Márciusi fekete krónika - fehér pöttyökkel

1. Kiutak és remények

Március folyamán jelentősen előrehaladt az ország lakosságának beoltása. A februári utolsó napon még 677 682 fő kapta meg az első oltását, s további 249 499 volt azoknak a száma, akik a második beoltásuk nyomán védettnek tekinthették magukat. Ezek az adatok március 30-án az alábbi módon alakultak: összesen 2 milliónyian kapták meg az oltást, amiből a második oltás utániak száma 700 ezer főre emelkedett. A korábbi állapotokhoz képest, ez nagyon jelentős előrelépés, hiszen egyetlen hónap alatt csaknem háromszorosára növekedett azoknak a száma, akik már valamiféle védelmet kaphattak. A részletekben nem veszhetünk el, csupán jelezni tudjuk, hogy ebben az előrelépésben kulcsfontosságú momentum lehetett a háziorvosok nagy létszámú és üzemszerű bekapcsolása, aminek hátterében persze ott munkálhatott az orosz és a kínai vakcinák rendszeressé vált beszállítása is. A raktárakban halmozódó készletek felhasználása is folyamatossá lett, s a kormány nem is mulasztotta el naponta százszor is közhírré tenni: a beoltottsági gyakoriságot tekintve, a világ élvonalába emelkedtünk.

Igaz, ennek a túlhangsúlyozásával viszonylag nehéz lenne a szigorú intézkedések további fenntartását elfogadtatni. Merthogy ez utóbbira is bőséggel lehetett indokot találni. A járvány ugyanis továbbra is felfutó ágon mutatta meg magát. És ennek eredményeként márciusban egy másfajta világelsőséget is elértünk, mégpedig az egymillió lakosra jutó elhalálozások számában. Március utolsó napjaiban éppenséggel nemhogy a járvány végéről, hanem a további terjedésére utaló, minden korábbit felülmúló súlyosságának az adatairól számolhatunk be.  

2. Aggasztó fejlemények, rekordokat döntögető hetek és hónap

Nézzük meg ezért a folyamatok másik oldalát, a vírus feltartóztatatlannak tetsző terjedésének utolsó havi adatait. Az aktív fertőzöttek összlétszáma február 28-án 92 ezer 497 fő volt, március végén ez már csaknem elérte a 225 ezret. (224 761 fő.) A vírussal kórházba kerülők száma 5482-ről 12 346-ra emelkedett, míg a lélegeztetőgépeken lévőké 524-ről 1492-re. E nagyarányú emelkedéseknek egyik – nemzetközi összevetésekre tekintve nem éppen szükségképpeni – következménye lett az elhaltak számának gyors növekedése, a február 28-ai 14 974-ről húszezer fölé, március 30-án: 20 737-re. Ha az éppen egy évvel ezelőtt elkezdődött járvány össz-adatait nézzük, akkor egyáltalán nem kétséges, hogy az éppen mögöttünk hagyott március produkálta a legriasztóbb számokat. Soha ennyi új megbetegedést, soha ennyi kórházba kerülőt, lélegeztetőgépen lévőt nem regisztrálhattunk. S ami az elhunytakat illeti, ebben a hónapban több mint ötezerrel emelkedett a számuk. Összehasonlításképpen: tavaly összesen – márciustól december ötödikéig – 5706 személy halt meg a vírus miatt. Azaz most márciusban többen, mint az előző év december elejéig…

Az összes megbetegedett együttes száma február 28-án 428 599 fő volt, míg március utolsó napján ez 652 453, az egy hónapon belüli bővülés (224 ezer fő) nagyjából szintén annyi, mint amennyien tavaly egész évben december elsejéig halmozódtak fel. A halmozott éves adat akkor volt 221 073 fő. (Részletek ITT, ITT, ITT, ITT.)

Miről is vitatkozunk mi, többszörös világelsők? Bár az elemző hangvételű írásoknak nem illik jóslásokba bocsátkozniuk, azért annyit csöndben lehet előre is jelezni, hogy az imént vázolt öt metszet /új megbetegedések, aktívak, kórházba kerülők, gépekre kerülők, elhunytak/ mindegyikének a trendvonala inkább emelkedő, semmint csökkenő rajzolatú. Ezen a ponton mondanivalónk alapvető logikája számos irányba ágazhatna tovább, megmaradnánk azonban a leginkább kézenfekvő összefüggéseknél.

