Márton miniszter! Magyarázatot várunk!

Május 7-én (a Győzelem Napját megelőzően) a Központi Statisztika Hivatal közzétette az aktuális és mellbevágó kiskereskedelmi adatokat.

• 2025. januárjában a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,7, az előző havit 2,2 százalékkal haladta meg.
• 2025. februárjában a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,3 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött.
• 2025. márciusában a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött.

Figyelmesen nézve, jól látható, hogy a növekedés dinamikája fokozatosan csökken (4,7, 3,3, 0,4 százalék) és „bónuszként” még azt is regisztrálhattuk, hogy havi összevetésben (február/január: mínusz 0,6 százalék, március/február: mínusz 0,5 százalék) már csökken(!) is a kiskereskedelmi forgalom volumene. Történik ez akkor, amikor érzékelhetően emelkedtek a legkisebb bértarifák (minimálbér, szakmunkás minimálbér) és kifizetésre került az úgynevezett 13. havi nyugdíj összege. Nagy Márton folyamatosan nógatja a magyarokat a vásárlásra, azok meg valamilyen oknál fogva nem cipelik be a pénzüket a vegyesboltba és a szupermarketbe.

De nem csak a kötelező bértarifák (minimálbér, szakmunkás minimálbér) emelkedtek. A KSH adatai szerint.

• 2025. januárjában a bruttó átlagkereset 668 100 forint volt, 10,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit,
• 2025. februárjában a bruttó átlagkereset 661 400 forint volt, 9,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. (márciusi adat még nincs)

Igaz, hogy itt is csökkenő tendenciát látunk, de összességében csaknem tíz százalékos (10,4, 9,3 százalék) növekedést látunk nemzetgazdasági szinten. Duzzad a dolgozók pénztárcája, de ez nem látszik meg a bolti kiskereskedelmi egységek forgalmán. Pedig március 17-től már árrés stopot is elrendeltek, de ezek a fránya magyarok már olcsó áron se akarnak vásárolni. Melyek lehetnek az okok?

• A magyar kisnyugdíjasok, minimálbéresek és az átlagkereset alatt kereső dolgozók milliói (személyi kölcsönnel és munkáshitellel megspékelve) „elhúztak” nyaralni a Maldív szigetekre vagy Madeirára. Ennek én örülök/örülnék (a romokba heverő költségvetés nem annyira), de be kell vallanom, hogy nem igazán életszerű a feltételezésem.
• Felvetődik bennem, hogy „tengernyi zsozsót” aranyba, részvénybe, esetleg állampapírba fektették (vagy párnacihába rejtették), de megvallom, szélesebb ismeretségi körömben ez a megoldás sem gyakori.
• Talán realisztikusabb gondolat, hogy a plusz jövedelemből (ha volt) a polgárok rendezték korábbi tartozásaikat, törlesztéseiket – esetleg – családon belüli adósságaikat. Persze azt nem tudom, hogy ez mekkora tétel lehet. Az is lehet, hogy az országhatár(ok) közelében élő magyarok jelentős része már a szomszédban költi a jövedelmét, ennek forgalmi volumene (és adótartalma) értelemszerűen nem Magyarországon csapódik le.
• Legyünk akkor reálisak. A látszólag dinamikusan emelkedő bérjövedelmek reálértékét negyedév alatt felzabálta az infláció, a 2,4 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – már eleve védtelen – honfitársaink pedig egyszerűen „behúzták a féket”. Nem saját akaratukból, hanem kényszerből!

Halódó ipar, szenvedő mezőgazdaság, éppen, hogy csak növekvő kiskereskedelem (0,4 százalék). Ez a mikroszkopikus szám sem egyenletesen oszlik meg: a módosak többet, a szegények kevesebbet fogyasztottak. Dermesztő jelen, szomorú perspektíva.

Izgatottan várom a Nemzetgazdasági Minisztérium szakszerű (!) és hiteles (!) magyarázatát. Nincsenek könnyű helyzetben. De mi sem!