Magyar Péter két élete
Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének két élete van. Az, amelyikben a Tisza Párt elnöke a NER kedvezményezettje volt, az idei év februárjáig tartott. Ebben az előző életében élvezte a hatalomhoz tartozással járó kiváltságokat, és bejáratos volt abba a zárt klubba, ahová csak a leghűségesebb alattvalók nyerhettek bebocsátást. Ülhetett – legalábbis állítása szerint – Orbán Viktorral és Rogán Antallal egy asztalnál, ahol nevezett urak olyan dolgokról beszéltek, amelyekről ő máig nem kíván semmit sem mondani. Aztán hősünk február elején bement a Partizán stúdiójába, ahol szembeszállt mindazokkal, akiket addig maga is szolgált. Így kezdődött Magyar második élete.
Leleplezést ígért, amitől Rogán Antal beizzítja a repülőgépét, és olyan országba menekül, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. Ezzel indult Magyar második élete, amely homlokegyenest ellentétes azzal, amit előző életében képviselt és amely talán még az előző létnél is több sikerrel kecsegteti. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje annyira sikeres lett, hogy pártja a közvélemény-kutatások szerint mára megközelítette a Fidesz támogatottságát. Hét képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe, miközben maga Magyar egy „füstös szobában" a főváros jövőbeni irányításáról egyeztetett az LMP fideszes jelöltjével, Vitézy Dáviddal és Kovács Gergellyel, a Kutyapárt elnökével.
Érthető hát, ha a sikert sikerre halmozó Magyar Orbán Viktorral is vitatkozna, aki viszont nem vevő erre a kihívásra. A vasárnapi, Orbán részvételével tartott Árvízinfón az RTL meg is kérdezte a miniszterelnököt egy esetleges köztévés vitáról, mire Orbán először úgy tett, mintha nem értené a kérdést – mégis, miről kellene vitáznunk? – majd nagy kegyesen hozzátette: „Biztos, majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon. Mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott, ahol ennek helye van.”
Semmitmondó maszatolás volt a válasz, amire Magyar reagált is a Facebookon. 18 pontból álló kérdéscsokrot állított össze a miniszterelnöknek címezve. Ami azt illeti, jó kérdéseket fogalmazott meg, igaz, egyetlen olyan sincs közöttük, amit a Magyar-hívek által óbaloldalnak nevezett ellenzék legalább tucatszor fel ne tett volna a kormánynak és Orbánnak az elmúlt években. Magyar egyik kérdése így hangzott: Mit gondol arról, hogy minden második fiatal azt tervezi, hogy elhagyja a hazáját?
A felvetés jogosságából alig von le valamit, hogy Magyar előző életében, amikor még a NER-t szolgálta és élvezte annak minden előnyét, nem kérdezett volna ilyet. Akkor, még Varga Judit miniszter férjeként és nem mellesleg a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a kormány szócsövének számító Magyar Nemzetnek nyilatkozva sok más mellett a következőket mondta: „Azt látom, hogy soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem."
Magyar előző életében tehát még úgy látta, hogy nincs jobb dolog, mint ma fiatalnak lenni Magyarországon, most pedig, három évvel később, azt kérdezné Orbántól, hogy miért akar minden második magyar fiatal külföldön élni. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar politika teli van hasonló pálfordulásokkal. Saulusból Paulus lesz, a damaszkuszi út tárt karokkal vár mindenkit, aki hajlandó végigmenni rajta. Orbán Viktor például liberálisként még arról beszélt, hogy bár az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. A Liberális Internacionálé egykori alelnöke mostanra odáig jutott, hogy már nem Moszkva, hanem Brüsszel a gyarmatosító, és azt vallja, hogy mi nyugaton csak vendégek vagyunk, nekünk keleten van az igazi otthonunk. Kövér László a Fidesz indulásakor szocialistának vallotta magát, Bencsik András, a kormányhoz nagyon közeli Demokrata főszerkesztője pedig a nyolcvanas évek közepén az egypártrendszer Népszabadsága pártrovatának oszlopaként a szovjet-magyar barátság nagyszerűségét hirdette.
A politikai létbe sok minden belefér, köpönyegforgatás például és árulás, ezért nem is Magyar Péteren kérnénk számon az egykori mondatokat. Inkább azokon a baloldali, liberális írástudókon, akiknek – saját megfogalmazásuk szerint – égnek áll a hajuk Magyar néhány megfogalmazásától, de mégis mellé- és mögéállnak, mert benne látják a reményt, hogy véget vessen Orbán és a Fidesz immár 14 éve tartó ámokfutásának.
Ők támadnak ma mindenkinél hangosabban azokra, akiknek mindössze az a bűnük, hogy nem hajlandók rajongani Magyarért és a Tiszáért. Ez nem Magyar sara, ő csak él a lehetőséggel. Azoknak kell majd egyszer magukba nézniük, akik nem értenek egyet az antiszemita Wass Albert hagymázas szövegeinek idézésével, valamint azzal, hogy a Tisza legutóbb a Fidesszel és a Mi Hazánkkal együtt szavazott a Putyin Oroszországa elleni szankciókkal kapcsolatban.
Akik most Magyart szeretnék pajzsra emelni, mert elhitték az ígéretet, hogy ő majd elzavarja Orbánt, jó, ha tudják: Rogán, aki ma is miniszter, nem repült el sehová, viszont még mindig nem tudjuk, hogy miről beszélgetett Orbánnal annál az asztalnál, amely mellé, állítása szerint, a Tisza Párt elnöke is odaülhetett.