Ne cseréljük a sikert bukásra
Sikeres volt az előválasztás? Pestiesen szólva: ahá. Ma már a Fidesz sem kérdőjelezi meg, persze becsmérli, pocskondiázza, de folyamatos hivatkozási alap számára.
Ja, jut is eszembe: látták a párt legújabb plakát-akcióját? A Stop Gyurcsány, Stop Karácsonyhoz hasonló dizájnnal helyezték ki, csak Karácsonyt lecserélték Márki-Zayra. Az általuk irányított állami tévé, vagy távirati iroda ugyan folyamatosan negligálta az eseményt, de a lejáratásokban, a negatív megjelenítésekben rendszeresen használták a szereplőket, vagy éppen a történéseket.
De felejtsük is el – ha hagyják – a Fidesz szánalmas kísérleteit, ultis nyelven szólva, van az úgy, hogy nem mén a lap… Orbánék egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ezzel a sikerrel, megpróbálták – amennyire lehetett – lebecsülni, a résztvevők számát is bagatellizálni, de csak komolytalanná tették önmagukat. És teszik most is. Az előválasztás komoly tényezővé vált a hazai politikai életben, az emberek beszéltek és beszélnek róla, kérdezgették egymást, no te kire, szóval általános társalgási témává lett. A kormánypárt is tippelt, kutatóit munkába állította: ki fogja megnyerni, ahhoz igazította támadásait. Dobrev, vagy Karácsony? – tették fel önmaguknak a kérdést, és előbb Dobrevre, utóbb Karácsonyra tették tétjeiket, mit sem törődve a logikai bukfencekkel, például azzal, hogy miért akarná Gyurcsány inkább Karácsonyt, mint saját jelöltjét, párttársát, és nem mellesleg feleségét. (Amúgy, kezdetben, Dobrev Klára lehetett a kijelölt célpont; Kálomista filmjében, mint mondják, ő a főgonosz, szenvtelen gyilkos; a filmben Karácsony – ahogy a Telex írja – csak egy balfasz…)
Valóban ne foglalkozzunk tovább a kormánypárt szenvedéseivel, legfeljebb csendesen reménykedjünk benne, hogy végleg elfáradt, kifogyott az ötletekből, és ami még ennél is fontosabb: az ellenzék sem ad neki ötleteket ahhoz, hogy új erőre kapjon. Ne tagadjuk, van hajlama rá, mint ahogy arra is, hogy ne használja ki a kormányzati korrupciós lépéseket, a hatalmi agressziót, a jövő birtokba vételét. (Ma már például alig esik szó a Pegasus botrányról, noha szép fokozatosan dőlnek ki az újabb és újabb csontvázak. Egyet épp most szedett ki a szekrényből a tényfeltáró portál; a Direkt36 közlése szerint a TEK főigazgató helyettesét is megfigyelték; ez az fiúk, essetek csak egymásnak…)
Ha tehát az ellenzék felül az előválasztás felhajtó erejére, végleg kibillentheti egyensúlyi helyzetéből a rezsimet, amely persze ettől még nem szűnik meg lopni, de fokozatosan elillan(hat) a társadalmi támogatottsága. És ez a felhajtó erő nem abból áll, hogy legott rendeznek egy újabb előválasztást, ezúttal a köztársasági elnök személyére. Az ötlet nem a pártoktól jön, de úgy látom, hogy meglehetős óvatossággal beszélnek róla, pedig jobban tennék, ha azonnal elutasítanák. Ha jól tudom, vasárnap döntenek róla Magyar Györgyék, akiknek egyébként elévülhetetlen érdemeik vannak az eddigi sikerekben. Lehet, hogy ezek a sikerek tévesztik meg őket, s hiszik azt: ezen a vonalon kell tovább menni, de – meggyőződésem – súlyosan tévednek. Túl azon, hogy az ellenzék erőinek most a további közös munka feltételein, kiegyensúlyozott folytatásán kell dolgozniuk, lehetőleg elkerülve minden nyilvános vitát, és a 106 egyéni jelölt kampányát kell együttesen építeniük, a végső győztes miniszterelnök-jelölt imázsát erősíteni, semmiképp nem szabad a választók figyelmét valami másra elterelni. Ráadásul egy olyan dologra, ahol a szerepük a nullához konvergál; a köztársasági elnököt még ez a mostani, kétharmados többséggel rendelkező parlament fogja megválasztani. Elindítani tehát egy olyan háziversenyt, amelynek lehet győztese, de nyertese semmiképp, teljesen felesleges. Elindulhat egy ilyen megmérettetésen sok-sok jelölt, az is feltétlenül elbukik, aki ebben a vetélkedésben a végén talpon marad. Egyébként sem látom magam előtt azt a képet, hogy az emberek tömött sorokban vonulnak szavazni egy olyan kérdésben, amelyet Orbán Viktor már régen eldöntött. Éppen ezért, nagy hiba lenne az előválasztás sikerét felcserélni egy garantált bukásra. A miniszterelnök-jelöltek versengésének volt értelme: a végső győztes Orbán Viktor kihívója lesz, mégpedig az emberek megbízásából, bizalmából. (Apropó: bizalom. Könnyen el lehet ezt is játszani, ha – mint Gyurcsány Ferenc tette – belengetik annak lehetőségét, hogy nem feltétlenül az lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akit a megválasztott a nép, hanem majd az, akire az esetleges parlamenti többség rámutat…)
Szóval, jó lenne minél hamarabb elvetni ezt a köztársasági elnök-jelölti témát, illetve azt kiemelni, hogy a Fidesz az új elnök megválasztásával is csak azt készíti elő, hogy bármit is talál ki az ellenzék a jogállami keretek visszaállítására, legyen ott egy ember az állam élén, aki ellenáll mindennek, aminek csak tud, aminek csak lehet. És felesleges bárkit kitenni egy ellenzéki korteskedésnek; hogy ki legyen most az ellenzék köztársasági elnök-jelöltje, annak kijelölését nyugodtan rábízhatjuk a pártokra.