Az iménti adatsorok tükrében aligha lehetséges vitatni a szigorú intézkedések, korlátozások indokoltságát, de a szerkezetéről és a hatékonyságukról nagyon is érdemes lett volna egyfajta tárgyszerű nemzeti konzultációt tartani. Legalább a hozzáértő és/vagy érintett szakmák szélesebb körével. Már csak azért is, mintha a kétfajta világrekord között nem látszana az érdemi kapcsolat. Magyarán, hiába dicsekvésre méltó a beoltottságunk, ha közben a kórházak olyannyira túlterheltek, hogy a bekerülőket lehetetlenség megfelelően és eredményesen ellátni, még akkor sem, ha az ott dolgozók ezrei valóban emberfeletti munkát végeznek – hónapok óta.

3. Korlátok, tilalmak, védekezés

Március közepe táján nagy hullámokat verdeső közéleti hangulati játékok kaptak lábra: mi jön most? Mi lesz ezek után? A felgyorsult oltási gyakorlatnak köszönhetően, elérkezett volna a lazítások ideje? Avagy a tragikusan romló adatok miatt, inkább további megszorítások lennének indokoltabbak?  Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az ország lakóinak többsége lelkileg erre is, meg arra is fel volt készülve. Március végén mindehhez képest is-is „megoldás” született. A kormányfő szokásos pénteki szózuhatagában a közelgő pozitívumokról szónokolt, amik majd nem is oly soká, valamikor húsvét után várhatnak ránk, addig viszont…sajnos… nincsen lehetőség a lazításra, még húsvétkor sem. A konkrétumok bejelentése ezúttal is a közvetlen beosztottakra maradt, a munkamegosztás ugyanis már évek óta az, hogy a jó hírek hozójának szerepkörét a miniszterelnök magának tartja fenn. A többi minisztertárs és egyéb hivatalos megszólaló amúgy sem rendelkezik olyan tekintéllyel, amin a rossz hírek bejelentése rontani tudna.

Valami zűrzavar mégis lehetett a döntési nagyüzemben, mert a kézzelfogható korlátok és a további lazítások rendszerét még a leginkább érintett rétegek – az egészségügyiek és az oktatási szféra – képviselőivel sem sikerült egyeztetni. Egyeztetni? Beszélni sem, tájékozódni sem, mert megint úgy hoztak döntéseket, hogy ezeknek a mindennapos terheit anélkül kell viselniük, hogy elemi munkakörülményeikre bárki is tekintettel lett volna. A további előírásokat tartalmazó kormányrendelettel pedig egészen estig kellett várni, ám a konkrétumokból azt lehetett kihámozni, hogy ezek a döntések sem a szabadulni vágyók tetszését nem nyerhették el, sem pedig azokét, akik a járvány újabb hullámainak a megfékezésére vártak. (Részletek ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT)

4. Kormányzás a kényszerek satujában

Kevéssé tájékozott állampolgárnak talán erős meggyőződése lenne azt hinni, hogy ilyen időkben a kormány minden forrásával, energiájával szakigazgatási és emberi hátterével a járvány megfékezésén és következményeinek enyhítésén dolgozik. Áttekintve a márciusi belpolitikai eseménysoron, ez a jámbor remény legfeljebb a hivatalos kommunikáció szintjén látszik igazolhatónak. Párhuzamosan ugyanis számos olyan üggyel is intenzíven foglalatoskodtak, amelyeknek semmi közük nem lehetett a járványhoz. A hónap elején a kormányzati médiumok hatalmas ráfordítással próbálták megmagyarázni a Fidesz Európai Néppártból való kilépését. Túl azon, hogy ez távolról sem volt olyannyira önkéntes lépés, mint amennyire megideologizálták, csak halkan jegyezném meg: kit is érdekelt ez? A kinti frakción, meg néhány itthoni tanácsadón kívül kinek fontos az, hol ül, áll, tántorog a Fidesz a nemzetközi pártpolitikai erőtérben? (Részletek ITT, ITT, ITT, ITT)

Hasonlóan grandiózus lufi lett márciusban a nagy garral beharangozott, újabb konzultáció, amelyről bízvást ki lehet jelenteni, hogy az eddigi nevetséges propaganda-hadjárat egyik legnagyobb kudarcát jelentette. A kormány megtudhatta, hogy mintegy félmilliónyian úgy gondolják: csak fokozatosan kell a korlátozásokat feloldani, valamint azt is, hogy az elsöprő többség szerint csak olyan külföldi jöhetne be hozzánk, aki igazoltan nem fertőző…  

