Orbán verekszik, de Magyarország kapja a pofonokat

Nem üres kézzel megy Orbán az EU fővárosába, magával viszi a nemzeti konzultáció 1,6 milliónyi visszaküldött levelét, hogy megmutassa a háborúpártiaknak, a magyar emberekkel nem kehet kikukoricázni. Nem hagyjuk magunkat belesodorni a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket az ukránoknak, főleg pedig nem leszünk gyarmat.

Az őrület nem ma kezdődött: már 2022 szeptemberében is az volt a hívószó, hogy „Harcolni fogunk!”. A Fidesz honlapján akkor megjelent üzenet szerint harcolni fognak a magyar családokért, a recesszió ellen, a munkahelyek megvédéséért.

A békepárti Fidesz októberben a Facebookon folytatta a harcias retorikát. „Kék sarok: magyar nemzeti kormány. Piros sarok: brüsszeli bürokraták” – ezt írta akkor a miniszterelnök ahhoz a fotóhoz, amelyre még az a szöveg is felkerült, hogy Harcra fel! Akkor épp azért kellett harcolni, mert Koppenhágában már hetedik alkalommal gyűltek össze az Európai Politikai Közösség vezetői. Ennek a szervezetnek a célja, hogy az EU-tagállamok mellett a környező országok vezetőit is egy asztalhoz ültesse, így Albániától Azerbajdzsánon át Törökországig 47 ország állam-, illetve kormányfője kapott meghívást. 

Már jó ideje látható, hogy Orbán keresztesháborút indított az Európai Unió ellen. Csapatai harcban állnak. Igen, a miniszterelnök és a Fidesz csapatai, mert nekünk, többi magyaroknak, nincsenek csapataink. Mi nem harcolunk, mert amikor hagynak bennünket, békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs. S miközben a Fidesz propagandája azt hajtogatja, hogy béke kell, mert csak így indulhat be a tavaly év végén beígért repülőrajt, vagyis a régen várt gazdasági növekedés, azzal nem terhelik a közvéleményt, hogy már ma is béke lehetne, ha az oroszok el sem kezdték volna a háborút. Nem véletlen, hogy a hagyományos lengyel-magyar barátság manapság még takaréklángon sem ég. Szijjártó Péter lengyel kollégája például Lenin rendet adna a magyar miniszterelnöknek és azt állítja, ha tényleg kitörne a háború, akkor Magyarország a rossz oldalra (értsd: az oroszok mellé) állna. 

A magát békepártinak – nemrég még utcai harcosnak – mondó Orbán azt teszi, amihez egyedül ért. Nem kormányoz, mert az macerás, helyette verekszik, harcol és csatázik. Harcban áll a világgal, mert bántják a magyart. Márpedig mi szuverenitásunkra büszke, szabadságszerető nép vagyunk, az európai kereszténység és az emberi civilizáció védelmezői, ezért követeljük az EU-tól, hogy adják ide a pénzt, ami nekünk jár.

Sokkal egyszerűbb ostobaságokat gondolni és hirdetni a világról, mint reagálni a valóságra. Ezért áll harcban Orbán, aki nem valódi ellenséggel, hanem saját démonaival küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos ez a vízió, félázsiai, vagy tán egészen az. Idehaza még elmegy, mert a parlamenti kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik, ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai – ezeket általában demokráciának hívják –, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog. Ebben a létező világban persze szintén vannak tisztességesek és gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.

A csaknem 16 évnyi fideszes kormányzásnak köszönhetően, Magyarország mára egy leharcolt, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, a nemzetközi porondon lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, megítélésünk a béka feneke alatt, a gazdasági környezet kiszámíthatatlan.

„Verekedni megyek Brüsszelbe”, harsogja most Orbán, pedig a magyarok nem erre adtak neki és kormányának felhatalmazást. Hogy a még megmaradt hívei – akik mostanság a Digitális Polgári Körökben teszik nevetségessé magukat – mit gondolnak erről, nem tudhatjuk. Nekik is tudniuk kell, hogy Magyarországnak nem jó, ha hadban áll a világgal, ezért okkal feltételezhető, hogy csak lojalitásnak nevezett gyávaságból tesznek úgy, mintha elhinnék, hogy mindenki szembe jön az autópályán.