Czigány György boldogan él 40 évvel fiatalabb feleségével

HírKlikk 2018. szeptember 26. 12:07 2018. szept. 26. 12:07

Jövő év március 3-án lesz öt­ven esztendeje, hogy országhódító útjára indult a Kossuth Rádió élő, komolyzenei vetélkedője, a Ki nyer ma? „Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György.”

1969-től 2007-ig talán nem is volt olyan rádióhallgató az országban, aki ne fújta volna kívülről a műsor szignálját. Czigány György neve szorosan összeforrt a vetélkedővel, így hol máshol is találkozhattunk volna vele, mint az Astoria Hotel (korábban Szálló) kávézójában, amely négy évtizedig adott otthont a Ki nyer mának?

Bár a vetélkedő 2007-ben megszűnt, az emberek a mai napig nem felejtették el.

Czigány György vidám, kiegyensúlyozott ember, aki bővelkedik teendőkben. Karácsonykor jelenik meg a 37. verseskötete, a Télikék. Második feleségével, a latin–történelem szakos Simon Erikával az irodalom a közös szenvedélyük, gyakran közös irodalmi estet tartanak, hisz Erika is rendszeresen ír.

– Az első feleségem, ahogy mondani szoktam, az első Erikám, merthogy ő is Erika volt, súlyos betegségben halt meg. Roppant fájdalmas író-rendező Zoli fiunk elvesztése is, de öröm számomra gyermekeim, Gergő, az operatőr és a pilóta Ildikó léte. Rajta kívül még egy fiunk és egy lányunk született. A sors nem csak elvesz, ad is. Egy interjúkötet munkálatai révén, kilenc éve találkoztam a második Erikámmal. Olyan jól sikerült a közös munka, hogy nyolc éve összeházasod­tunk. A negyven év korkülönbség elle­né­re harmóniában élünk. A családja mára megkedvelt, ahogy az én gyerekeim is elfogadták őt – meséli a Borsnak.

Czigány György büszke nagypapa. Zoltán fia két unokával ajándékozta meg. Lányunokája épp a Ki nyer ma? műsorból írta a diplomamunkáját…

Forrás: Bors