A márciusi kormányzati aktivitásnak kitüntetett területévé vált a felsőoktatás szférájának radikális átszabása; ennyi nyilatkozatot, ennyi pénzbőséget, és ennyiféle átalakítási szándékot ez a terület talán még sohasem élhetett meg és át. Nem tudni, mire ez a nagy sietség, elmélet többféle is akad. Mi élünk azzal a gyanúperrel is, hogy a tavalyi csúfos SZFE-affér után szeretné a kormány, ha addig keresztülvihetné a gyökeres átalakításokat, amíg a rendkívüli állapotok okán, a hallgatók tiltakozási lehetőségei egyenlők a nullával. 

A költségvetési hiány ezúttal is változatlanul követi a tavalyi, példátlanul gyorsan emelkedő trendet, amely mögött világosan azonosítható az a fajta, „gazdaságpolitikának” becézett újraelosztási folyamat, ami a járvány alatt a múlt évben is töretlenül érvényesült. Ennek a lényege, hogy bármi áron és a veszélyhelyzeteket is félretéve, minden eszközzel a saját gazdálkodó elit pozícióit szükséges tovább erősíteni. (Részletek: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT)

 Az eredmény nem maradhat el, már tavaly is vészesen megbomlott a költségvetési egyensúly, s ezt a kedvezőtlen folyamatot láthatóan az idén sem igyekeznek korrigálni. (Részletek ITT, ITT)

 Nem folytatnánk ezúttal tovább a kormányzati oldal tevékenységének áttekintését, mert ennek elméleti alapjait és igen világos prioritás-listáját nagyon pontosan foglalta össze néhány nappal ezelőtt Dávid Ferenc. A kormányfői hitvallás dagályos és felszínes moralizálására valóban nehéz lenne követhető, számon kérhető és alkalmas válságkezelő programot ráépíteni. 

A Dávid Ferenc által összeállított lista azért is fölöttébb tanulságos, mert roppant erővel derül ki belőle az a fajta alapkarakter, amelynek nyomán megérthető, hogy ezt a kabinetet – s benne a kulcsfigurát, Orbán Viktort – miért nem érdekli a járvány okozta válság társadalmi, szociális és mentális ára. Orbán már az örökkévalóság jegyében értelmezi a feladatát, és ez arra is válasz, hogy miért tekint erre a példátlanul nehéz és kevés kilátással kecsegtető helyzetre is úgy, mint ami ezúttal sem más, mint esély a maguk helyzetének, előnyeinek minden lehetséges eszközzel történő további megerősítésére. (Részletek ITT, ITT, ITT, ITT)

 Epilógus

 Szép is mindez, amíg a nyilvános erőtérben kizárólagosan irányító és alakító tényező lehet a kormányzati nagyüzem. Vajon, mi lesz majd akkor, ha a magyar lakosság mind nagyobb tömbjei arra ébrednek, hogy ez a fajta kormányzási metódus a lehető legkevésbé van tekintettel az ő mindennapos gondjaikra? E sorok írója — szemben az elemzői többséggel – úgy véli, hogy a közeljövőben az itteni írásban vázolt négy pólus mindegyikén váratlan és hatalmas kilengésű változások történhetnek még. A március tragikus lett, az április viszont még tele van csupa, megfejtendő talánnyal.

Alig másfél hónapja a kormányfő azzal hencegett, hogy eddig a vírus támadott s mi védekeztünk, ám a kocka fordult és mostantól mi támadunk. Az ám..., ha csak így nem. Ő talán megengedheti magának, hogy támadó állásba helyezze magát, de mitévő legyen a márciusban aktív fertőzötté lett 222 ezernyi új beteg? Ők hol és kiket támadjanak, ők mit tehetnének azért, hogy a vírus előlük is menekülőre fogja? S mi legyen az ezrével újonnan kórházba kerültekkel? Nekik talán még nehezebb lehet a védekező vírusról álmodozniuk.

Belegondolni is szörnyű, mi lenne e hazában akkor, ha ez a védekezésre szorult vírus mégiscsak meggondolná magát.

2021. március 31.