GySEV ohne STRABAG

Dr. Dávid Ferenc       2024. szeptember 16. 10:45 2024. szept. 16. 10:45

Lázár János diadalittas bejegyzéséből következnek részletek: „Újabb kétharmad! Végre a helyükre kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó. (…) A nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben. A miniszterelnök és a kabinet megbízott, hogy rakjak rendet. A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Ez utóbbinak a tulajdonrészét szerezhetjük most meg. (…) A tranzakció jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is. A GySEV – magyar adófizetői pénzből is elért – fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is. Volt, aki látványosan szurkolt a projekt ellen, és volt, aki csak nem mert hinni benne. Egyformán tévedtek. Nincs lehetetlen! Legfeljebb csak tehetetlen, de ennek a luxusát soha nem engedhetjük meg magunknak.”

Azzal kezdem, hogy nem voltam az ügylet mindenre elszánt ellendrukkere, de bevallom, nem is szurkoltam az üzlet nyélbeütésének sikeréért. Az alább ismertetett arányok önmagukban nem teszik lehetetlenné a hatékony cégvezetést, ennél sokkal bonyolultabb (szétaprózottabb) tulajdonosi struktúrában is működnek eredményes vállalkozások.   

Ezért aztán engem egyáltalán nem zavart a korábbi tulajdoni arány: az osztrák állam 28,24 százalék, a magyar állam 65,64 százalék, az osztrák hátterű STRABAG 6,12 százalék. Ez utóbbi került most a magyar állam tulajdonába, amellyel kétharmad fölé (71,76 százalék) nő a magyar tulajdonrész. Tulajdonosi megközelítésből talál felhőtlenül örülhetnénk is a meghatározó részvénycsomag megszerzésének, nekem mégis vannak aggodalmaim az üzemeltetés színvonalát illetően. Ugyanis korábban utaztam az Österreichische Bundesbahnen (Osztrák Szövetségi Vasutak) és a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (németül rövidítve: Raaberbahn) vonalain, és bizony elhűlve tapasztaltam a két említett közlekedési társaság és a MÁV Zrt. szolgáltatása között óriási különbséget.

Lázár győztes hadvezérként ünnepli a több milliárdos „bevásárlást” és a meghatározó többségi tulajdonrészt. Szeretném jelezni, hogy a MÁV Zrt. nem 72, hanem 100 százalékban a magyar állam tulajdona, és ennek ellenére (vagy éppen ezért /?/), évtizedek óta nincs előrelépés a fejlesztések területén. Az aktuális mottó: „Vár az utas, áll a MÁV!”

Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a STRABAG kiszorítása javítani fogja a GySEV szolgáltatási színvonalát, ellenkezőleg: attól tartok, hogy a mindenható magyar állam – szabad kezet kapva – a MÁV Zrt. rossz gyakorlata szerint fogja befolyásolni az osztrák-magyar részvénytársaság működését. Nem is volt olyan régen, amikor a magyar miniszter átgondolatlan szervezeti intézkedéseivel és szakemberek tömegeinek eltávolításával szinte „letérdeltette” a Magyar Államvasutakat. Nem kívánom, hogy Lázár – most már birtokon belül - a GySEV esetében megismételje a MÁV-val szemben elkövetett hibáit. A Magyarországon és Ausztriában működő, 434,7 kilométeres pályahálózatot fenntartó és üzemeltető integrált vasúttársaság nem juthat a 8057 km hosszú – többségében elavult – MÁV-hálózat sanyarú sorsára.

A MÁV-ot 1868-ban, a GySEV-et 1872-ben alapították. Mostantól mindkettő a magyar állam felügyelete alatt működik. Lázárék felelőssége, hogy a nagyobb és idősebb fivér (MÁV) számtalan súlyos betegsége ne fertőzze meg a kisebb testvért (GySEV), amely eddig összességében egészségesen fejlődött!



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom