A Fidesz a perifériára szorult és ott is maradt

Sebes György 2021. április 20. 15:58 2021. ápr. 20. 15:58

Az Európa Tanácsban a Fidesz képviselői ezentúl annak a frakciónak a munkájában vesznek részt, amelyben eddigi szövetségesei – a lengyel Jog és Igazságosság párt, valamint a Matteo Salvini vezette olasz Liga – mellett szélsőjobboldali szervezetek, például az Alternatíva Németországért tagjai is helyet foglalnak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ezt mint fontos fejleményt tálalta az állami hírügynökségnek. 

Az európai közösség egykori alapító atyáinak nem volt túl nagy a fantáziájuk a névadásban. Három fontos szervezetet is majdnem ugyanúgy hívnak napjainkban. Közülük az Európai Tanács, valamint az Európai Unió Tanácsa az unió intézményei, míg a harmadiknak, amelyről a mostani történetben szó van, vagyis az Európa Tanácsnak lényegében semmi köze az unióhoz. Ez független szervezet, egy évvel korábban is jött létre, mint az unió elődje. Majdnem az összes európai ország a tagja, így például Oroszország, vagy Azerbajdzsán is, amelyek a legjobb esetben is csak fél-demokráciának tekinthetők. Lényeges különbség az is, hogy – mint a honlapján olvasható – „demokratikus fórumot nyújt a vitákhoz és figyelemmel kíséri a választásokat". Emberi jogi kérdésekkel, a demokrácia helyzetével foglalkozik, a jogállamiság ügyében koordinál. 

A legfontosabb pedig az, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének nincs döntési kompetenciája, törvényhozó funkciója, ez egy konzultatív testület. Ebbe a testületbe minden tagország a nemzeti parlamentjéből küld képviselőket. Az államok nagysága szerint osztották el a 324 mandátumot és ennek több-kevésbé tükröznie kell a parlament összetételét. Magyarországról 14 képviselő vesz részt a páneurópai jogvédő szervezet évente négyszer egy hétig ülésező parlamentjének a munkájában, közülük hatan a Fidesz tagjai. Ők eddig a kereszténydemokrata frakcióhoz tartoztak, de miután az Európai Parlamenti néppárti csoportja kizárta pártjukat, innen is távozniuk kellett. 

Mindennek ismeretében értékelhetjük Németh Zsolt győzelmi nyilatkozatát. A parlament külügyi bizottságnak elnöke arról beszélt, csatlakozásuk az ET Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához fontos lépést jelent az európai jobboldalon belüli együttműködés kialakítása felé. Balázs Péter, volt külügyminiszter és uniós biztos szerint azonban ezt a fejleményt inkább a kényszer szülte. Miután távozniuk kellett az unió legnagyobb csoportjából, nem nagyon volt más választásuk. Ettől azonban nem változott az a helyzet, hogy továbbra is az európai politika perifériájára szorultak. 

Hasonló véleményen van Eörsi Mátyás egykori külügyi államtitkár, aki majdnem egy évtizedig állt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében a liberális frakció élén. Mint mondta, a szélsőjobboldali pártok csoportjában sem lesz könnyű labdába rúgniuk a fideszeseknek. Ebben a frakcióban a törökök és a brit konzervatívok vannak nagy többségben, utóbbiak adják a frakcióvezetőt is. Igaz, örültek a hat magyarnak, mert így már csak eggyel vannak kevesebben, mint a liberális csoport tagjai. Ebből a szempontból tehát érthető, ha győzelemről beszél Németh Zsolt, de ez a lényegen nem változtat.
 
Még a vezető európai államok nagy pártjai, a francia elnök mozgalma, vagy a német kereszténypártok is tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a mai európai politikában nem lehet eredményeket elérni szövetségesek nélkül – mondta Eörsi Mátyás. A Fidesz azonban ezt másképp gondolja. Idehaza azt szokták meg, hogy nem kell senkivel egyezkedni, nem igazodnak senkihez, mindenki igazodjon hozzájuk. Ez most jelentősen visszaüt rájuk az európai porondon. Az Európai Parlamentben ennek különös jelentősége van és állítólagos barátaikra sem nagyon számíthatnak. A lengyel Jog és Igazságosság Párt az élharcosa annak, hogy az Európai Unió vegye fel a harcot az orosz expanzió ellen, míg a Fidesz majdnem mindenben kiszolgálja a putyini politikát. Az olasz Liga elnöke, Matteo Salvini pedig inkább középre igyekszik. Szívesen vinné be pártját az Európai Néppártba – ahonnan Orbánéknak nemrég oly dicstelenül távozniuk kellett –, bár amit az utóbbi években csinált, az nem éppen jó ajánlólevél számára. 

Németh Zsoltot egyébként az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a politikai bizottság elnökévé választották meg. Eörsi Mátyás szerint ez a pozíció neki fontos lehet, elnökölhet, de lényegi döntéseket természetesen nem hozhat. Jelentősége annak lesz, hogy május végétől fél éven át Magyarország tölti be a strasbourgi székhelyű szervezet elnöki tisztségét. Ezzel kétségkívül megpróbálhatja majd tompítani az Európa Tanácsból érkező kritikák élét. Csakhogy elég komikus lesz majd, amikor Magyarország a jogállamiság mellett mondjuk az Aranybullával fog érvelni. Ez már nem megy el a mai Európában – vélte a külpolitikai szakember.