Bárki jobb lenne Orbánnál

A héten bejelentett kormányzati intézkedések némiképp átrajzolják az érvrendszereket, nem lehet oly könnyen a migránsok nyomására hivatkozni, de még az Orbán által most is elővett Soros-kártya is kiesik a magyarázatok tárából. Még a legvehemensebb Fidesz-hívők is kicsit halványabbak a korábbi éveknél, és ami a legmeglepőbb, a háborút – mint minden baj okozóját – sem említik. Pedig a miniszterelnök mindent ezzel magyaráz; háború van a szomszédunkban, és ezt a háborút Európában rajta kívül mindenki rosszul kezeli. Valahogy ennek említése meglehetősen sután hangzana itt, a társasági tenisztorna közepén, hisz alapvetően jól érezzük magunkat, idáig voltaképpen semmiben sem nehezedett ránk a háború okozta baj-tömeg. És ezt mindenki érzi, nehéz ilyenkor olyan dolgokról beszélni, amik nincsenek. (Igaz, a migránsok sincsenek, de az mégis mindig éles szembenállásokat váltott ki, még arra is találtak rendre magyarázatot, hogy miért rosszabbak a migránsok a bevándorlóknál. De ezt hagyjuk. Most hagyjuk…) 

Szóval ment a vita a maga szokásos, de ezúttal mégis szokatlan medrében. Már vagy egy órája csapongtunk erre-arra, amikor előkerül a bevált és végső tromf: Gyurcsánnyal még rosszabb lenne. Indok persze nincs, az indok maga a név, tehát Gyurcsány. És mert – itt és most – senki nem tekinti feladatának a volt kormányfő megvédését, más irányt vesz a beszélgetés. Elhangzik a kormánypártiak szemében a legfőbb bűn, azaz Orbán szidalmazása. Illetve nem is, hisz' a vita majdnem mindig az immár szinte örökös miniszterelnök személye körül forog, nem véletlenül. Abban ugyanis nincs nézetkülönbség, hogy ő az, aki minden lépést meghatároz, minden döntést magához von, semmi nem történik az ő engedélye nélkül – csak halkan mondom: még a pénzlopás sem –, nincs olyan személy a kormány környékén, akinek a sorsa ne tőle függne. Na de vissza Gyurcsányhoz: itt ugyanis, ezen a ponton jön a váratlan fordulat, vagyis valaki bedobja az „atombombát” – ma már mindenki jobb lenne Orbánnál, hangzik el. Előbb csak döbbent csend, aztán lassú eszmélés; még, hogy Orbán nélkül? Ez az ország? Előkerül a kádári érv: addig jó, amíg van Orbánunk, így védekeznek, támadnak, de érződik: nincs erő, még inkább nincs elég határozottság a válaszokban. 

És jön a sorozás, mint egy igazi bokszmeccsen: nem, nincs szükség arra, hogy Gyurcsány kezébe kerüljön a hatalom, még arra sem, hogy jelentős politikai változás történjen. Arra azonban igen, hogy azt az embert, aki lerángatta ezt az országot a hazugságok világába, és aki szembefordult egész Európával, naponta akadályozza az unió működését, aki intézményessé tette a magyarországi korrupciót, aki szétszakította a társadalmat, aki igenis az út szélén hagyta a szegényeket, aki újra a nepotizmust tette uralkodóvá, aki az agresszort védi az áldozattal szemben, nos, azt az embert el kell távolítani a hatalom közeléből. Magyarország – az ő vezetése alatt – soha nem fog kilábalni ebből a színlelt világból, már csak azért sem, mert akkor meg kellene hasonulnia önmagával.  Erre pedig képtelen. Azt bármikor megteszi, hogy az ellenkezőjét állítja annak, amit tegnap mondott, bármikor képes orosz-ellenességből orosz-baráttá maszkírozni magát, és magával rángatni a komplett oligarcha és vazallus csapatot, de hogy őszintébe váltson – ez maga a teljes képtelenség. Ha itt új kormány és új kormányfő lenne – hangzanak az eretneknek hitt szavak –, akkor belépnénk az európai ügyészségbe, akkor megnőne a befektetők bizalma, akkor elindulnának a visszatartott uniós pénzek ebbe az irányba, és máris hatalmasat lépne előre az ország. Nem, nem lenne rezsicsökkentés, lenne ezzel szemben sávos teherviselés, nem zuhanna rá egyszerre mindenkire a súlyos áram- és gázár, és persze nem lenne szükség rezsibiztosra sem, akinek semmi hitele, és nem lenne szükség hazug érvelésre sem. 

 És láss csodát: a társaság kormánypárti tagjaiban elakad a szó. Itt már nincs helye az eddig megszokott védekezésnek, a kormány hirtelen ránk öntött intézkedése – a rezsivédelem megszüntetése, a katások kivégzése – mindenkire rosszul hat.  Mert lehetséges, hogy ők nagy barátai a rezsimnek, sőt, abszolút haszonélvezői, de számolni azért tudnak. Tudják, hogy nehéz napok várnak rájuk, egyesekre olyan nehezek, hogy az Orbán-fanatizmusuk sem segít rajtuk. Ki tudják számolni, hogy ha nem érkeznek meg a pénzek Brüsszelből, akkor ez az ország letérdel. Márpedig e pillanatban a fő akadályt maga Orbán jelenti. Vagyis nehéz vitatkozni azzal, ami eddig képtelenségnek számított: ma bárki jobb lenne Orbánnál.