „békeköltségvetés” pedig közröhej tárgya. Mindeközben a fél világ – benne az Európai Kereskedelmi Bank – rémülten konstatálhatja, hogy hazánkban egy nagyon fontos intézményt – nevezetesen a Magyar Nemzeti Bankot – állami statisztériával szabályosan kifosztották, nemzetgazdasági szinten ma még meg nem állapított nagyságú kárt okozva. Ha egy országban a „bankok bankja” (MNB) kasszafúrás áldozata lehet, akkor vajon miben bízhat százezernyi honi mikro- és kisvállalkozó?! Százmilliárdok tűntek el az MNB-ből pofátlan rablás útján, ami falusi kocsmaprogrammal és pénzjegykiadó automaták (ATM) felszerelésével nem pótolható.

Bajban vagyunk, nagy bajban!