Varázsszavak

Azt mondta: „Itt az ideje, hogy új politikát építsünk, ami az ország 99 százalékának érdekeit képviseli a leggazdagabbak egy százaléka helyett.” Ezeknek a szavaknak a hallatán, mintha súlyos betegségből tértünk volna magunkhoz, fölálltunk, kiegyenesítettük a gerincünket, sokan még el is mosolyodtunk. Mert ezeknek a szavaknak a hallatán lelkünk gyógyszerhez jutott, kortyolhattunk egyet a szabadság édes, tiszta levegőjéből.

Tudom, hosszú még az út odáig, hogy mindannyiunkat a szabadság levegője vegye körül, ezért is szeretném, hogy ezt az üzenetet súgja a surranó tavaszi szél minden egyes ember fülébe, hirdesse azt a vonatkattogás, a madárdal, a nyíló virág. Hogy az ország felébredhessen végre abból a bódultságából, abból a közönyből és fásultságból, amihez az elmúlt 11 év vezetett.  

Orbán Viktornak súlyos a bűnlajstroma, de nem az a legnagyobb bűne, hogy uralkodása alatt szétlopták az országot, hogy a közpénzből barátai, családtagjai magánvagyont csináltak, hogy az oligarchái kezébe adja már szó szerint magát az országot is. Még csak nem is az, hogy tönkretette az oktatást, aminek levét mindannyiunk jövője issza meg, szétverte az egészségügyet, és amit a helyébe kreált, annak 5000 orvos pályáról való elvándorlása lett a vége, és az, hogy a rendőri felvigyázásnak sem engedett a vírus. A tragikus mérleg: csak a járvány oltárán majd’ 30 ezer halott, s ki tudja hány további – köszönhetően a kapkodásnak, a szakmaiatlanságnak, amiért persze ő nem vállalja a felelősséget. Pedig gyerekek maradtak árván, anyák, apák egyedül.

Orbán bűnlajstromának – mindennek ellenére – mégis az élén az áll, hogy szétszakította, atomjaira hullatta a magyar társadalmat. Egymás ellen fordított mindannyiunkat. Miért? Hogy amikor minden egész eltörött, ezek az emberi törésvonalak is csak az ő és a fideszesek zsebét gazdagítsák, és gazságai ellen Magyarország ne tudjon egységesen fellépni.

Egy olyan társadalommal tette azt, amelyik a II. világháború szörnyűségeiből, a Rákosi-rendszer borzalmából ocsúdva épp, hogy elkezdte konszolidált világát felépíteni, hogy azután hittel forduljon a rendszerváltás felé. Egyszer azt mondta nekem valaki, „vannak emberek – én is közéjük tartozom –, akik abban reménykedtek, hogy a ’80-as évek sokkal tisztességesebb, nyitottabb és kevésbé elnyomó mentalitása után, a rendszerváltás utáni ’90-es évek mentalitása válik majd uralkodóvá. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy megyünk éppen vissza az ötvenes évekbe.”

S, hogy mikortól tapasztaljuk ez leginkább? 11 éve, amióta a Fidesz gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkezik fölöttünk. Ó, mennyi pozitív, az ország javát, a haza üdvét szolgálni kívánó energia égett el, vált hamuvá feleslegesen ez idő alatt!

Azt, hogy Orbán sokakat tett koldussá, azért, hogy kevesek gazdagodhassanak mindannyian láttuk. De ebben a – csak az önös érdekével foglalkozó – társadalomban hangos szóval azt, hogy nem engedhetjük, hogy így legyen, eddig senki nem mondta ki. Azt, hogy egyre többen nyomorognak, gyerekek, idős emberek éheznek és fáznak, a magukra maradt embereknek nincs kihez fordulni segítségért, mindannyian láttuk ebben az országban, de azt, hogy ez nem maradhat továbbra is így, hangos szóval eddig senki se mondta ki.

Azt, hogy Magyarországon változásra, megint trónfosztásra van szükség: ezzel kezdődik a sérült, beteggé tett demokráciánk helyreállítása, és a trónszéket is ki kell vontatni, hogy „többé ne uralkodhasson, csak szolgáljon mindenki, aki hatalomra jut” sokan így gondoltuk, de ebben az országban hangos szóval eddig senki sem mondta ki.

Sok mindent kimondott Karácsony Gergely azon a kicsit borongós, fázós szombaton, amikor bejelentette indulását a miniszterelnöki előválasztáson, olyat, amit eddig hangos szóval senki nem mondott ki. Ezekben a mondatokban ígéret volt, a jövő ígérete. Olyan ember tette, aki az örökké küzdő magyarokért, a 99 százalékért szeretne dolgozni, nem az egy százaléknyi kiváltságosokért.

A semmi ágán a szakadék fölött vacogó Magyarország jól teszi, ha meghallja ezeket a szavakat. Varázsszavak. Ha hallgat Karácsony Gergelyre, megmenekül. Ha nem, mindannyiunknak csak a szakadék marad.