A NATO megfékezte Orbánt – egyelőre
Orbán Viktor ma látványosan meghátrált a NATO többi 31 tagjának nyomása elől, mondván: országunknak nincs sem elegendő képessége, sem ereje, hogy érvényre juttassa álláspontját. Így megígérte: ha nem is ért egyet az óriási többséggel, nem fogja meggátolni az Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásáról készülő döntéseket. A kormányfő mindenesetre kijelentette, hogy ez a jelen helyzetre vonatkozik: ha a jövőben is megpróbálják belekényszeríteni az ukrán háborúba, Magyarország továbbra is érvényesíteni fogja saját érdekeit.
A magyar miniszterelnök „kemény tárgyalásokról” beszélt, miután Budapesten megbeszélést folytatott a NATO főtitkárával. Közös sajtóértekezletükön Jens Stoltenberg méltatta Magyarország részvételét a NATO-ban, azt is, hogy fogadott ukrán menekülteket és ápolták annak az országnak a sebesültjeit, akik „Oroszország brutális inváziójának” áldozatai voltak. (Orbán Viktor egyébként a háborúval kapcsolatban ezúttal – rendhagyó módon – maga is az „invázió” kifejezést használta.) A főtitkár – áttételesen utalva a magyar kormány propagandájára – kiemelte, hogy a NATO feladata nem a háború, hanem éppen ellenkezőleg, annak megelőzése. Célja a hiteles elrettentés, a kollektív védelem: senki ne gondolhassa, hogy következmények nélkül megtámadhatja a szövetség országait. Ez a garancia egész Európára vonatkozik, nem utolsósorban a Varsói Szerződés volt országaira – tette hozzá.
Orbán Viktor nemrég még arról beszélt, hogy „meg kellene határozni Magyarország helyzetét a katonai szövetségen belül”, és Szijjártó Péter külügyminiszter háborúpártinak minősítette az Atlanti Szövetséget. A miniszterelnök minapi nyilatkozata szerint „diplomatái és katonai vezetői már hónapok óta azon dolgoznak, hogyan lehetne Magyarországnak egy különleges státuszt elérni a NATO-ban”. Vagyis hogyan tud úgy NATO-tag maradni, hogy kimarad a háborúból és ne kelljen részt vennie a területen kívüli műveletekben. Orbán szerint erre a NATO-ban már kitalálták a „nem résztvevő" fogalmat. Orbán újra fogalmazná az ország tagságát a védelmi szervezetben, mert nem szeretné, ha „a szövetség belerángatná a háborúba”.
Szent-Iványi István külpolitikai szakértő a minap a Hírklikknek úgy fogalmazott, „Nem lehet tudni, mit jelent Orbán számára a területen kívüli művelet. A területi elv eredetileg az észak-atlanti térséget jelentette, benne Észak-Amerikával és egész Európával. De Orbán úgy értelmezi, hogy Ukrajna is területen kívüli. A szövetségnek azonban lehetnek olyan érdekei a határai mentén és azokon túl, ami közös érdek és közösen kell együttműködni, példa erre Afganisztán vagy Koszovó, ami szintén NATO-akció volt. Orbán azonban azt jelzi, hogy nem vállalja a felelősséget a NATO-val való együttműködésért. Az egykori diplomata felhívta a figyelmet, hogy nincs kétsebességes NATO, az nem lehetséges, hogy „kint is vagyunk, bent is vagyunk”, ami tetszik, azt elfogadjuk, ami nem, azt megakadályozzuk.”
Orbán a budapesti tárgyalás után szokatlanul visszafogott hangnemben nyilatkozott a sajtó előtt, Stoltenberget a „mi főtitkárunkként” üdvözölte, akinek hivatali ideje alatt megerősödött az együttműködés az atlanti szövetséggel. Váratlan meghátrálása aligha volt független az előzőleg folytatott és a tervezettnél jóval tovább tartó megbeszéléstől.
A napokban az egész világot bejárta a hír, hogy Magyarországot perifériára szoríthatják a NATO-ban. Az ok: a 9 kelet-európai NATO-tagország államfőinek szokásos éves találkozóján, (ahol először a svédek és a finnek is részt vettek) nem volt ott Sulyok Tamás államfő, Magyarországot a rigai nagykövet képviselte. Miután a kormány már huzamos ideje feketíti a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt a szövetséget, sokan vélték úgy, hogy betelt a pohár és Orbánnak utat mutatnak – vagy legalábbis kiközösítés vár rá. A NATO-ból tagországot kizárni nem lehetséges és alkalmasint senki nem is akarja. A brüsszeli központban hosszabb távon gondolkodnak: Magyarországra geopolitikai helyzetében igencsak szüksége van a szövetségnek. Így marad a kivárás: előbb vagy utóbb más kormánya lesz az országnak, amelyre valóban számíthatnak. Az Ukrajnának nyújtandó minden támogatás elől elzárkózó kormány mindenesetre még elszigeteltebb marad a szövetségben és ez súlyos károkat okoz az országnak.
Nem kevés kárt okozhat Orbán Viktor még így is. A közös sajtóértekezleten (amelyen mindössze két kérdést engedélyeztek, az egyiket az M1 tehette fel) egy igen fontos témáról nem esett szó. A júliusi washingtoni csúcsértekezleten, ahol Orbán is ott lesz (talán ismét beugrik Donald Trumphoz, egymást dicsőíteni?), dönteni kell arról, ki legyen a szövetség főtitkára a távozó Stoltenberg helyett. Lényegében egyetértés van Mark Rutte, volt holland kormányfő személyében – de Orbán ezt is ellenzi. A liberális politikus egyike volt azoknak, akik nyíltan és keményen bírálták az Európai Unióban Orbán otthoni és uniós politikáját. Ez annyira dühíthette a miniszterelnököt, hogy aztán csak „az a holland fickó” néven emlegette kollégáját. Ezek után a kormányfő egy teljesen esélytelen ön-jelöltet, Klaus Iohannist, Románia szász származású államfőjét támogatja – a románok mellett egyedül. Miután a főtitkár megválasztásához egyhangú döntés kell, Orbán ágálása megronthatja a csúcsértekezlet légkörét, ahol nem csak Ukrajna még nagyobb támogatásáról lesz szó, hanem a szövetség fennállásának 75. évfordulóját is megünneplik. Lehet, hogy Orbánt (mint legutóbb, egy fontos uniós szavazásnál) ismét kiküldik kávézni?
