Elitképzés: ma minden belefér

Várkonyi Tibor 2025. július 30. 12:30 2025. júl. 30. 12:30

A miskolci Avas szállót a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) 24 milliárd forintból alakíttatja át. Ez a nyári hír megér annyit, hogy az elitképzés fontosságáról megtudjunk néhány dolgot.

Az elitképzés minden állam esetében fontos, mert ez testesíti meg a vezetői utánpótlás szentháromsága, azaz az állam, a politikai hatalom gyakorlói és az értelmiség igényeit. A milyenségét és minőségét alapvetően az határozza meg, hogy e háromnak mennyire érvényesül az akarata egymással szemben, vagy szerencsés esetben a többivel karöltve. Minél jobban a politikai hatalom felé billen az erő, annál inkább torzul a képzésből kibocsátott elit világképe és etikája. Az elitképzés nem csupán egy sznob kis réteg egoista érdekeit kielégítő rendszer, hanem egy hálózatos, lojalitáson alapuló ideológiai, politikai és társadalmi vállalkozás, ami jó és rossz értelemben is meghatározhatja az ország jövőjét. A jelenlegi elitképzés célja transzparensen bemutatni, hogy az állami vezetőréteg utánpótlása biztosított, kevéssé átláthatóan jelezni, hogy itt identitásképzés és politikai ideológiai szocializáció folyik, a sokaság elől leplezve pedig a folyamatos hálózatépítés, a fiataloknak lojalitásukért cserébe az elitbe való beágyazódásának biztosítása.

A Dualizmus kezdetétől a Horthy-korszak zárásáig (1867-1944) ez a képzés „osztályalapú volt”. Újratermelte a „keresztény középosztályt”, végül pedig a numerus clausustól kezdve, vallási alapon kirekesztővé is vált. Ilyen intézmények voltak: az Eötvös Collegium, a Ludovika Akadémia, az egyetemek elitfakultásai és a különböző diákszervezetek, így például a Turul Szövetség (Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti Turul Szövetsége Előkészítő Bizottsága). 

A Rákosi-Kádár korszakokban (1949-1989) a feladat egy párt- és állami lojalitású értelmiségi elit létrehozása volt, de ennek végéig megvalósult a származás- és ideológia kiválasztás is. Példái: a pártiskolák (Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem), a társadalomtudományi intézetek, a KISZ.

Az 1990–2010 közötti időszakban elmosódni látszanak a határok a tömeges- és elitképzés között, de azért működni kezdtek valódi tehetséggondozó kollégiumok (Bibó, Eötvös kollégium), és a nyugati nyitás következtében, lehetőség nyílt a globalizációs elitképzéshez való csatlakozásra egyetemi programokon keresztül (Erasmus, Tempus, Fulbright). Ebben a húsz évben az ideológiai nyomás csekély volt, nyitottság és a piaci, oktatási szempontok alapján szerveződtek be a diákok az elitoktatásba.

Pár évnyi átmenet után, miközben Orbán meggyőződött arról, hogy a saját politikájának társadalmi befolyása hosszú távon az elitképzésen keresztül valósulhat meg, 2020-tól elképesztően előtérbe tolta az MCC-t. Ez a magát csak szavakban nemzeti, konzervatív, keresztény értékűnek mondott centralizált elitképző mára már állam lett az államban. Vidéki és külföldi tehetséggondozó központokkal, saját ingatlanvagyonnal, állami részvénycsomagokkal rendelkezik (közvagyonból így lett magánvagyon itt is). Tagadhatatlanul ideológiai alapú képzést folytat, elsősorban jogi, közgazdasági, média és nemzetközi tanulmányok tekintetében. Arról, hogy mennyire sajátítják ki a valóságot, íme a honlapjukról a Lánczi András (!) által vezetett Politikai Filozófia Európai Centruma (!!) központ önvallomásának egy részlete: „A politikai filozófia nem ideológia, és nem eszköze semmilyen politikai gondolkodásnak. A politikai filozófia a filozófiának az ember közösségi életének legmagasabb rendű kérdéseivel foglalkozó ága. Ide tartozik például az életmód, a hit, az érvelés, a közösség irányításának elvei, a szabadság és a hatalom.” 

Néhány részletesebb adat a mára már gazdaságilag függetlenné vált mamut-szervezetről: 2020-ban ingyen(!) kapta meg az államtól a budapesti Somlói úti központját, amit most építenek át. A területen régen a Munkásőrség központi kollégiuma állt, ez eléggé színesíti a képet. Látva az építkezés méreteit (20000 m2), az embernek az 1882 óta épülő, 2026-ra befejezni tervezett barcelonai Sagrada Familia (Szent Család-templom) jut eszébe. Bizonyos értelemben a Gellért-hegyi építkezés oligarcha értelemben akár családi vállalkozásnak is betudható.

