Botrány az Oscar-gálán: Will Smith a színpadon verekedett – videó

HírKlikk 2022. március 28. 05:59 2022. márc. 28. 05:59

Will Smith pofonja tette emlékezetessé a 94. Oscar-gálát vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.

A hvg.hu beszámolója szerint Chris Rock a legjobb dokumentumfilm díjának átadása előtt eleresztett pár poént. Kezdte azzal, hogy mivel Javier Bardemet és feleségét, Penélope Cruzt is jelölték, így ha az egyiküket nem díjazzák, akkor a másik sem kaphat díjat, úgyhogy Bardem most nagyon szurkol, hogy a színészdíjat ne ő, hanem Will Smith kapja.

Rock ezután Will Smith-hez és feleségéhez, Jada Pinkett Smith-hez fordult, és közölte: „Jada, imádlak, és alig várom a G. I. Jane 2-t!"

A portál magyarázatként hozzáfűzi, hogy a „poén" megértéséhez két dolgot kell tudni. Az egyik, hogy Jada Pinkett Smith haja egy betegség miatt kihullott. A másik, hogy a G. I. Jane című filmben Demi Moore leborotválja a haját.

A közvetítésen látszott, hogy Will Smith először még nevet a viccen, de az is, hogy feleségének nagyon rosszul esik a dolog. Ez után Smith elindult a színpadra, és amint Chris Rockhoz ért, ököllel megütötte, majd amikor visszaért a saját székére, még valamit kiabált Rocknak, de a gála szervezői eddigre már lekeverték a hangot. A szájáról olvasva ugyanakkor úgy tűnt, azt kiabálta, hogy „Ne vedd a kib*szott szádra a feleségemet."

Will Smith később is felment a színpadra, de akkor már azért, hogy átvegye Oscar-díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, a Richard király című filmben nyújtott alakításáért, amelyben a teniszcsillagok, Venus és Serena Williams apját játssza.

Beszédében bocsánatot kért az Amerikai Filmakadémiától és a kategória többi jelöltjétől.

Forrás: hvg.hu