Repülőrajt helyett földbeálló gazdaság

HírKlikk 2025. május 5. 16:45 2025. máj. 5. 16:45

A gazdasági eredményekről is volt szó napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

Vajda Zoltán MSZP-s képviselő azt mondta, a kormány 2025-re vonatkozó ígéretei nagy gazdasági növekedésről és repülőrajtról szóltak, ehelyett földbeálló gazdaságot kaptak a magyarok.

Az előző negyedévhez viszonyítva, két tizeddel esett vissza a gazdaság. Az elemzők szerint ráadásul nemcsak az első, hanem a második negyedév is pocsék lehet – tette hozzá.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter „földbe állította szeretett hazánk közgazdaságát", ráadásul nem vállalja a felelősséget, hanem az ukrajnai háború elviselhetetlen pénzügyi terheivel indokolja teljesítményét – mondta. Vajda Zoltán meglátása szerint a sokféle, kormány által bevezetett stop után ideje lenne egy „stop Marcinak".

Az MSZP képviselője közölte: a jövő évi választások után az új kormány haza fogja hozni az uniós pénzeket, ki fog tűzni egy reális euróbevezetési céldátumot, szakítani fog a jelenlegi kormány gyakorlatával, hogy egyes gazdasági szereplőket ellenségnek tekint, és véget fog vetni a tavaszi költségvetés-elfogadás gyakorlatának.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában a korán kezdett választási kampány részének értékelte Vajda Zoltán felszólalását.

A háborúról szólva jelezte, az ország határain zajló háború igenis hatással van a magyar gazdaságra. Hozzátette ugyanakkor, nem azt tartják fontosnak, hogy mi milyen okból következett be, hanem azt, hogy teljesítsék a 2025-re kitűzött terveiket.

Az első negyedév adatairól szólva emlékeztetett: ebben az időszakban olyan egyszeri kifizetések terhelték a költségvetést, mint a 13. havi nyugdíj és az állampapírkötvények minden korábbinál nagyobb kamatkifizetése. Hangsúlyozta: egy évet csak az év végén lehet értékelni.