A közjogi tisztségviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége is változik
Az országgyűlési képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi szabályok változásához hasonlóan, módosulhat több közjogi tisztségviselő esetében is e kötelezettség teljesítése. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön erről is fogadott el módosító javaslatokat.
Az Országgyűlésről szóló és egyes kapcsolódó törvények módosítására benyújtott kormánypárti javaslat megváltoztatása révén, a közjogi tisztségviselők vagyonnyilatkozat-tételi szabályai is megváltoznak, hasonlóan az országgyűlési képviselőkre vonatkozó előírásokhoz. Ugyanígy módosulnak a politikai felső vezetők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének szabályai is, ahogy a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit és a Versenytanács tagjait, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét érintő előírások is.
Hasonló változtatások vonatkoznak a legfőbb ügyészre és helyettesére, a Költségvetési Tanács elnökére, a Nemzeti Választási Iroda elnökére, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjaira, a Magyar Nemzeti Bank vezetőire és a Monetáris Tanács tagjaira, valamint a Közbeszerzési Tanács vezetőire és tagjaira.
Egy másik változtatás alapján, ha az államfő törvényalkotást kezdeményez, lehetőség lesz a javaslat tárgyalására akkor is, ha a köztársasági elnök nincs jelen, amennyiben erről az államfő előzetesen nyilatkozik. Előterjesztői kötelezettségeinek, például a jogszabály ismertetésének, a nyitóbeszéd megtartásának azonban eleget kell tennie. Az államfő a távollétében írásban is reagálhatna javaslatának vitájára vagy az ahhoz érkező módosító javaslatokra.
Egy további módosítás azt biztosítaná, hogy országgyűlési képviselők szerepet vállalhassanak a kormány szakmai véleményező és javaslattevő – döntési joggal is rendelkező – testületeiben.
Egy,, az alaptörvény tizenegyedik módosításához megfogalmazott változtatás azt teszi lehetővé, hogy bár jövőre a megyéket már vármegyéknek hívják, a megye elnevezés mindaddig használható legyen, amíg az átállás a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható. Vagyis például táblákon továbbra is használható a megye kifejezés.
A választási tárgyú törvénymódosításhoz a többi között egy olyan módosítást fogadott el a bizottság, amely szerint a levélszavazásnál a személyi szám vagy a személyi igazolvány mellett a honosítási okirat is igazolja az állampolgárt.
A területi közigazgatás működésével kapcsolatos előterjesztés várhatóan könnyít a háztartási igényeket kielégítő kút fúrásának adminisztratív terhén, ha a kút mélysége legfeljebb 50 méteres, és a fúrása nem sért környezetvédelmi érdeket. A változtatás az eddig fúrt hasonló kutakra amnesztiát hirdet.