Zászlót bont a Nem Indulók Pártja
Késhegyig menő viták zajlanak a magyar közéletben, s még azok is egymásnak feszülnek, akik közül egyébként senki nem akarja, hogy a jövő évi választás után is Orbán Viktor és a Fidesz uralkodjon Magyarországon. „Akkor inkább maradjon Orbán?” kérdezi az egyik tábor, mire a válasz az, hogy nem, ne maradjon, de életveszélyes, ha ezt a kétharmadot egy ma még jórészt ismeretlen emberekből álló párt egyedül birtokolja. Akik azt mondják, hogy csakis a Tisza a megoldás, rossz szemmel néznek azokra, akik nem fogadják el, hogy a Tisza jelöltjeire kellene szavazniuk, és visszautasítják a vádat, hogy a Fidesz szekerét tolnák. Feloldanám a gordiuszi csomót és ezennel bejelentem, hogy megalapítom a Nem Indulók Pártját.
A NIP-hez (ez a párt hivatalos rövidítése) bárki csatlakozhat, aki eskü alatt vállalja, hogy nem indul a jövő évi választáson. A pártnak nem lesznek tagjai, mindenki tagjelölt marad, aki esetleg véletlenül mégis taggá válik, azt demokratikus módon, de ellentmondást nem tűrően kipenderítjük a párt tagjelöltjei közül. Ami a pártprogramot illeti: mi azáltal kívánunk sikeresek lenni, hogy semmi olyat nem kínálunk a választóknak, amit a régóta ellenzékiként működő pártok már akkor képviseltek, amikor a Tisza elnöke még javában Orbán Viktort és a Fideszt szolgálta.
Mint minden politikai párt, a NIP is azt ígéri, hogy a nemzetet fogja szolgálni, amiben persze nincs semmi nóvum: soha senki nem állt még elő olyan programmal, hogy szavazzanak rá, mert ő majd idegen érdekeket fog képviselni, s ebből kifolyólag tönkreteszi az országot, lebontja a jogállamot, növeli a korrupciót, padlóra küldi az egészségügyet, az oktatást. Senki sem azt ígéri, hogy megválasztása esetén lopni fog és csalni, helyzetbe hozza családtagjait, rokonait és üzletfeleit, és a nemzet javait szétosztja a csókosok között. Senki sem kampányolt még azzal, hogy nemzetközi téren elszigeteli az országot, a korábbi barátokat, szövetségeseket ellenségeknek nevezi, Brüsszel helyett pedig Moszkva és Peking felé kormányozza az ország törékeny kis lélekvesztőjét.
Néhány újdonság azért fellelhető lesz a NIP programjában. Nem titkolt célunk például a közpénzek minél teljesebb körű lenyúlása, EU-pénzek előnyben. Megígérjük, hogy a zsíros állásokat, a jövedelmező üzleteket – amennyire csak lehetséges – barátaink, családtagjaink, csókosaink fogják kapni.
Külpolitikánk lényege egyszerűen összefoglalható: mindenkivel jó viszonyra törekszünk, de csak abban az esetben, ha ezt anyagiakkal is viszonozzák. A kultúrában a sokszínűség a célunk, jelszavunk: virágozzék egy virág! Megígérjük továbbá, hogy minden család kertjében lesz kisvasút, azok pedig, akiknek még nincs saját lakásuk, ingyen kaphatnak egy közpénzből felújított kastélyt.
Gazdasági elképzeléseink olyan egyszerűek, akár a faék: letörjük az inflációt, beindítjuk a gazdasági növekedést, növeljük a béreket. Emellett, ha valaki tíz százalékos fizetésemelést kér, tizenötöt ígérünk neki, ha nagyobb lakást, autót szeretne, még annál is nagyobbat. Szociális érzékenységünk nem ismer határt: az időseknek gondtalan öregkort ígérünk, a szülőknek pedig, szófogadó, jól tanuló, illedelmes gyereket. Még a mostaninál is drágább és elfogultabb közmédiát tervezünk, hazudósabbat, mellébeszélősebbet, csúsztatósabbat, mint a mostani. Politikai ellenfeleinket lejáratjuk, melegnek mondjuk őket, migránssimogatóknak, háborúpártinak és az ukránok által fizetett hazaárulóknak.
Ami még érdekes lehet: bármikor képesek vagyunk az ellenkezőjét állítani annak, amit korábban mondtunk. A szégyenpírt nem ismerjük, arcunkon a bőr vastag, plafonunkon a mennyezet erős, hazánk nem rés, hanem erős Bástya elvtárs. Politikánk, világnézetünk szilárd és kiszámítható: mindenkinek azt mondjuk, amit az illető hallani akar.
A Nem Indulók Pártja hamarosan megkezdi toborzó körútját. Várjuk mindazok jelentkezését, akiknek eszük ágában sincs indulni a következő választáson. Heteken belül közzé tesszük a számlaszámunkat, készpénzt és SZÉP kártyát is elfogadunk, Magyarországra néző, élhető hazát beszámítunk.