Luther Márton volt az első, aki égő gyertyákkal díszített fel fenyőfát
Fenyőfát először Németország területén díszítettek, valamikor a 16. században. Pesten pedig az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben.
A kereszténység megszületése előtt az örökzöld növények és fák különös jelentőségűek voltak az ókori népek számára a téli időszakban. Tiszteletük már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt.
Ahogy ma az emberek karácsonyfát állítanak, úgy ezen népek örökzöld faágakat aggattak ki otthonaik ajtajára és ablakaira. Sokan ugyanis úgy tartották, hogy azok elűzik a boszorkányokat, a szellemeket, a gonosz lelkeket és távol tartják a betegségeket.
A karácsonyfa-állítás hagyománya a 16. században terjedt el a Német-Római Birodalomban, mikor a keresztények elkezdtek feldíszített fenyőfákat állítani otthonaikban. Valószínűleg Luther Márton volt az első, aki égő gyertyákkal díszített fel karácsonyfát. A német reformátor éppen hazafelé tartott egy téli estén, mikor az egyik fenyőn egyszer csak ragyogó csillagfényekre lett figyelmes;
Luthert annyira magával ragadta a látvány, hogy mikor hazaért, mindenáron be akart számolni családjának a jelenségről, s jobb ötlete nem lévén, elővett egy fát és gyertyákat helyezett rá.
A szokás Amerikában még a 19. században is furcsának hatott. A karácsonyfa-állításról fennmaradt első feljegyzés az 1830-as évekből származik és Pennsylvania német telepeseinek nevéhez fűződik, bár a hagyomány a német otthonokban jóval korábban meggyökeresedett. Pennsylvania német lakosai 1747-ben is felállították a maguk közösségi fáját, de jó száz évig a legtöbb amerikai azt pogány szokásnak tartotta.
A karácsonyfa később komoly támogatókra talált Viktória brit királynő és férje, Albert szász-coburg-gothai herceg személyében: a királyi pár 1846-ban az Illustrated London News című lap egyik rajzán volt látható gyermekeik körében a feldíszített fenyőfa mellett. Viktória – ellentétben elődeivel – rendkívül népszerű volt az alattvalók között, s ha valamit tett, abból kis túlzással divat lett; nemcsak Nagy-Britanniában, hanem a tengerentúlon, a keleti parton is.
Az 1890-es években a karácsonyfa hihetetlen népszerűségre tett szert, Amerika pedig nagyra tört – legalábbis ami a karácsonyfák méretét illeti: ugyanis míg Európában ebben az időben maximum 1,2 méter magas fenyőket vágtak ki, addig az amerikaiak plafonig érő fákat állítottak.
A 20. század elején az amerikaiak házilag gyártott díszeket aggattak a fenyőre, míg a németek továbbra is az almát, a mogyorót vagy éppen a marcipános sütit favorizálták. Hamarosan elterjedtek az égősorok is, így a karácsonyfák napokon át hirdethették az ünnep szentségét – s immáron egyre többször a városok főterein.
A szokás Berlinből került át Bécsbe, ahol a 19. század első évtizedeiben az arisztokrata családok és a művészek körében gyorsan elterjedt. A század közepén már a polgárcsaládok is megünnepelték ezt a napot.
Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, ám elterjesztésében jelentős szerepük volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. A hatvanas években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, amelynek minden ágán egy-egy, általuk készített kézimunka függött.
A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először.
Forrás: Múlt-kor.hu
