Lópici Gáspár fia ügyében itélet született
|
2018. január 16. 11:39
2018. jan. 16. 11:39
Hét hónap fogdában töltött idő után szabadon engedték Szilágyi István fiát. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn első fokon kimondta: a férfi bűnös súlyos testi sértés bűntettében, ezért két év börtönre ítélték - írja a blikk.
Tekintettel arra, hogy még soha nem büntették, a testület három évre felfüggesztette a büntetést, megelőlegezve számára a bizalmat. Mint ismeretes, P.-t azért vitték el nyáron a rendőrök, mert állítólag egy vita hevében összeverte az édesapját.
A tárgyalás során a bíróság dr. Dombai Gyula igazságügyi orvos szakértő szakvéleményét hallgatta meg, aki kijelentette, nem lehetséges, hogy Szilágyi István (80) sérüléseit az okozta, hogy ráesett a tűzifára. A színművész fejbőre sérült, a szeme alatt foltok voltak, három bordája eltört, és a mellkasán is találtak zúzódásokat. Valamennyi sérülés egyszeri esés alapján nem következhetett be - hangzott el az orvos szakértő véleménye.
Lópici Gáspár fia ezt követően az utolsó szó jogán annyit mondott: - Voltak konfliktusaink az apámmal, de sosem bántottam őt!
Szülei a bírósági ügy során mindvégig kiálltak fiuk mellett, folyamatosan biztosították szeretetükről és arról, hogy teljes szívükből várják őt haza.
A védelem enyhítésért, addig a vád súlyosításért fellebbezett az ítélet kihirdetése után. A bíróság ítélethozatalánál elhangzott: súlyosító körülménynek minősül, hogy Péter közeli hozzátartozóját bántalmazta, az édesapját, aki felnevelte és gondoskodott róla.