Miniszterelnök, nagy-magyarországos sállal
Orbán Viktor nem a katari futball vb nyitómérkőzését választotta vasárnap – pedig oda is érvényes meghívása volt –, hanem itthon tartotta a szíve és inkább Dzsudzsák Balázs válogatottbeli búcsúmeccsén tette tiszteletét. A 2-1-re megnyert mérkőzés után a címeres meztől búcsúzó Dzsudzsák felment a VIP páholyba, és átadta Orbánnak az első félidőben viselt mezét. Aztán jutott egy mez a szintén ott tartózkodó Szijjártó Péternek is, aki jobban járt, mint Orbán, hiszen a második félidőben Dzsudzsák csak öt percet játszott, az a mez kevésbé volt izzadt, mint amit a miniszterelnök kapott. Orbán nagy-magyarországos sállal a nyakában dicsérte meg Dzsudzsákot, azt mondta neki, hogy ügyes volt.
A miniszterelnök nagy futballrajongó, fiatalon maga is aktív futballista volt, ám ezek az idők elmúltak, most egy ország élén áll, Magyarországot képviseli. Ebből a megközelítésből kell megítélnünk, mennyire volt szerencsés, vagy éppen helyénvaló, hogy – amint az a Facebok-oldalára feltöltött videón látszik – nagy-magyarországos sállal a nyakában virított ország-világ előtt. A Nagy-Magyarországot ábrázoló grafika nem tiltott jelkép, autókon is látni néha, viselheti bárki, pólón, sálon, láttunk már zoknira festve is ilyet. Hordhat ilyen sálat bárki – kivéve Magyarország miniszterelnökét.
Ez a sál ugyanis nemcsak a szomszédos országok felé rossz üzenet, hanem a világnak azon a felén is, ahol tudják, mi a jelentése. Azt persze senki normális ember nem gondolja, hogy Orbán Viktor vissza szeretné szerezni a trianoni döntés nyomán elcsatolt országrészeket, azt viszont igen, hogy bátorítja és hergeli azokat, akiknek ilyen gondolatok járnak a fejükben.
Márpedig eszelősök mindenhol vannak. Nemcsak Magyarországon, hanem azokban a szomszédos országokban is, ahol magyarok élnek. A most épp az orosz agresszió ellen harcoló ukránoknál, a szlovákoknál, nem beszélve a románokról, ahol egy ilyen miniszterelnöki sál láttán a helyi szélsőségesek most majd megint gondoskodnak arról, hogy arrafelé még annyira se legyen jó magyarnak lenni, mint máskor. Orbán Viktor nagy-magyarországos sálja nem csupán méltatlan egy uniós ország miniszterelnökéhez, de kontraproduktív is egyben: provokatív és gyúanyagot ad azoknak, akiknek az az érdekük, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján rosszul érezzék magukat az ott élő magyarok.
Orbán nagy-magyarországos sálja nem a románoknak, a szlovákoknak fáj, hanem az ott élő magyaroknak tett ezzel rosszat. Tőlük fogják megkérdezni román és szlovák honfitársaik: a ti miniszterelnökötök tényleg vissza akarja szerezni Erdélyt és a Felvidéket?
Patrubány Miklóstól, a Magyarok Világszövetségének elnökétől származik a mondás, miszerint magyar az, akinek fáj Trianon. Ki kell egészítenünk az elnök úr szavait: azok is magyarok, akiknek a gyenge forint fáj, az egekbe szökő, az Európai Unióban éllovas infláció, a régiós viszonylatban is leszakadó gazdaság. A lerohasztott egészségügy, a lebutított oktatás, a szegénység és a nyomor, a kifizethetetlenül magas rezsiszámlák.
Azok is magyarok, akik, szemben Orbánnal, soha nem tennének a nyakukba nagy-magyarországos sálat. Nem azért, mert nem szeretik a hazájukat, hanem azért nem, mert szeretik.