Kíméletlenül szállt bele Brüsszelbe az agrárminiszter, amiért beverte a szöget a gazdák koporsójába
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca közleménye szerint hétfőn.
Hozzátette: a helyzetet tetézi, hogy az Európai Bizottság úgy tárgyalt Kijevvel, hogy annak tartalmáról nem konzultált a tagállamokkal.
A tárcavezető ismertette: az Európai Bizottság a gazdák háta mögött elvi egyezséget kötött Ukrajnával a 2016 óta meglévő kereskedelmi megállapodás felülvizsgálatára. Látva a konkrét számokat, kétség sem férhet hozzá, hogy Brüsszel ismét elárulta és hátba szúrta az európai gazdákat, hiszen a javaslat megint Kijevnek kedvez.
A cukor esetében 20 ezer tonnáról 100 ezer tonnára, a baromfi esetében 90 ezerről 120 ezer tonnára, a tojás esetében 6 ezer tonnáról 18 ezer tonnára, a búza esetében pedig 1 millió tonnáról 1,3 millió tonnára emelkedne az Ukrajna által vámmentesen az EU-ba importálható mennyiség.
A méz esetében csaknem hatszoros az emelkedés, 6 ezer tonnáról 35 ezer tonnára nőne a behozatal. Más tételek, mint a vaj, a sovány tejpor, a maláta, a glutén, a zab vagy az árpadara tekintetében a kvóták az elmúlt években tapasztalt legmagasabb kereskedelmi szintre növekednének – sorolta.
A tejpor, az erjesztett tej, a gomba, a korpa vagy a szőlőlé vonatkozásában pedig teljes liberalizáció valósulna meg, ami azt jelentené, hogy ezen termékek korlátlanul érkezhetnek az Európai Unióba. Mindezek mellett, a magyar szempontból egyik legfontosabb termék, a kukorica is korlátlanul jöhetne Ukrajnából, mert a vám mértéke ezen termék esetében nulla – tette hozzá.
A miniszter rendkívül aggasztónak nevezte, hogy az Európai Bizottság saját szakállára állapodott meg Ukrajnával. Az egyezség szerint a korábban beharangozott 15-20 százalékos emelkedésnél is jóval nagyobb mértékben bővítette a vámmentes kvótákat.
A miniszter kiemelte: bár része a megállapodásnak, hogy Ukrajna kötelezettséget vállal arra, hogy 2028-ig fokozatosan hozzáigazítja a termelési előírásait az EU-ban alkalmazottakhoz, azonban a megállapodás nem tartalmaz semmilyen következményt arra az esetre, ha Ukrajna 2028-ig nem felel meg az EU-s termelési sztenderdeknek.
Nagy István szerint „egyébként is fordítva ülünk a lovon, hiszen előbb kellett volna megkövetelni az uniós termelési előírásoknak való megfelelést, és csak utána emelni a behozható mennyiségeket." A tárcavezető hozzátette, hogy az egyenlő feltételek akkor biztosíthatók, ha csak olyan termékek érkeznek Ukrajnából, amelyek megfelelnek az uniós termelési feltételeknek.
Nagy István kitért arra is, hogy a megállapodásról a tagállamoknak a Tanácsban kell szavazniuk, minősített többséggel. A javaslat jelen formájában tönkretenné a határ menti tagállamok gazdálkodóit, ezért meghívásunkra szerdán Budapestre érkeznek az érintett tagállamok agrárminiszterei, hogy összehangoljuk álláspontjainkat a tárgyalások megkezdése előtt.
Hazánk számára a magyar gazdák érdeke a legfontosabb, ezért minden eszközzel meg fogjuk védeni a termelők piacait és megélhetését. Magyarország továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni behozatali tilalmat – hangsúlyozta az agrárminiszter.