Trump az orosz és magyar forgatókönyvből játszik
Trump a klasszikus orosz és magyar forgatókönyvből játszik, amikor támadja a felsőoktatást, hiszen a demokrácia pillérét az iskolák, az egyetemek, valamint a sajtóorgánumok és a bíróságok jelentik – nyilatkozta a lapnak Jason Stanley, aki Timothy Snyderrel és annak feleségével együtt felmondott a Yale-en és áttette székhelyét a torontói Munk Egyetemre.
Amerikában most ugyanaz zajlik, mint Putyin kezdeti éveiben, csak sokkal gyorsabban. Ami pedig Magyarországot illeti, köztudomású, hogy Orbán Viktor tanácsokat ad az elnök táborának. Összeállt a Heritage-alapítvánnyal, amely megírta a kormányzás programját. De remélhetőleg mostanra már mindenki látja, hogy Trump autoriter rendszert akar – írja a Le Monde.
A szakértő politikai okokkal magyarázza, hogy kivándorol, mert ő már 10 éve bírálja a trumpista mozgalmat. Ráadásul most a kormányzat eszközként veti be az antiszemitizmust, az pedig őt közvetlenül érinti. Emellett a hatalom ellenséges a feketékkel szemben, márpedig a tudós két gyereke történetesen színes bőrű. Ez pedig számára már sok.
A hivatalos ideológia szélsőjobbos, idegengyűlölő, keresztény-ultranacionalista. Fasiszta, a régi és az új jobboldal nézeteinek a keveréke, amihez járul még Trump kiszámíthatatlan diktátori, illetve Putyint idéző stílusa. És végül vannak a tech-, illetve az olaj- és gázipari oligarchák, de ők kevésbé szólnak bele a dolgokba.
Egyesek azt állítják, hogy ez nem fasizmus, csupán a hozzá nem értés ül tort. Csakhogy már Hannah Arendt megmondta, hogy a totalitárius rezsimek a szakavatott tisztségviselőket hűséges pancserokkal váltják fel.
Az egész világ azt várja Harvardtól, amely a Columbiától eltérően ellenáll, hogy megmenti a demokráciát. Ebből azonban gond lesz. Közben a Fehér Ház tipikus módon zaklatja a felsőoktatási intézményeket, költségvetési eszközökkel egyenként igyekszik azokat levadászni. Nehogy össze tudjanak fogni.
A Legfelsőbb Bíróság tele van konzervatív tagokkal, de jócskán akadnak olyanok közöttük, akik elvégezték a Harvardot vagy a Yale-t. Ha Trump le tudja gyűrni az igazságszolgáltatást, az megrendíti a bírák önmaguk fontosságáról alkotott képét. Remélhetőleg nem mindegyik lesz hajlandó közülük eljátszani az udvari bolond szerepét.
(A Le Monde cikke csak előfizetőknek olvasható.)