Orbánnak kóceráj, nekünk a hazánk
„A kóceráj rendben van, a gépház működik, a kassza csörög.” Ezt közölte a megjelentekkel Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén szombaton. Az Értelmező szótár szerint a kóceráj gúnyos kifejezés, szegényesen felszerelt, kezdetleges ipari műhelyre szokás mondani. A Wikiszótár három jelentést is társít hozzá: 1. Lepusztult helyiség; igénytelen kinézetű, elhanyagolt kis műhely vagy bolt. 2. Átvitt értelemben: rendetlen munkahely; szervezetlen, hatékonyság nélkül működő iroda vagy műhely, benne alig dolgozó alkalmazottakkal. 3. Ugyancsak átvitt értelemben: ócska holmi, limlom.
Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr! Önnek kóceráj, nekünk a hazánk. Önök, ahol csak tehetik, rárontanak e hazára, és lerombolnak mindent, ami magasztos, nemzetmentőnek nevezett terveik útjában áll. Megszállták az Alkotmánybíróságot, felszámolták a Költségvetési Tanácsot, korlátozzák a sztrájkjogot. Tették mindezt annak ellenére, hogy sehol sem szerepelt az amúgy csak jelszavak szintjén létező választási programjukban. Visszamenőlegesen és diszkriminatív módon vetettek ki különadókat, változtatnának meg bírósági ítéleteket. Félelmet keltenek az emberekben, nem létező veszélyekkel – migránsokkal, Soros Györggyel, Gyurcsány visszatértével – riogatják őket, miközben a valódi veszélyekkel szemben – a járvány 42 ezer halottja, a szegénység rohamos terjedése, a gyenge forint és az ebből következő minden korábbinál magasabb infláció – tehetetlenek.
Soha, sehol, senki nem hatalmazta fel Önöket arra, hogy működésképtelenné tegyék az egészségügyet, versenyképtelenné az oktatást. Önök azt ígérték, hogy megvédik a nyugdíjasokat, megőrzik a nyugdíjak értékét. Ehelyett elvették a magyar emberek magán-nyugdíjpénztárakban tartott 3 ezer milliárd forintját, amit azóta sem adtak vissza.
Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr! Kikérjük magunknak, hogy kócerájnak tekintse a hazánkat. Mi szeretjük ezt az országot, hibáival, gyarlóságaival együtt. Itt születtünk, „Nekünk szülőhazánk e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyerekkorunk világa.. s ha néha lábunkhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudjuk”.
Mi magyarok vagyunk, ennek az országnak a nyelvét beszéljük anyanyelvi szinten. Jobban és szebben beszélünk magyarul, mint az Ön által egykor a köztársasági elnöki székbe pottyantott plagizátor, a még néhány hétig regnáló hallgatag horgász, vagy a poszton őt követő, Fidesz-fülbevalójáról elhíresült asszonyság.
Számunkra Magyarország nem kóceráj. Még akkor sem, ha valóban van mit javítani rajta. De mindezt nem a csalárd ígéretekkel és a választási csalásokkal megszerzett kétharmadokra hivatkozva, hanem valódi párbeszéd útján, amit még véletlenül sem nevezhetünk nemzeti konzultációnak. Ez utóbbi kifejezést ugyanis Önök alaposan lejáratták.
Persze, nemcsak ezt: az Önök által használt újbeszél nyelven semmi sem az, mint aminek látszik. A nemzeti konzultáció az Önök újbeszél nyelvén azt jelenti: nem egyeztetünk senkivel. Nem tárgyalunk sem az érdekvédelmi, sem a szakmai szervezetekkel – homályos, csak részben létező válaszlevelekre hivatkozva tesszük azt, amit jónak látunk.
Önök demokráciának nevezik az önkényt, szabadságharcnak, hogy fejjel mennek a falnak. Utóbbi magánügy is lehetne, de a mi fejünk fáj miatta. Önök, Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr, a más szerszámával verik a csalánt, összevesznek a demokratikus világgal, hiábavaló és költséges harcot vívnak az Európai Unióval – a maguk értelmetlen keresztes háborúja miatt bennünket sajnálnak le szerte a világban.
Magyarország nem kóceráj, a gépház nem működik. Igaz, a kassza valóban csörög. Nem a magyar embereknek, csupán azok egy nagyon szűk csoportjának. Önnek, Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr, valamint az Ön barátainak és üzletfeleinek.
