7,1%-os munkanélküliség mellett milyen sikerről beszél Gulyás?

KlikkTV 2020. május 22. 11:50

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője nem bízik abban, hogy Orbán Viktor hiánytalanul vissza fogja adni a felhatalmazási törvény adta rendeleti kormányzást. Hozzátette: „elég vérzivataros történelme van ennek a kontinensnek ahhoz, hogy belássuk, nem függhetünk egy ember lelki, pszichológiai, vagy fizikai állapotától. Ehhez törvényi garanciákra van szükség.”

A képviselő kitért a kormány járványügyi intézkedéseire, amikor is elmondta – a történelem legnagyobb gazdaságvédelmi akcióterve máris humánkatasztrófát okozott, hiszen 7,1 százalékos a munkanélküliség, vagyis háromszázharmincezer magyar van ma Magyarországon munka nélkül. „Ötezer közmunkás és háromezer tartalékos katona munkahely ez mennyiben segítség?” – tette fel a kérdést.

A kormány gazdasági kudarca mellett kitért Kásler Miklós EMMI miniszter járványügyi intézkedéseire is. Szerinte – az ma már nem kérdés, Kásler megbukott, amit a kormány nem fog beismerni, inkább a Belügyminisztériumnak fogja adni az egészségügyet – ahogyan tette a közmunkaprogram megszervezésénél is, annak idején. Nyomatékosan kiemelte, hogy szerinte az egészségügynek önálló tárcára és kompetens, agilis vezetésre van szüksége.

Megtudtuk az MSZP frakcióvezető-helyettesétől azt is, hogy pártja a hétvégén újabb javaslatcsomagot fog bejelenteni a válsághelyzet kezelésére.