2021 óta a volt Flamenco Hotelben találhatjuk a központi irodáit, s ez az a hely, ahol jelentős rendezvényeket is lebonyolítanak. Azóta a következő ingatlanokat szerezték meg: Debrecenben az Aranybika Szálló, Győri Hotel Konferencia, Nyíregyházán a Postapalota, Miskolcon az Avas Hotel, Pécsett a korábbi Nemzeti Kaszinó, révfülöpi gyermek- és ifjúsági tábor a kikötővel, Szegeden a volt Bartók Béla Kulturális Központ, szekszárdi Sportszékház, Szombathelyen a régi Takáts-ház, a zalaegerszegi régi városháza épülete. A működtetésükre létrehozott öt ingatlankezelő: Pelso Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. (Balaton / Veszprém), Avas Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. (Miskolc), Debretinum Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. (Debrecen), Partiscum Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. (Szeged), Grana Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. Lassan az ország egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa lesz az alapítvány. A MOL és a Richter Gedeon részvényese, a Libri–Bookline Csoport 98,4 százalékos tulajdonosa és többségi tulajdonosa az osztrák Modul University Vienna magánegyetemnek. A Szabad Európa kérdésére azt nyilatkozták, hogy 18 saját és 13 bérelt ingatlanban működnek Magyarországon, valamint Brüsszelben, Beregszászban, Sepsiszentgyörgyön, Kászonjakabfalván, Szabadkán, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A Telex adatai szerint 2020 után az MCC annyi pénzt kapott egyedül, mint amennyit évente a teljes hazai felsőoktatásra költenek Orbánék.

Az MCC hivatalos célja az elitképzés, a tehetséggondozás, az ingyenes (középiskolai, egyetemi, posztgraduális) oktatási programok, valamint a kiadványok és kutatások támogatása. Nem hivatalos célja a NER fennmaradásának biztosítása, egy kormányhoz lojális elit kinevelése. Forrásbőségtől áldva, rendkívül hatékonyan ötvözi magában a Horthy- és Kádár-korszakok elitneveldéinek tulajdonságait. Kommunikációjuk érdekesen alattomos, egyben provokatív is: „Az MCC a vidéki központjai létrehozásával értékeket is ment. Azzal, hogy tehetséggondozó centrumokat hoz létre, felújítja, megóvja a nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket.” „Az MCC elkötelezett, hogy az épületek régi fényét visszaadja, azokat és környezetüket pezsgő élettel töltse meg. Az MCC az új épületekkel bekapcsolódik a városok kulturális életének körforgásába: kávézót, könyvesboltot, közösségi teret rendez majd be a tehetséges fiatalok számára, az ott élőknek pedig nyitott programokat szervez.” (Forrás: honlapjuk)

Rendszerváltás esetén az MCC-ben is azonnal teljes rendszerváltásra lesz szükség, hogy amennyire csak lehetséges, semlegessé váljon az ideológiától az oktatás és az egész alapítványi és cégrendszer. Ha nem így teszünk, az MCC kitolja magából az új Orbánokat, akik J.D. Vance-szerűen keményebbek lesznek az elődjükhöz képest. Azért említem Vance-t (1984), mert akár az unokája is lehetne Trumpnak (1946), így személyében jelzi a veszélyes jövőt. Őt az a Szilícium völgyi milliárdos, a PayPal egyik alapítója, az elvakult trumpista Peter Thiel tolta be az alelnöki székbe, aki most az esztergomi MCC Feszten (július 31. – augusztus 2.) fog előadást tartani (állítólag, a programban nem találom, nyilván biztonsági okok miatt). 

Visszatérve Vance-re: Grönlandra úgy mentek el, hogy a zsebében már haza is viszi őket, „mert szükségünk van rájuk” és fenyegetően üzente „Reméljük, hogy az Egyesült Államokkal való partnerséget választják, mert mi vagyunk az egyetlen nemzet a Földön, amely tiszteletben tartja a szuverenitásukat és a biztonságukat”. Ez egy egyenes, nyílt „MCC-s beszéd”. 

Túlzással élve, azt mondhatjuk, hogy jelenleg az egyik oldalon a M(ake) E(urope) G(reat) A(gain) tengernyi politikai eredetű anyagi erőforrása áll, a másikon a „M(a)csk(á)s F(a)d(í)sz” mozgalmak emberi ereje. Az MCC az emberi erőt a politikai erőforrások felhasználásából meríti. Ezért is öl bele 24 milliárd forintot a miskolci Avas szállóba. A távolabbi jövő kiszámíthatatlan, előtte még jön és marad a Fidesz-Feszt.