Orbán Viktor és az ősi ösztön
A miniszterelnökünkben egy Freud veszett el. Sajnos nem egészen. Ezért folyton az ösztönvilágomat igyekszik feltárni. Pénteki rádiószózatában belevilágított lelkem legmélyébe, jobban, mint egy pszichoanalítikus. „A baloldal ősi ösztöne", hogy abban leli örömét, ha idegenekkel fog össze. (...) A saját fajtájával szemben. a bennünket megtámadó idegenekkel fog össze, ahelyett, hogy magyarként fogna össze. (...) A baloldal a saját fajtája helyett, a másik oldalra áll. Nekünk, magyaroknak ez jutott."
Igazán elszomorít, hogy nekünk, magyaroknak csak én jutottam, bár annak örülök, hogy ismét „a saját fajtánkhoz" tartozom, ha ácsingózom is kifelé, az idegen fajtával való szövetségre. Tetszik nekem ez a fajtaelmélet. Nyilván semmi köze a fajelmélethez – ugyan, dehogy.
De legalább kiderült, hogy ez a hazaárulás nálam ösztönösen jön. Olyan lehet, mint a kleptománia, nem tehetek róla. Esetleg úgy tudnám legyőzni magamban ezt az ősi ösztönt, hogy egyetlen idegent se engednek a közelembe, nehogy összefogjak vele. Vigyázni kellene ezekkel az Erdogan- és Putyin-látogatásokkal is, nehogy kísértésbe essem. Még elszeretném őket a miniszterelnöktől.
A kleptomániáról jut eszembe, a kormányfő szerint, van még egy káros ösztönöm. „A baloldalnak van egy ösztöne arra, hogy jobboldali politikusokat korrupcióval vádoljon."
Nem tudom, nálam ez az ösztön valahogy szelektíven működik. Merkelt például még nem vádoltam korrupcióval, pedig jobboldali politikus. Ebből is látszik, hogy nem szabad bízni az ember ösztöneiben.
Ám van még egy szörnyű ösztönöm, azt talán majd a legközelebbi vizitnél tárja fel a miniszterelnök úr. A korrupciógyanító ösztön mellett, itt van még a strómanösztön is. Csak úgy, minden ok nélkül, képes vagyok itt meg ott strómanokat sejteni. Nem fogják elhinni, de még a miniszterelnök környékén is. Egyszerűen nem tudom leküzdeni.
Pedig a világon semmi alapja. Csak az a hülye ösztön.
