Jobb sorsot érdemlünk annál, mint ami vár ránk
„Egy népnek, aki saját hazára vágyik, és saját szokásai szerint akarja berendezni életét, a szabadságáért minden percben meg kell küzdenie, akkor is, ha ez nem mindig nyilvánvaló.” Orbán Viktortól származik ez a gondolat, a miniszterelnök az augusztus 20-i ünnepi megemlékezésen beszélt erről. Majd még hozzátette: a meccs addig tart, amíg nem győzünk.
Van másik opció is. Például az, hogy nem kell mindig harcolni, nem kell mindig győzni. Mi, magyarok, alapvetően békés népség vagyunk. Béketűrők, fát lehet vágni a hátunkon. Nem szoktunk a harchoz, hiába is állítja ezt választott vezetőnk – ő maga is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik. Igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.
1989-ben készen kaptuk a szabadságot, a Szovjetunió szétesésével ölünkbe pottyant a demokrácia. Nem dolgoztunk meg érte, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, hogy a szabadság csak úgy ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Hogy majd utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot, Hollandiát, Dániát.
Amikor ebben a várakozásunkban csalódtunk, megsértődtünk a szabadságra. Visszasírtuk Kádár igazságtalan, de kiszámítható és végső soron élhető rendszerét, kezdtünk csak a szépre emlékezni. Hogy minden évben egy kicsivel jobb lett, vagy másként fogalmazva, kevésbé rossz.
Igazságtalanok voltunk a szabadsággal, a demokráciával és most, amikor már csak nyomokban maradt belőle, kezdjük újra megbecsülni. Lehet, hogy már késő, a lapokat leosztották. Kétharmad elvtárs azt tesz, amit akar, egyedül a józan belátásában bízhatunk. Hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, s ha csak látványelemként, de megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió. Hogy a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.
Sokan arra vártak, hogy majd az amerikaiak. Majd Merkel. Majd az Európai Unió. Hogy valamelyik külső hatalom leváltja helyettünk Orbánt és rendszerét. Ma már látjuk, hogy a világ nem így működik, nekünk kell tudnunk, hogy mit akarunk.
Segíteni persze lehet Magyarországnak. Erőteljesebb kiállással, kevesebb kompromisszummal, egyértelműbb megfogalmazásokkal. Mert talán mégsem annyira reménytelen ez az ország, mint amilyennek látszik. Mi, magyarok, jobb sorsot érdemlünk annál, mint ami vár ránk.
