A nagykereskedők már nem rögzített, hanem napi árfolyamon képezik az áraikat

NVZS 2024. december 10. 14:30 2024. dec. 10. 14:30

Semmi meglepő nincs a Központi Statisztikai Hivatal által kedd reggel közzétett novemberi inflációs adatban, abban csupán a már jól ismert tendenciák köszönnek vissza – állapította meg Mellár Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, országgyűlési képviselő szerint nem sok jóval bíztat a továbbra is magas maginfláció. Fontos elemnek tartja a jövőre nézve (is) a forint gyengülését és azt, hogy szinte mindenki további gyengülésre számít. Nem véletlen, hogy egyre több helyről hallani: a nagykereskedők már nem rögzített, hanem napi árfolyamon képezik a kiskereskedőknek ajánlott árakat. Neki is erről számoltak be kiskereskedők. 

Ahogy azt az elemzők prognosztizálták, novemberben tovább nőtt az infláció: a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett gyorstájékoztató adatai így nemigen okoztak nagyobb meglepetést. Az előző év azonos időszakához képez alaposan meglódult – 0,5 százalékponttal – az általános infláció, ami 3,7 százalékos lett. Több előrejelzés a dinamika gyorsulását, de legalábbis ennek a viszonylag magas szintnek a fennmaradását vetíti előre a következő időszakban – ennek fényében a maginfláció továbbra is magas szintje: 4,4 százalék – nem ért senkit váratlanul, még úgy sem, hogy az októberi szinttől  hangyányit – 0,1 százalékponttal – elmaradt. 

Forrás: KSH

Ami a részleteket illeti: így ünnepek táján, igen fájdalmasan és közvetlenül érinti a lakosságot az, hogy tovább erősödött az élelmiszerek árának a növekedése. Novemberben így 0,4 százalékponttal meghaladja az előző hónap 4,4 százalékos éves drágulási ütemét, s 4.9 százalékon áll. Ezen belül nagy a szórás: a liszt ára például elképesztő mértékben, 39,3 (!) százalékkal drágult tavaly novemberhez képest, a tejé 16,6, a csokoládéé és kakaóé 12,8, az étolajé 10,1, a tojásé 9,8, a vajé, vajkrémé pedig 9,7 százalékkal. Csekély vigasz, hogy a másik végleten a száraztészta ára 6,4, a cukoré 5,8, a margariné 2,7 százalékkal mérséklődött.

Forrás: KSH

Nem jó hír az sem, hogy a szolgáltatások 7 százalékkal drágultak. Mindeközben az üzemanyagok csak minimális mértékben, 0,7 százalékkal kerülnek többe, mint egy éve. Ami azért mellbevágó, mert októberben még 5,2 százalékos mérséklődést regisztráltak éves szinten (amit akkor Katona Tamás, a KSH korábbi elnöke azzal magyarázott, hogy az üzemanyagár-figyelés rendszere értelmében mindig hó 25.-én zárnak., az árak pedig a hónap utolsó napjaiban kezdtek el felfelé kúszni).   

Havi alapon már más a helyzet az üzemanyagok esetében: 2,4 százalékkal kellett többet fizetni a kutaknál novemberben, mint amennyit októberben hagytunk ott. A havi változásoknál maradva: az élelmiszerek 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül azonban vannak horrorisztikus tételek, például a tojás 11,9 százalékkal került többe, mint októberben, de az idényáras élelmiszerek is 3 százalékkal drágultak egyetlen hónap leforgása alatt. 

Ráadásul sok jóra nemigen számíthatunk, hiszen az elmúlt hetekben nagyot gyengült a forint, ami az üzemanyagok árában is lecsapódik, ez pedig – és az általában is az importra épülő magyar gazdaságban – további rossz óment jelent a pénztárcánkra. 

Emiatt kerestük meg Mellár Tamást, akitől először azt kérdeztük, hogyan látja a novemberi adatokat és általában a (közel)jövőt? A tendenciák visszaköszönnek, van a gazdaságban egy inflációs nyomás, ami így vagy úgy, előbb vagy utóbb ki fog jönni – mutatott rá a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, országgyűlési képviselő. Hozzátette: az pedig, hogy milyen ütemben, milyen mértékben, s miképpen, az annak is a függvénye, hogy mi történik idehaza és a világban. A még mindig magas a maginfláció szerinte is azt jelzi, hogy a rendszerben magas infláció van bekódolva. Annak ellenére gyorsult a dinamika, hogy az üzemanyagárak nem is olyan jelentősen drágultak – emlékeztetett.

Fontos elemnek nevezte Mellár Tamás a forint gyengülését („ami mögött szerinte a sok külföldi hitelfelvétel húzódik meg”). Ez – az importon keresztül – önmagában is nyomja felfelé az inflációt. Eléggé rémes időket idéző jelenségről is beszámolt a volt KSH-elnök, országgyűlési képviselő: azt mesélte, kiskereskedőktől hallotta, hogy az importcikkeknél már nem rögzített árfolyam mellett képezik az árakat, hanem a nagykereskedő már aznapi árfolyamon számol el a kiskereskedővel. „Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy mennyire instabil a forint árfolyama, amitől szinte mindenki további gyengülésre számít” – vonta le a következtetést. Megjegyezte: ehhez képest 397,5 forintos euróárfolyammal és 3,2 százalékos éves inflációval számol a jövő évi költségvetés, ami „eléggé heroikus szám”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom